"Ezer szállal kötödünk egymáshoz"
Interijú Szili Katalinnal, a Szociális Unio vezetőjével, az Országgyülés egykori elnőkével
Ön aktív kapcsolatban volt és máig is van az ukrán kormánnyal. Hogyan fejlődik a kapcsolatrendszer az ukrán és a magyar parlament között?
Nagyon fontosnak tartom, hogy lássuk a fejlődést, ami az elmúlt években történt kapcsolatainkban. Ezer szállal vagyunk összekötve: egyrészt amiatt, ami az Ukrajnában élő magyarságot jelenti Kárpátalján, ugyanakkor számunkra legalább olyan fontos, hogy a hazai 13 kisebbségi és nemzetiségi önkormányzat egyike éppen az ukrán kisebbség. Számomra az itt élő nemzeti közösségek – így a hazai ukránság is – teljes nemzeti történelmünk, kultúránk integráns, megőrzendő értékei, jogilag államalkotó tényezők és pozitív előjogokat kell, hogy érdemeljenek. Én volt házelnökként is, de képviselőként is szívesen emlékszem vissza azokra a közös ünnepségeinkre vagy megemlékezéseinkre, amelyek az elmúlt években történtek, hiszen ezekben nagyon aktív az Ukrán Önkormányzat és annak a vezetése is. Az elmúlt években talán azt hiszem, a Holodomor megemlékezés volt az egyik olyan pillanat, amelyben a szolidaritásunkat ki tudtuk fejezni. Ugyanígy büszke vagyok arra is, amikor 2 évvel ezelőtt az Ukrán Önkormányzat illetőleg Tkacs Nagykövet úrnak az elismerését, egy civilek által alapított kitüntetést átvehettem, hiszen az ember számára nagyon fontos az, amikor közösségi elismerést kap. Azt hiszem, mint két szomszédos országnak, éppen a kisebbségeink miatt is szükséges, hogy olyan kapcsolatokat teremtsünk, ami nem csak a megértést és a szolidaritást szolgálja, hanem nyilvánvalóan a hosszú távú európai jövőképet is jelenti.
Az interjúnk egyúttal az „Ukrajna magyar szemmel” rovatba készül. Ebben általában havonta egyszer magyar emberekkel szoktunk beszélgetni Ukrajnáról, hiszen ez a téma sok szempontból érdekes. Ön vezető magyar politikusként mikor kezdett el foglalkozni Ukrajnával?
Természetesen akkor, amikor közel 20 évvel ezelőtt képviselő lettem. Ez már önmagában lehetőséget biztosított arra, hogy közelebbről is megismerjük és alakítsuk azokat a kapcsolatokat, amelyek nem csak a parlamentközi, hanem a kormányzati kapcsolatokat is jelentik. Ebben számunkra a kárpát-medencei magyarság szempontjából is fontos volt, hogy ezeket a jó kapcsolatokat megtartsuk. Így vissza kell emlékeznem házelnöki időszakomból például arra a pillanatra, amikor Kisszelmec-Nagyszelmec határnyitása ügyében Litvin elnök úrnak írtam levelet, mint kollégámnak és kértem a segítségét.
Azt kell mondanom, hogy nagyon nyitott volt arra, hogy a 21. század európai körülményei között is valóban tegyünk azért, hogy a Szlovákia és Ukrajna határán élő magyarság számára a közösségi létet éppen a határnyitással biztosítsuk.
Életemnek talán egyik nagy pillanata volt, amikor magam is ellátogattam oda és egy ilyen településen a távolban, egységében megláttam egy szétszabdalt székely kaput. Ha egy kicsit a közép-kelet európai valóságot és történelmet tekintjük, akkor én azt gondolom, hogy ebben a látványban és az ott élők életében minden benne volt. Véleményem szerint a politikusi személyes kapcsolatok is sokat segítettek abban, hogy a közösségeinknek tényleg segítsünk.
És melyik volt az Ön számára az ukrán politikusokkal kapcsolatosan a legemlékezetesebb pillanat?
Említettem már az egyiket Litvin elnök úrral, de szívesen emlékszem vissza a kijevi látogatásaimra is. A parlamentközi kapcsolataink is nagyon jól jelezték azt, hogy a két ország közötti együttműködés távlatosan is azt segíti, ami nagyon jól érzékelhető ma már az ukrán politikában is, mégpedig az európai kooperációt és együttműködést. Nyilvánvaló, hogy nekünk azt is látnunk kell, hogy ha már a beszélgetésünk éppen július 1-jén zajlik, akkor a mai nappal Horvátország is belépett az európai uniós tagországok sorába, immár huszonnyolcadikként. Így a kárpát-medencei magyarság nagy része is már egyben európai polgár. Szerintem a Kárpát-medencében a határainkon kívül élő magyarság is nagyon sokat segíthet, és köldökzsinórja lehet annak, ami ezt az európai összekapcsolódást jelenti.
