A Kijevi Rusz hercegnője a magyar történelemben
Az Árpád-ház házasságkötései között első helyen a Rurik-dinasztia szerepel, 15 házassággal. A korábban egyenrangúnak tartott uralkodókról már IV. Béla fanyalogva emlékezik és királyi méltóságának megalázásának tekinti, hogy két lányát (Annát és Konstanciát) rutén hercegekhez kellett feleségül adnia.
Az első házasságot a Rurik-ház leszármazottaival Taksony nagyfejedelem ismeretlen nevű lánya kötötte, akit a bolgárok ellen kötött szövetség zálogaként vett feleségül Szvjatoszlav nagyfejedelem (+972). A források szerint ebből a házasságból Jaropolk és Oleg született. A nagyfejedelem második házasságából származik 1. (Nagy) Volodimir (+1015), a Kijevi Rusz megkeresztelője.
A dinasztikus kapocs második láncszeme I. Volodimir nagyfejedelem és Rogneda polocki hercegnő lánya, Predszlava, aki István király unokaöccse, Vazul herceg (egyes források Szár Lászlónak említik) felesége lett. Vazul így sógorságba került Bölcs Jaroszlav nagyfejedelemmel. Az István király ellen elkövetett sikertelen merénylet megtorlásaként Vazult megvakították, fülébe forró ólmot öntöttek. Hasonló sors várt fiaira is, akiknek menekülniük kellett. A történészek sokszor feltették a kérdést: miért éppen Kijevbe? A válasz egyszerű: nagybátyjuk, az Európa-szerte elismert uralkodó védelmet biztosíthatott számukra. Valószínűleg itt hajtotta keresztvíz alá fejét Endre, aki a Kijevi Rusz védőszentjéről, András (Pervozvannij - Elsőként Elhívott) apostolról kapta nevét. Font Márta pécsi történész véleménye szerint a kijevi keresztelkedés mellett szól a magyar nyelv névhasználata is: az András mellett az Endre forma is meggyökeresedett. A középkorban még felváltva alkalmazták, mára önálló keresztnévvé vált mindkettő. Az Endre változat levezethető a szláv Andrej hangalakból: a szóvégi "j" lekopott, a szókezdő szláv "a" pedig ajakréses képzésű hang, így közelebb áll a magyar "e", mint a magyar "a" képzéséhez, emellett érvényesülhetett a magyar nyelv illeszkedési hangtörvénye is.
Tovább erősítendő a családi kapcsolatot Endre a keresztelkedést követően meg is házasodott, feleségül vette első fokú unokahúgát, Anasztáziát, Bölcs Jaroszlav és Ingegard svéd hercegnő gyermekét. I. Endre (1046-1061) és Anasztázia házasságából született Salamon király, Dávid herceg és Adelhaid hercegnő. A királyné jelentős szerepet játszott a magyar udvarban, része volt abban is, hogy sógora helyett kiskorú fia örökölje a trónt. A gyilkos testvérharcot követően gyermekeivel együtt a Német-római Birodalomba, IV. Henrik császár védelme alá menekült (a korábban megkötött béke zálogaként Salamon eljegyezte a császár Judit nevű nővérét). I. Béla halálos kimenetelű balesetét követően (a dömösi országgyűlésen a királyra "rászakadt" a trónmennyezet) Anasztázia német csapatokkal tért vissza Magyarországra, ahol egy ideig fia nevében is uralkodott. Jóvoltából került külföldre a kincstár egyik féltett kincse, az Attila-kard, a királyné hálából fia támogatásáért Nordeim Ottó bajor hercegnek ajándékozta (jelenleg a kard a német-római császári koronázási ékszerek egyik darabja).
