Veled vagyunk, Ukrajna!
A független ukrán állam kikiáltásának 23. évfordulóján, augusztus 24-én a budapesti Sevcsenko téren civil szolidaritási akcióra került sor. A Kobzos emlékműve köré gyűltek a Magyarországon élő ukránok több nemzedékének képviselői, az Ukrán Nagykövetség diplomatái és Ukrajna magyar barátai.
Hartyányi Jaroszlava, az Ukrán Országos Önkormányzat és a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület elnöke arra kérte az ukrán nemzettel együtt érző megjelenteket, hogy egy perc néma csenddel emlékezzenek azokra az ukrán hősökre, akik életüket adták szülőhazájukért a Majdanon harcolva a belső és külső ellenséggel. Megemlékezvén az Égi századról és a többi hősről, Jaroszlava asszony elmondta a keresztények legfontosabb imáját, a Miatyánkot.
Lilja Hembik, a Forrás vers- és prózamondó verseny többszörös győztese elszavalta Tarasz Sevcsenko talán legismertebb költeményét, a Végrendeletet, amelynek sorai ma is érvényes üzenetet közvetítenek a kortárs honfitársakhoz. E halhatatlan költemény mintegy himnusza is a szabadságáért küzdő ukrán nemzetnek, amely megírásának napjától – 1845. december 25. – mindmáig semmit sem veszített időszerűségéből. Sajnos! A Végrendelet olyan nagy népszerűségnek örvend Ukrajnában és annak határain túl, hogy 150 nyelvre fordították le, és számosan meg is zenésítették. Sevcsenko művei közül valószínűleg ez az egyetlen, amely 2008-ban múzeumot is „kapott”: Perejaszlav-Hmelnyickijben, Andrij Kozacskovszkij egykori birtokán, a helyi Történeti Múzeum bázisán nyílt meg a Végrendelet Múzeuma.
Lilja Hembik szavalatát követően újra Hartyányi Jaroszlava emelkedett szólásra. Remegő hangon, könnyeivel küszködve szólt az egybegyűltekhez:
Amint látják, beteljesülni látszanak Sevcsenko váteszi szavai: Ukrajnában folyik az ellenség és az ukrán hazafiak vére… Elhullanak legjobb fiaink az ellenséggel vívott harcban, zokognak az ukrán édesanyák… Sírnak a hősi halottak gyermekei, mert az ellenség túlerőben van, több és korszerűbb a fegyverzete, képes a világon eddig nem alkalmazott, ún. „hibrid háborút” folytatni, és az információs háború keretében az ukránokra vonatkozó hazugságok lavinájával árasztja el a világot… Ezek az emberek életüket adták Ukrajnáért. A szívükre hallgattak, s nekünk kötelességünk megőrizni az emléküket. A Majdanon és a harctereken is Sevcsenko szavai – „Harcoljatok és győztök. Isten megsegít benneteket! Mögöttetek áll az igazság, a dicsőség és a szent akarat” – vezérelték őket. Remélem, hogy nemzetem győzni fog a Kaukázus című költeményből idézett jelszóval a zászlaján. Mi mindannyian, a Majdanon és szerte a nagyvilágban kiálltuk a forradalom próbáját, most pedig az agresszor ellen harcolunk. Felszólítok mindenkit, helyezze virágait és koszorúit a mindnyájunkat becsületre, tisztességre és az Ukrajna iránti szeretetre bíztató költő vátesz szobrának talapzatára.
Kisvártatva az Ukrán Országos Önkormányzat és a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület, az Ukrán Nagykövetség, a Csillagfalu civil szervezet és a magánszemélyek által leterített virágszőnyeg borította Tarasz Sevcsenko szobrának talapzatát. Bármennyire is erőlködnek ellenségeink, nem tudják legyőzni Ukrajna, nemzeti váteszeink, anyanyelvünk és kultúránk iránti szeretetünket.