2003. november 24-én a magyar parlament határozatával állást foglalt és elismerte az ukrán nép ellen irányult 1932-33. évi mesterséges népirtást, a Holodomort. 2008. szeptember 18-án az Ön részvételével rendezték meg az éhínség áldozatainak emlékére az Elolthatatlan láng nemzetközi rendezvénysorozatot. Ez az ukrán közösség számára emlékezetes esemény sajnos nem kaphat elég nagy hangsúlyt. Mit jelent az Ön számára ez a két esemény?
Nem csak politikusként, hanem nőként is – talán kicsit jelképes is –, hogy Jaroszlava asszony jó partnerem volt, és Tkacs Nagykövet úr segítsége is sokat jelentett abban, hogy ez a megemlékezés létre jöjjön. Szerintem nekünk a 21. század valóságában nagyon fontos megtenni azokat a közösségi lépéseket, amelyek a 20. század különböző olyan tetteinek vagy szörnyűségeinek a meghaladását jelenti: ilyen volt például a gyertyagyújtásunk a parlamentben.
A parlamenti határozat és önmagában a 2008-as láng nagyon jól jelezte azt, hogy számunkra fontos túllépni a 20. század szörnyűségein, megbékélni és egy új típusú gondolkodásmód általánossá tétele. Olyané, ami jól jelzi számunkra nemcsak a közösségvállalást, hanem azt is, hogy figyelmeztetni kell a ma emberét és az utódokat is arra, hogy ilyen soha többé ne fordulhasson elő. Nagyon remélem, hogy a 2008. évi lánggyújtás 5 éves évfordulóján az, hogy mi most ismét beszélünk erről, megmutatja, milyen fontos és érdemes időről időre felidéznünk az országgyűlési határozatot és a közös gyertyagyújtás gesztusát is, mert ezzel is minden pillanatban teszünk azért, hogy figyelmeztessük a ma emberét és a következő generációkat.
Magyarország az utóbbi években, különösen az ez év májusában Budapesten megrendezett Európa-Ukrajna fórumon sokban elősegítette Ukrajna előrelépését az Európai Unió felé. Ön szerint milyen helyet foglalhat el az egyesült Európában Ukrajna?
Ukrajna lakosságát, helyzetét, gazdasági lehetőségeit is tekintve, én úgy hiszem, hogy rendkívül sok lehetőség rejlik ebben a társulásban nem csak Ukrajna számára, hanem az Európai Unió számára is. Talán kicsiben ezt már most, a Kárpátalja térségében megtapasztalhatjuk, hiszen ma már lehetőség van arra, hogy egy közös gazdasági térrel, határ menti vállalkozások fejlesztésével erre jó példát mutassunk, és lehetőséget biztosítsunk. Számomra ebben az is egy pozitív fejlemény, ami például az üzleti és vállalkozási közös irodáknak a megteremtését jelenti Kárpátalján. Az is fontos tény, hogy a kárpátaljai, beregszászi alapítványi főiskola mellett az Ungvári Állami Egyetemnek önálló magyar karán is több száz magyar fiatal anyanyelvén készülhet értelmiségi hivatására, amelyről egy évfordulós ünnepségen magam is meggyőződhettem. Éppen ezért fogalmaztam úgy, hogy a Kárpátalján élő magyarság Ukrajna államalkotóiként egy jó kapcsot és hidat jelenthetnek abban, hogy a gazdasági és kulturális kooperációt modellezzük. Nagyon bízom abban - úgy, ahogy éppen tegnap Horvátországban beszéltem róla - hogy ahogy huszonegy-két évvel ezelőtt a délszláv háború idején még csak egy illúzió, egy remény, egy álom lehetett az, hogy Horvátország valaha az Európai Közösséghez, az európai országok nagy családjához tartozzon, úgy mégis a mai napon már az Unió része. Úgy gondolom, ha ebben a politikai akarat, a lehetőségek felismerése és a társadalomnak a támogatása megvan, akkor jó úton járunk, amikor mi, Magyarország ebben segítjük Ukrajnát, és a különböző napi vagy operatív kérdések megoldásában támogatjuk az elképzeléseket. Nyilván az alapdöntést Ukrajnának kell meghoznia, de én azt hiszem, hogyha ez a döntés, mint ahogy ez egyébként a társulási folyamatokból látszik, megvan, akkor nekünk az a feladatunk, hogy ebben Ukrajnát segítsük.
Nagyon szépen köszönjük az interjút.
Én köszönöm a lehetőséget, számomra megtisztelő, hogy interjút adhattam.