A magyar krónikákból Salamon trónra kerülését követően teljes egészében hiányzik Anasztázia anyakirályné személye. Igen meglepő az a tény is, hogy a fiatal király családtagjai helyett inkább tanácsosaira, közülük is leginkább kegyencére, a Gutkeled nembeli Vid Bács megyei ispánra támaszkodott. Pedig valószínűleg édesanyja, nővéréhez, Anna francia királynéhoz hasonlóan magas szintű kolostori oktatásban részesült. Így eshetett meg, hogy Salamon nem elégedett meg királyi hatalmával és haddal támadt az ország harmadrészén uralkodó unokatestvérei ellen. Sajnos a hadiszerencse nem pártolt mellé. Lengyel és morva segítséggel a hercegek Mogyoródnál megverik a király seregét. Salamon családjával együtt a nyugati határszélen, Meson várában húzza meg magát. Sógora, IV. Henrik császár egy ideig még támogatja, de később ő maga is harcolni kényszerül koronája védelmében VII. Gergely pápával.
A Képes Krónika itt emlékezik meg utoljára Anasztázia királynéról. A történet szerint Salamon egyszerű páncélban gyakran vívott párviadalokat a vár alatt állomásozó hercegi sereg katonáival. Egy alkalommal az ugyancsak "inkognitóban" járó László herceggel került szembe és megfutamodott. A dühét családján próbálta levezetni, s amikor is édesanyja felvetette, hogy sorsát magának és tanácsadóinak köszönheti; kezet emelt rá, csak felesége, Judit közbelépése mentette meg attól, hogy megüsse.
Salamon bukását követően valószínűleg Magyarországon maradt és valamelyik általa alapított görögkeleti bazilika kolostorában élte le utolsó éveit.
Bölcs Jaroszlav halála után a Kijevi Rusz elindult a feldarabolódás és az anarchia útján. A tanulmány további részében számos kijevi nagyfejedelemmel találkozunk majd, többségük testvérek, illetve unokatestvérek. Ennek, azaz oka, hogy Bölcs Jaroszlav a Rurik-ház szokásaihoz híven felosztotta az országot hat fia között. Mindegyik saját országrészt kapott és lényegében független volt. Az ország egységét nagyfejedelmi cím és az ehhez kapcsolódó Kijevi székhelyű fejedelemség hivatott jelképezni, amelyet mindig az idősebb testvér birtokolt. Az öröklés rendje szerint a legidősebb halála után az őt követő testvér, unokatestvér került a nagyfejedelmi trónra, míg korábbi, rangban következő fejedelemségben ifjabb testvére követte. Így egy-egy Rurik-házi nagyfejedelem halálát követően megindult a "nagy népvándorlás". A káoszon egy ideig II. Volodimir (Monomach) nagyfejedelemnek sikerült erőt vennie, de halálát követően a Kijevi Rusz elsüllyedt a káosz mocsarában. Mivel az öröklődés szabálya változatlan maradt, a további nemzedékek még apróbb részfejedelemségekre aprózták fel az országot. Mindössze a halicsi és a volhíniai fejedelemségben sikerült központosított uralmat bevezetni, bár az előbbiek hatalmát alaposan próbára tette a hatalmas bojárság. A hatalmas keleti szomszéddal kötött dinasztikus kapcsolat következő láncszemét Salamon kijevi kapcsolatait ellensúlyozandó még valószínűleg maga I. Béla király alakította ki, amikor Ilona nevű lányát feleségül adta Rosztyiszlav fejedelemhez, Bölcs Jaroszlav unokájához, a halicsi fejedelmek első dinasztiájának megalapítójához. Rosztyiszlav a magyarországi belharcokban sógorait támogatta, amit nagybátyja, Izjaszlav nagyfejedelem meg is torolt, kiűzte a volhíniai fejedelemségből.
A házassági diplomácia nagy mesterének Könyves Kálmán bizonyult, aki nagybátyja, László lányait adta feleségül. Piroska, a későbbi Szent Eiréné I. Alexiosz bizánci császár felesége lett, míg a fent említett Izjaszlav unokája, Jaroszlav volhíniai fejedelem a szent király ismeretlen nevű lányát (+1106) vette el. Jaroszlav a későbbiekben, miután a kijevi nagyfejedelmek elűzték birtokáról, magyar és lengyel segítséggel visszatért, azonban Vlagyimir városának ostroma alatt halálosan megsebesült.
