Az ukrán fiatalok hagyományos nyári táborozására Balatonföldváron került sor augusztus 2. és 9. között. A gyerekek többsége a Magyarországon élő ukrán családokból érkezett. Velük nyaralt 10 félárva és három anyuka Ivano-Frankivszkból, Ternopilből, Sepetyivkából, Lvivből és Kijevből. Édesapjuk vagy hozzátartozóik a Majdanon és más harci cselekményekben veszítették életüket. A legkisebb fiúcska 6, a legidősebb 13 éves volt. A gyerekek utazásának megszervezése nem ment könnyen, pedig sokat segített Vaszil Visivanyuk, Magyarország ivano-frankivszki tiszteletbeli konzulja is.
A meghívottak közül sokan nem tudtak eljönni a táborba mondta Hartyányi Jaroszlava, az Ukrán Országos Önkormányzat és a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület elnöke. – A gyerekek családját nagy bánat érte, és a szülők féltek egyedül, kíséret nélkül elengedni a gyerekeket, az összes anyukát viszont mi nem tudtuk fogadni. Azok a gyerekek, akik mégis eljöttek, elmondták, hogy szüleik a lehető legjobb döntést hozták, mert legalább egy kis időre feledni tudták a háborút és a megélt borzalmakat… Amikor hazatértek, és beszámoltak magyarországi élményeikről, azok, akik lemaradtak a táborozásról, de különösen a szüleik, bevallották, hogy nagyon sajnálják a döntésüket, mert azt látták, hogy a hazatérők arcán megjelent az öröm. Roman Hurik, a Majdan legfiatalabb hősének kishúga, Krisztina is gyakrabban mosolyog mostanában.
A gyerekek augusztus 2-án érkeztek Budapestre. Részt vettek egy érdekes városnézésen, jártak a Parlamentben és a Cirkuszban. Ukrajna kicsiny polgárait nagy szeretettel és együttérzéssel fogadták a magyarok, a cirkusz igazgatósága pedig lehetővé tette számukra, hogy ingyen tekinthessék meg az előadást.
Szünet után bejelentették, hogy a nézők között olyan ukrán gyerekek is vannak, akinek hozzátartozói hősi halált haltak az ország függetlenségéért vívott harcban – mondta Hartyányi Jaroszlava. – A közönség megtapsolta a kicsiket, és akkor erősödött meg bennem a gondolat, hogy jó ötlet volt meghívni ezeket a gyerekeket. Ezt követően egy étteremtulajdonos, megtudván, honnan jöttek a kis vendégek, maga állta a vacsora számláját, mondván: ez legyen az ő ajándéka, ugyanis néhány estén át figyelte, hogyan igyekszünk, feloldani a gyerekekben a feszültséget és elterelni a gondolataikat a szomorú eseményekről. Hiába, vannak még jó emberek. Egyébként nagyon büszke vagyok, hogy a magyarországi ukrán közösség 600 ezer forintot gyűjtött össze. Az összeget azok között a gyerekek között osztottuk szét, akiknek édesapja Ukrajna szabadságáért áldozta életét. Erre nem számítottak, úgy gondolták, hogy az utazás, az itt tartózkodás és az ellátás bőven elég nekik. Mi azonban még zsebpénzt és ajándékokat is adtunk, programokat szerveztünk a fővárosban és az üdülőben. Egy kicsit tartottam attól, megtalálják-e a közös nyelvet ezek a sokat szenvedett gyerekek a mi gyerekeinkkel. Félelmen hamarosan szertefoszlott, mert minden gyerek élte a táborlakók vidám életét. Leginkább az fogott meg, hogy a budapesti programok helyett jobb’ szerettek volna velünk lenni a Balatonon. A búcsúesten azt mondták, hogy nem is akarnak haza menni. A szófukar és szomorú gyerekek boldogok és életvidámak lettek, szívesen társalogtak, és kedvük lett megismerni a világot. Örülök, hogy folytatni tudják a normális életüket. Sokat beszélgettünk velük a szabadságról és az életút szabad megválasztásáról, hiszen éppen ez az, amiért édesapjuk az életét adta. Nagyon nehéz volt beférkőzni a bizalmukba, de nevelőcsapatunknak sikerült. A legtöbb gyerek egyedül, szülők nélkül érkezett. Ők kiemelt odafigyelést igényeltek. Esténként, amikor a gyerekek már aludtak, sokat beszélgettünk a három édesanyával. Elmondták, ha tehetnék, maguk is fegyvert fognának, hogy véget vessenek Moszkva Ukrajna iránti megveszekedett gyűlöletének.
Az ukrán gyerekek többsége először járt külföldön. Családjaik szűkösen élnek, és a családfő elvesztésével még nehezebb sors vár rájuk. Egyébként pontosan az ilyen családokból kerül ki Ukrajna védelmezőinek többsége, mert a gazdagoknak – úgy tűnik – van mit veszíteniük.
Tudósítónktól