№1(117)
jánuar - március
2012 év

Újpesti Vízkereszt

foto

Január 22-én, az idén tizennegyedik alkalommal, hagyományosan az Újpesti Ukrán Önkormányzat szervezésében került sor az egyik legnagyobb pravoszláv ünnep, a Vízkereszt megünneplésére. A rendezvénynek a kerületi művelődési központ tükörterme adott otthont. A meghívottak között köszönthették a magyarországi Ukrán Nagykövetség diplomatáit, a fővárosi és vidéki ukrán önkormányzatok képviselőit, és más fontos vendégeket.
Szokás szerint Ladányi Erzsébet, a kerületi ukrán önkormányzat elnöke üdvözölte a vendégeket, majd elhangzott az ukrán és a magyar himnusz. Erzsébet asszony köszöntőjében kitért arra, milyen fontos a hívek számára a Vízkereszt, Krisztus megkeresztelkedésének napja, majd érintett egy másik ünnepet is, az ukrán államiság napját, ami az idén szintén január 22-re esett. Jurij Muska nagykövet szintén szólt a történelmi esemény évfordulójáról, és elismerő szavakkal szólt az ukrán közösség munkájáról.
A köszöntők után megszólaltak a csengettyűk, és kezdetét vette a vízszentelés, amelyet István atya végzett el. Az egyházi rituálét követően kezdődött az ünnepi műsor, amelyen színpadra lépett a nagyberegi zenekar Babics Iván vezetésével.
A folytatásban a vendégeket hagyományos ukrán ételekkel megrakott asztalok várták, és a hangulatos fogadás vidám népdalokkal és kolindákkal ért véget.

Muzicsuk Nagyija