Könyves Kálmán idejében veszi kezdetét az Árpád-házi királyok beavatkozása a Kijevi Rusz belviszályaiba. Ennek egyik oka az volt, hogy öccse Álmos herceg feleségül vette Szvjatopolk nagyfejedelem lányát Predszlavát, a már fent említett Jaroszlav Volhíniai fejedelem testvérét. Ezt ellensúlyozandó a korán megözvegyült Kálmán is a Kijevi Ruszban nézett körül ara után. Választottja Vlagyimir Monomach nagyfejedelem és Gitta angol hercegnő (apja, az utolsó angolszász uralkodó a Hastingsi csatában esett el) lánya, Eufémia (+1139). A magyar udvarban a királynét házasságtöréssel vádolták és elűzték. Eufémia apja udvarában hozta világra fiát, Boriszt, aki mint trónkövetelő a 12. század folyamán több alkalommal is kísérletezett a trónra kerüléssel. Az Álmos-ági uralkodók korában írott krónikák rendre törvénytelennek említik Boriszt, ugyanakkor sem a Német-Római Birodalomban, sem pedig Bizáncban nem adtak hitelt ennek, hiszen II. (Komnenosz) Ioannesz császár még unokahúgát is feleségül adta a trónkövetelőhöz, azaz elismerte jogos trónigényét.
Kálmán normann házasságából született ismeretlen nevű lányát a Rosztyiszlav-ágból származó Volodimirko halicsi fejedelem vette feleségül. A fejedelem sikeresen egyesítette a halicsi földeket, ebben gyakran sógora, II. István király segítségét is igénybe vette. A későbbiekben II. Géza idején ismét konfliktusba került a magyarokkal. A krónikák szerint halálát az okozta, hogy hamisan esküdött meg Szent István ereklyekeresztjére.
Volodimirko és a magyar hercegnő házasságából született Jaroszlav (Oszmomiszl) halicsi fejedelem.
Az Álmos-ágból származó II. Géza a kijevi nagyfejedelmi családot kiengesztelendő, illetve, hogy elejét vegye a trónkövetelő Borisz támogatásának, 1146-ban feleségül vette Msztyiszlav nagyfejedelem lányát Eufrozinát, Eufémia unokahúgát. Eufrozina Anasztázia mellett a magyar történelem másik meghatározó kijevi származású királynéja. A királyné Nagy Msztyiszlav Harald (1076-1132) kijevi nagyfejedelem és Krisztina svéd hercegnő gyermeke 1130 körül született. II. Géza magyar királlyal kötött házasságából született III. István és III. Béla király, illetve Géza herceg. A házasság révén a magyar uralkodó több skandináv uralkodóval, a bizánci császár unokaöccsével, illetve a grúz cárral került sógorságba.
Az ambiciózus királynénak nagy része volt a magyar király és Komnenosz Andronikosz szövetségének megkötésében rokonuk Mánuel bizánci császár ellen. Miután a császár fegyverrel nem tudta térdre kényszeríteni Magyarországot, szerződéssel próbálkozott. Annak fejében, hogy Mánuel elismerte királyságát, a nem sokkal korábban trónra került III. István édesanyja és Lukács esztergomi érsek tanácsára beleegyezett, hogy öccse, Béla, Dalmácia és Horvátország hercege Konstantinápolyba kerüljön, mint a császár veje és trónörököse. Bizáncban Béla herceget Alexiosznak keresztelték és deszpotészi rangra emelték.
