№3(123)
július - szeptember
2013 év

Dallal a világ körül: Mexikó és újra az Egyesült Államok

Az Amerikai Egyesült Államokban tett sikeres koncertkörút után az ukrán nemzeti énekkar Mexikóba utazott. Az első ottani koncertre 1922. december 10-én, Montereyben került sor. A kórustagokat megdöbbentette az a hatalmas érzelmi kitörés, amellyel ebben a városban fogadták őket. „Nagyon meglepődtünk, amikor megláttuk, milyen hatalmas tömeg és zenekar köszönt bennünket az utcán. A tömeg rohant a villamos után, és szedegette a szórólapjainkat, amelyeket Dave (a menedzserünk segítője) szórt szét az első peronról…
Amikor színpadra léptünk sikoltozás és taps köszöntött bennünket. A hallgatóság olyan zajt csapott, hogy majd’ megsüketültem, amikor kimentem meghajolni”. Ezekkel a szavakkal írta le a mexikói közönséggel való találkozást Kosic.
Az ukrán kórus montereybeli közönsége még nagyon sokáig nem akart távozni. A mexikóiak keresték az alkalmat, hogy megszorongassák minden egyes énekes kezét, és szinte kötelességüknek tartották, hogy megveregessék Kosic vállát.
Másnap a helyi sajtóban megjelentek az első zenekritikák. El Porvenis, Monterey, 1922. december 11.:
„Felesleges lenne szavakba önteni mindazt, amit az ukrán énekkar képvisel dallam és harmónia tekintetében. Az élő emberekből álló, tonalitásban oly gazdag, s ugyanakkor annyira fegyelmezett „zenekarhoz” hasonlót még soha, senki sem látott. Ez a hangokból és akkordokból összeállított gyönyörű csokor időnként nagyzenekarnak, vagy óriási, sokhangú orgonának hat, amelyet földöntúli újjak szólaltatnak meg. A mai hallgatóság nagy élmények kiapadhatatlan forrásából meríthetett az ukrán népdalok révén”.
A koncertkörút San Louisban és Guadalajarában folytatódott. A kórus háromszor lépett színpadra – óriási sikerrel. A Mexico City-i fogadtatás azonban minden várakozást felülmúlt.
Az első koncertre Obregon köztársasági elnök és családja is eljött, és a koncert után az államfő személyesen gratulált Kosicnak: „Életemben először sajnálom, hogy hiányzik az egyik kezem (a háborúban veszítette el), és nem tudtam tapsolni önnek. Boldog lennék, ha egy ilyen énekkart küldhetnék köztársaságunk ellenségeihez, hogy általa Mexikó barátaivá tegyem őket”. Ezekre a mondatokra azonnal rácsapott a sajtó, és a rádióban is elismételték.
Íme, mit írtak az énekkarról Mexikó vezető lapjai, az El Heraldo és az El Mundo:
„Soha, egyetlen koncert sem volt még ránk ilyen nagy hatással. Az ukrán énekkar több mint egyszerű emberekből álló zenekar”.
„Az este ámulatból és tapsból állt. A férfiak hangosan „brávóztak” a nők lengették a kendőiket. Egy távoli táj nemzeti viseletébe öltözött előadók hideg téli szelek fújta, nagy falvakat varázsoltak elénk; hosszú karácsonyi éjszakák, a szánok elé fogott lovak fáradhatatlan száguldása a végeláthatatlan tájban; a megfoghatatlan líraiság szívbemarkoló és varázslatosan titokzatos tájképei…
Milyen érzésekkel álltunk fel?.. Kosic, ez a nagy művész varázslóként bánik az emberekből álló zenekarral, amely hol zokog, hol pedig kacag a kezei alatt már a legkisebb kézmozdulatától is! A kórus elhallgatott… Ám egy szempillantás alatt megtörte a teremben uralkodó mélységes csendet… Ezek a koncertek műfajukat tekintve egyedülállóak”.
Az ukrán énekeseket nagy lelkesedés fogadta. A nyelvi különbözőségek nem jelentették a kölcsönös megértés és értékelés akadályát. A mexikói turné nyolc hétig tartott, ez idő alatt ötvenhárom előadást tartottak, ebből huszonhármat Mexico City-ben. A Plaza de Torosban rendezett karácsonyi hangversenyt 32 ezer 600-an hallgatták. Ez a nézőszám minden eddigi létező csúcsot megdöntött. Egyébként a kórus terveiben háromhetes mexikói turné szerepelt, ebből kettőt tartottak volna a fővárosban. Olyan nagy volt azonban az érdeklődés, hogy öt héttel meg kellett hosszabbítani a vendégszereplést. Az Ukrán Nemzeti Kórus hallatlan sikeréről még az amerikai Musical Courier is írt. (New York, 1923. március1.)
