Tihany: évszázadokat átölelő közösség

Kellemes napsütéssel fogadta október 11-én a Tihanyi félsziget egyházi műemlék együttese a magyarországi ukránokat, a helyi lakosokat és a vendégeket, akik azért jöttek el, hogy ünnepélyes keretek közt tisztelegjenek I. András magyar király és hitvese, Anasztázia – Bölcs Jaroszláv kijevi nagyfejedelem leánya – emléke előtt. Az ünnepségre eljöttek a budapesti, székesfehérvári és várpalotai ukránok képviselői is.
I. András a távoli 1055-ben alapította a Tihanyi Apátságot a Balaton fölé emelkedő magas, meredek oldalú magaslaton, ahonnan csodálatos panoráma nyílik a tóra. A királyi pár terjesztette a keresztény hitet, a hit védelmében kemény küzdelmet vívott a pogány összeesküvőkkel, és hitet tett a szilárd keresztény államrend mellett. Anasztázia királynénak köszönhetően a XI. század közepétől a XIII. századig kijevi szerzetesek is éltek a tihanyi monostorban. Erről tanúskodnak a hegy gyomrában található cellák, amelyek a Kijev-pecsorai Lavra szerzetesi celláira emlékeztetnek.
A Tihanyi Apátság temploma sokat látott fennállása alatt. Mostani megjelenése – a Balaton egyik legismertebb jelképe – a XVIII. században, barokk stílusban épült a bencés apátság templomának alapjára. A napjainkig fennmaradt altemplomban helyezték örök nyugalomra András és Anasztázia kisfiát, Dávidot, majd 1060-ban András királyt. Szarkofágjára keresztet és kardot – a Krisztust védelmező harcos jelképét – faragtak.
2001-ben az ukrán és a magyar nép számára fontos esemény színhelye volt az apátsági templom előtti tér: ünnepség keretében leplezték le a királyi pár szobrát, amelyen a következő felirat olvasható: „I. András magyar király és Anasztázia királyné – ukrán hercegnő”. Az emlékmű Bohdan Korzs szobrász és Oleg Turik építész alkotása. A költségeket a magyarországi Ukrán Országos Önkormányzat és a Tihanyi Önkormányzat állta. A füstszínű mészkőből faragott Andrást és Anasztáziát talán éppen azon a helyen forrasztotta egybe mindörökre gondolataik és cselekedeteik azonossága, a hűség és a szeretet, ahonnan sokszor gyönyörködhettek a gyönyörű tájban, élvezték az őket körülvevő természet csendjét és nyugalmát. Immár hagyománnyá vált, hogy a magyarok és az ukránok minden évben közösen emlékeznek a királyi párra.
Az idei ünnepi rendezvénynek az volt a különlegessége, hogy első ízben vállalta a rendezést a Mátyás Júlia vezette Székesfehérvári Ukrán Kisebbségi Önkormányzat. Az ünnepség az apátsági templomban, szentmisével kezdődött, amelyet ukrán és magyar nyelven celebrált Puskás László görög katolikus pap. A mise után a budapesti ukrán művész-házaspár, Olekszandr Scsur és Makausz Zsuzsanna – a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület tagjai – előadásában klasszikus zeneművek hangzottak el, többek közt Gluck: Orfeusz című operájának dallamai, Jan Benda: Gráve című darabja, Zsoltár Mária Psalmusa, Albinoni Adagio-ja, Mikola Liszenko Elégiája és Schubert Ave Mária-ja. A templomba látogatók megtekinthettek egy pravoszláv ikonokat bemutató szerény kiállítást, és ukrán emléktárgyakat vásárolhattak.
Ezek után az ünnepség a templom előtti terecskén, a királyi pár szobránál folytatódott. A magyarországi Ukrán Országos Önkormányzat, valamint a székesfehérvári és várpalotai ukránok önkormányzata ukrán nemzeti színekből összeállított koszorúkat és csokrokat helyezett el a szobor talapzatánál. Az összejövetelt Mátyás Júlia nyitotta meg, aki elmondta, hogy mostantól fogva a székesfehérvári ukrán önkormányzat viseli gondját az emlékműnek, és ők szervezik a jövőben a királyi pár emléknapját, hiszen a régmúltban Székesfehérvár volt a koronázó város, és 1047-ben, ebben a városban emelték trónra Andrást és Anasztáziát. Közölte továbbá, hogy az emléknap mindig októberben lesz.
Hartyányi Jaroszláva, az Ukrán Országos Önkormányzat és a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület elnöke szenvedélyes hangú beszédében utalt arra, hogy I. András uralkodása idején tovább erősödött a barátság és kölcsönös segítségnyújtás Magyarország és a Kijevi Rusz között. A férjét mindvégig támogató okos és rendkívül vallásos, a keresztényi elvek mellett kiálló Anasztázia fontos szerepet játszott Magyarország történelmében akkor, amikor férje halálát és Béla hároméves uralkodását követően, 1063 és 1069 között – András fia, Salamon nagykorúságáig – a magyar állam régense volt. A leghívebb keresztény pár szellemisége és odaadása példaként szolgálhat az utánuk jövő nemzedékek számára, az előttük tisztelgő emlékmű pedig a két ország, Ukrajna és Magyarország jószomszédi viszonyának jelképe.
Korzenszky Richárd, a Tihanyi Apátság perjele emlékeztette a megjelenteket arra a tényre, hogy a „Tihany” elnevezés is a szláv „tiho” – csend – szóból eredhet, és elképzelhető, hogy maga a félsziget is Anasztázia királynétól kapta a nevét. A perjel úr elmondta, hogy nap, mint nap számosan jönnek fel a szoborhoz, fotóztatják magukat előtte, és kíváncsiak a régmúlt történéseire. Beszédében külön kitért arra, hogy évről-évre egyre több fiatal köt házasságot az apátsági templomban, és derűs szeretettel és tisztelettel helyezi el csokrait a hívő keresztény pár lábainál. Az évszázadok múlásával sem vesztett fényéből követésre méltó példájuk, és egy új hagyomány vette kezdetét a tihanyi magaslaton.
Nádvári Valéria, a helyi önkormányzat képviselője kiemelte az ünnep szeretetteles légkörét. Őszintén meglepte őt, hogy mind a szentmise, mind pedig szinte az összes, az emlékmű előtt elmondott beszéd két nyelven, magyarul és ukránul szólt. Ez arról tanúskodik, hogy a magyar-ukrán kulturális kapcsolatokat a kölcsönös tisztelet és szívélyesség jellemzi. A rendezvény felkeltette a különböző országokból érkezett turisták figyelmét is, akik örömmel csatlakoztak a ceremónia részvevőihez. Az ünnepség záróakkordjaként ünnepélyesen és emelkedetten szálltak a balatoni táj felett a Sevcsenko verseire írt, Olekszandr Scsur által klarinéton előadott, és a közösség énekhangján megszólaló dallamok – Sír és jajong a széles Dnyeper és a Gondolataim. András és Anasztázia emlékünnepe hangulatos fogadással ért véget.

Nagyija Muzicsuk