Mivel időközben a császárnak fia született, megvonta Bélától trónörökösi rangját és lánya helyett sógornőjét, Chatillon Annát adta hozzá feleségül. A magasan képzett Bélával a bizánci birodalom az egyik legjobb lehetséges császárát vesztette el, aki elejét vehette volna a későbbi összeomlásnak. 1172-ben III. István utódok nélkül halt meg (ő is, mint nagybátyjai, IV. István és II. László Lukács érsek "átkának" esett áldozatul), így a magyar trón örököse Béla lett. De sem édesanyja, Eufrozina királyné, sem Lukács érsek nem látták szívesen a trónon. Az előbbi fiát, Gézát kívánta uralkodónak, míg az utóbbi a görög neveltetésű Bélában az ortodox egyház hatalomra juttatóját látta. Béla a magyar előkelőkre és bizánci segédcsapataira támaszkodva érkezett Magyarországra. Mivel Lukács érsek nem volt hajlandó megkoronázni, ezért III. Sándor pápa utasítására a kalocsai érsek végezte el a szertartást (a király diplomáciai érzékét mutatja, hogy a koronázás után oklevelet adott ki, amelyben kijelenti, hogy a királykoronázás joga továbbra is az esztergomi érseket illeti meg). A felkelést szító testvérét és édesanyját tisztes fogságba veti, majd mikor ismét szervezkedésbe kezdenek, Eufrozinára a barancsi bazilitakolostor cellája várt. Itt halt meg 1175 táján.
A következő, s egyben utolsó dinasztikus kapcsolat IV. Béla két lánya, illetve a Rurik-ház csernyigovi és halicsi ágai között alakult ki.
A csernyigovi-ág Bölcs Jaroszlav Oleg nevű unokájától veszi kezdetét. A család ötödik nemzedékéből származott Rosztyiszlav novgorodi, halicsi, illetve lucki fejedelem, aki 1244 körül feleségül vette IV. Béla magyar király Anna nevű lányát. A tatárjárást követően apósa ismét hozzá szerette volna segíteni Halics trónjához, viszont 1245-ben Jaroszlav alatt vereséget szenvedtek. IV. Béla más módon kívánta kárpótolni vejét. 1245-1251 között a beregi és a zempléni ispáni, 1251-től pedig haláláig a macsói és a boszniai báni tisztséget töltötte be. Közigazgatásilag az ország Száván túli területei tartoztak hozzá, sőt a nevéhez fűződik a kucsói, a sói és az ozorai bánságok létrehozása is. Az Anna hercegnővel kötött házasságából több gyerek is született: Mihály macsói és boszniai bán (+1269), Béla macsói bán és stájerherceg, Kunigunda, II. Premysl Ottokár cseh király felesége, Agrippina, Lesko lengyel herceg felesége, Margit apáca. Anna hercegnő beírta nevét a magyar történelembe. 1270-ben, apja IV. Béla halála után a királyi kincstárral együtt Prágába, vejéhez menekült. II. Ottokár a hosszas tárgyalások ellenére sem szolgáltatta vissza a királyi kincseket, közöttük számos ereklyét, így István király kardját sem.
A halicsi kapcsolatot, s ezáltal a magyar országhatár védelmét IV. Béla király úgy próbálta megoldani, hogy lányát, Konstanciát feleségül adta a korábban általa elismert Danyilo halicsi fejedelem fiához Leóhoz. Amíg Danyilo élt, a szövetség fennállt, viszont fia több alkalommal is szövetkezett a tatárokkal, sőt lengyelországi hadjárataikra még segédcsapatokat is biztosított. A halicsi fejedelmek házassági kapcsolataik révén jogot formáltak a litván nagyfejedelmi trónra, Danyilo fia Svarn Mingvod litván nagyfejedelem lányát vette feleségül. Sógora, Voyselk 1264-ben átengedte neki a nagyfejedelmi trónt. Danyilo másik fia, Roman feleségül vette Babenberg Gertrúd hercegnőt, a dinasztia egyik utolsó tagját, így az osztrák hercegség örököse lett. Az örökösödési háborúban vereséget szenvedett II. Ottokár cseh királytól és visszatért Halicsba.
Leó és Konstancia fiát, Jurijt az Árpád-ház kihalása után a magyarországi előkelők, így az Amadék trónkövetelőként léptették fel, csapataik azonban vereséget szenvedtek Károly Róberttől.
Az Árpád-háznak 1301-ben III. Endre királlyal egyenes ágon magva szakadt. A Rurik-ház galíciai ága 1340-ben, az utolsó, moszkvai ága pedig 1598-ban halt ki utódok nélkül.
Font Márta
(Pécs, Magyarország)