Hartyányi Jaroszlava magyarul köszönte meg magyar barátainknak az ukrán nemzet iránt tanúsított szolidaritást és bátorítást, majd ukránul folytatta: „Oroszország 360 esztendeje kínoz bennünket ’szeretetével’. Ma azt kell mondjuk, hogy nem kérünk az ágyúkkal, rakétavetőkkel, aknavetőkel és tüzérségi tűzzel kifejezett szeretetből, nem kérünk abból a kierőszakolt szeretetből sem, amely a vámunióval kapcsolatos. Hagyjanak bennünket békében, egyszerűen csak hagyjanak! Viselkedjenek úgy, mint minden rendes szomszéd. Tiszteljenek bennünket, és akkor mi is tisztelni fogjuk önöket! Erre azonban hiába is várunk. Ki kell mondanom: amíg Oroszország a legnagyobb ellenségünk, sohasem fog megbékélni a függetlenségünkkel. Lehet, hogy egyszer majd új nemzedék kerül Oroszország élére. Vannak köztük normális emberek, akik szolidárisak velünk ma is, de kevesen vannak, a többséget zombivá süllyeszti az állami propagandagépezet, mondván: Oroszország megszabadítja Ukrajnát a fasisztáktól és mindenféle zsidó banderistától. Nekünk azonban soha sem szabad megfeledkeznünk múltbeli és jelenkori hőseinkről, akik a szabadságért küzdöttek, ám bedőltek Moszkva hazug ígéreteinek. Emlékeznünk kell az ukrán kultúra óriásaira, Sevcsenkora, Drahomanovra, Frankora, akik nem fegyverrel, hanem szóval harcoltak az ellenséges áradat ellen. Ne feledkezzünk meg a szicsi lövészekről sem, akik 100 esztendővel ezelőtt védték meg Európát az Orosz Birodalomtól, és Ukrajnáért adták az életüket. Ha 1915-ben a lövészek a Makijivci hegyen nem állítják meg az orosz seregeket, akkor minden bizonnyal Budapest utcáin grasszáltak volna. Hamarosan az ő hőstetteikre fogunk emlékezni. És nem feledkezhetünk meg az éhínségről sem, amellyel a bolsevik hatalom pusztította el sok millió honfitársunkat. Nem feledhetjük az ukrán népfelkelőket, akik nemcsak Moszkva ellen harcoltak, de a német megszállókkal is szembe fordultak. Fellépésükkel meggyorsították a Vörös Hadsereg előretörését és a németek visszavonulását. Amikor pedig már mindenki rég megfeledkezett az ukrán népfelkelőkről, ezek a fiatalemberek felvették a harcot az NKVD-KGB egységeivel, mert hittek az ukrán nemzet szabadságában. Nekünk is így kell hinnünk. Senki sem gondolta volna, hogy a XXI. században egy ilyen nagy tragédiát kell megélnünk. A szemünk előtt áldozzák életüket a Majdanon, a Donbasszban azok a fiatalok, akik már békében nőttek fel a független Ukrajnában. Láthatatlanul mindig velük van Sevcsenko. 1914-ben a cári hatalom betiltotta a költő 100. születésnapjának megünneplését, mert ennyire félt a szavak fegyverétől. A Valujev-féle rendelettel betiltotta anyanyelvünk használatát, de élünk és él a nyelvünk is, bár nem mindenhol. Ukrajnában mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy az orosz idegen nyelv. Miért tudta megőrizni anyanyelvét a szláv tengerben az alig tízmilliós kis Magyarország? Túlélte a múlt minden szörnyű tragédiáját, mert nem veszítette el nyelvét és kultúráját. Hasonló az eset Ukrajnában is: a legjobban a nyelvünktől és kozák lelkiségünktől félnek. Nem azért fogunk győzni, mert jobbak vagy erősebben vagyunk bármelyik európai nemzetnél. Honfitársaink, különösen a fiatalok legyőzhetetlen ukrán lelkülettel rendelkeznek. Az igazság a mi oldalunkon van. Ukrajna most nemcsak a saját területét védelmezi, hanem ugyanúgy kiáll Európa szabadsága mellett, mint a magyarok tették 1956-ban, s akiknek akkor ugyanúgy nem segítettek, mint nekünk most. A magyar nemzet másfél évszázadig nyögte a török uralmat, de a törökök nem tiltották a magyar nyelvet és nem vették el a keresztény templomokat. Hiszek az ukrán fiatalokban, kiknek révén újjászülethet Ukrajna. Kedves ukránok, nagyon köszönöm, hogy eljöttek ma. Őrizzék szívükben a Hazát, és Ukrajna sem feledkezik meg a diaszpóra – 20 millió külföldön élő ukrán – hihetetlen humán erőtartalékairól”.
Tudósítónktól