„Az Ukrán Nemzeti Kórus visszatért Mexikóba. A mexikóiak lelkesedése nem ismert határokat. Az összes mexikói koncert Vasconcelos oktatási és kulturális, valamint De la Guerta pénzügyminiszter védnöksége alatt zajlott. A mexikói kormány nagyon sok pénzt költött reklámra, hogy a mexikói emberek kulturális értékhez jussanak, és büszkék legyenek a szervezésre. A kórus abban a történelmi jelentőségű Nemzeti Palotában is fellépett, amely Montezuma egykori azték uralkodó palotájának helyén épült. A bankettem számos notabilitás, többek közt Obregon elnök is megjelent”.
A kórus óriási, soha nem látott sikerének mindenki örült, és az együttes anyagi helyzetét is sikerült rendbe tenni. Az amerikai sajtó írásainak köszönhetően a kórust újra meghívták az Egyesült Államokba. A Mexikóból New Yorkba vezető út majd’ egy évig tartott. A számtalan megálló, átszállások és a koncertek sokasága okozta fáradtság arra késztette Kosicot, hogy erős kézzel tartson fegyelmet. A Maestro gyakran emlegette Ukrajnát és a családját. Azokra a jövőbeni új kórustagokra is gondolt, akiket Ukrajnából hívott az együttesbe. „Legjobb barátaim (Kijevben), magasan képzett és intelligens emberek, a kóruséneklés és dalaink fanatikus hívei, kitűnő művészek éheznek és nyomorognak szerencsétlen Ukrajnánkban”.
Végül is ezek a tagok sohasem érkeztek meg, mert amint az később egy baráti levélből kiderült, az énekeseket feltartóztatta és nem engedte ki a szovjet kormány. Az Ukrán Nemzeti Kórus ennek ellenére folytatta diadalútját az Egyesült Államokban.
Omega, Nebraska, The Omaha Bee, 1923.01.01.
„A szavak erőtlenek, amikor az ukrán kórusról akarunk szólni… Egy olyan varázslattal és változatossággal teli, egyedülállóan gyönyörűséges népi muzsikát mutattak be, amelyet eddig nem ismertünk. Éneklésük annyira más volt, annyira különbözött minden eddig nálunk megfordult kórus előadásától, mint amennyire díszes és színes öltözékük eltért a hagyományos estélyi ruháktól. Különlegesen szép képet rajzoltak elénk a piros csizmát, hímzett ingvállat, fekete pruszlikot és a fejükön színpompás virágkoszorút viselő hölgyek és az élénk színű, hosszú kaftánt és a csizmájukra boruló bő nadrágot viselő férfiak.”Igazi műalkotásnak” tűntek, és azok is voltak. És hogy énekeltek! Nem csoda, hogy ováció fogadta őket, ahol csak megjelentek. Nem meglepő, hogy a „municipal auditórium” közönsége egy emberként, felállva követelte a ráadásokat”.
The American Srbobran, Pittsburgh.
„…Az ukrán kórus már első pillantásra nagy szolgálatot tesz elsősorban az által, hogy bemutatja azt a kórusművészetet, amiben az ukránok elismerten a legjobbak. Másodsorban pedig azzal, hogy a világ elé tárja az ukrán népzene hatalmas, egyedülálló értékeit, amely nemcsak, hogy egyenrangú a Nyugat legjobb népzenei alkotásaival, hanem minden kétséget kizáróan felül is múlja azokat… Az Ukrán Nemzeti Kórus egyike azoknak a leghatékonyabb személyiségeknek, akik bemutatják a civilizált világnak hazájukat, Ukrajnát…”
The Michigan Daily, Anna Arbor, 1923.
„ Az ukrán kórus által előadott dalok változatosak és érdekesek. Kihallatszik belőlük a szenvedés, mint pl. a Pocsajivszka című dalból. A kolindák és a népdalok fantasztikusan kidolgozottak, szinte vallásos érzelmeket keltenek. Ilyen pl. a Hegy alól, völgy alól című dal. A népdalokban szinte valamennyi hangulati elem megtalálható a méltóságteljestől és véresen komolytól a könnyed és vidám dalokig. Néha meglepnek bennünket a dalokban megbúvó groteszk elemek. Mindegyikből sugárzik az egyedi nemzeti szellem, amelynek semmi köze sincs az úgynevezett „orosz muzsikához”.
Az amerikai sajtóban megjelent majd’ minden kritikából kiderül, hogyan fogadták az amerikaiak az ukrán népdalokat: „Varázslatos titok, hipnotikus, unikum, technikai csúcsteljesítmény és harmonikus egység, csoda, Ukrajna pacsirtái, emberekből álló szimfonikus zenekar, isteni kórus”. A számtalan amerikai koncert nemcsak dicsőséget és tiszteletet szerzett az Ukrán Nemzeti Kórusnak. Fellépéseiknek köszönhetően az amerikai társadalom valóban megértette az ukránok és az oroszok közötti különbséget. A kórus az orosz bolsevikok által megszállt Ukrajna népének követévé vált. Elmondta az igazságot történelmünkről és szabadságvágyunkról. Piedesztálra emelte az egyszerű ukrán embereket, és közben azt is megértette, hogy számára nincs visszaút Szovjet Ukrajnába”.