A Szovjetunió és a náci Németország együttműködésének története
Heinz Guderian, Hitler terveinek egyik legelkötelezettebb végrehajtója a 20-as évek közepén, Kazanyban kötött ismeretséget a Szovjetunióval, az ottani harckocsizó kiképző központ, a „Káma objektum” szervezésekor. A Kazany közelében létrehozandó, szovjet és német szakemberek közös képzését ellátó intézmény létesítésére vonatkozó szerződést 1925-ben írták alá, és 1926. október 2-án ratifikálták Moszkvában. A ratifikációs okiratot német részről von der Lit-Tomsen ezredes, a Vörös Hadsereg részéről pedig J. Berzin írta alá. Az iskola a Kazany mellett állomásozó margopoli ezred egykori laktanyájának területén alakult meg. A katonai telephely egy kis katonai városkából, lőterekből és harckocsi gyakorlóterepekből állt. Heinz Guderian ellátogatott a cseljabinszki harckocsizó iskola kazanyi részlegéhez. Egy német tábornok visszaemlékezései című memoárjában (2007-ben, Moszkvában is kiadták) írja: „1926-tól volt külföldön egy gyakorlóterepünk, ahol kipróbálhattuk az új, német harckocsikat”. (24. old.)
A kazanyi iskolában képezték a harckocsizók tisztikarát. Az eszközök Németországban készültek. A Krupp, a Rheinmetal és az Erchart német cégek titkos megbízást kaptak a főparancsnokságtól arra, hogy gyártsanak könnyű és közepes harckocsikat. A harckocsik szétszerelt állapotban érkeztek Kazanyba, ahol az összeszerelésüket is megtanulták a jövendő tisztek. Hat darab 23 tonnás, 75 mm-es löveggel felszerelt és három 12 tonnás, 37 mm-es löveggel ellátott harckocsit rendeltek 1928-ban a „Káma objektum” számára. A németek használták a brit gyártmányú Karl-Lloyd márkájú könnyű harckocsikat is, amelyeket a szovjet vezetés bocsátott rendelkezésükre.
Az iskola elméleti tanári kara kizárólag németekből állt. A gyakorlati tárgyak oktatásába folyamatosan bekapcsolódtak a szovjet oktatók is. A német tisztek, akik ideiglenes felmentést kaptak a katonai szolgálat alól, a Szovjetunióban zajló gyakorlati oktatást összehangolták a berlini téli kurzusokkal. A németek Lengyelországon át, vonattal utaztak Kazanyba a saját nevükre szóló útlevéllel, de a foglalkozási rovatban kitalált szakma szerepelt. A konspirációval összefüggő kérdéseket a felek már a „Káma” létesítésére vonatkozó szerződésben rögzítették. Az iskolában a német tisztek a Vörös Hadsereg tiszti egyenruháját viselték.
Összesen mintegy 250 magasan kvalifikált harckocsizó végzett az iskolában, és nagy részük részt vett a Szovjetunió elleni harci cselekményekben. Az iskola tevékenységét a „közlekedési felügyelet” és a birodalmi hadsereg 6. számú felügyelete tartotta ellenőrzése alatt. A Vörös Hadseregen belül az iskola „a légierő tanfolyama” fedőnevet viselte.
Legalább ilyen intenzív volt az együttműködés Németország és a Szovjetunió között a légierő pilótáinak felkészítésében is. 1925. április 15-én, Moszkvában írták alá azt a jegyzőkönyvet, amelynek értelmében Lipeckben kiképző központot és raktárbázist létesítenek. A létesítmény tervezése már 1924-ben elkezdődött, amikor megszüntették a képzést a tulajdonképpen még el sem indult szovjet Repülőtiszti Főiskolán. Ennek az oktatási intézménynek a bázisán kezdték kiépíteni a német pilótaiskolát, amelyet a vörös légierő munkás-paraszt egységeként tartottak nyilván. A szervezés és a vezetés teljesen német kézben volt, és a német főparancsnokság által 1924-ben, Berlinben kidolgozott, egységes német képzési tervnek felelt meg.
A légi kiképző központ létrehozását a német védelmi hivatal ún. „1. számú légügyi felügyelete” irányította. Németország már 1923-ban megvásárolta a központ számára a Fokker hollandiai részlegétől 100 D-XIII típusú vadászgépet. A gépek felét 1925. június 28-án indították útnak az Edmund Hugo Stinnes gőzhajóval Leningrádba. A németek a cég hollandiai és angliai kirendeltségeitől bombázókat és szállítógépeket is vásároltak.
A szerződés értelmében a képzésben nemcsak német, hanem szovjet pilóták és műszaki alkalmazottak is részt vettek. A német tisztek 5-6 hónapot töltöttek a bázison, utána hazamentek. A német vezetőnek szovjet helyettese volt, aki a Vörös Hadsereg teljhatalmú megbízottja volt, és koordinálta a vendég személyzet és a fogadó ország közötti kapcsolatokat. Az iskola ingyen használta a repülőtereket és berendezéseket, az objektum felszerelésének minden költségét a német fél állta.
1926-ban beszámoltak Sztálinnak az iskola működéséről, és a szovjet fél részére származó előnyökről. A képzés teljes gőzzel 1927-ben indult be. Lipeckben intenzív próbarepüléseket végeztek az új harci gépekkel, kipróbálták a gépek felszerelését és fegyverzetét. A próbák eredményeképpen a német hadsereg több új típusú repülőgépet állított hadrendbe. Az iskolában 700 pilótát képeztek ki, köztük 450 különböző rangfokozatú német repülőtisztet. Közülük többen – K. Schtudent, H. Jenoschek, W. Wimmer, O. Desloch és mások – a hitleri Luftwaffe gerincét képezték. A lipecki létesítmény volt a birodalmi hadsereg legdrágább objektuma a Szovjetunió területén. Évente 2 millió márkát költöttek a fenntartására – 10 év alatt mintegy 20 milliót. A Reichstag költségvetési bizottságának adatai szerint a német hadügyminisztérium teljes, 73,7 millió márkás fegyverkezési költségvetéséből 5,7 milliót költöttek a harckocsizók és pilóták Szovjetunióban történő kiképzésére.
A hitleri Németország és a Szovjetunió intenzív gazdasági együttműködésére utal O. Sevjakov történész professzor, a Szovjet Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének kutatója (Voproszi Isztorii, 4-5. szám, 1991.) a Szovjet-német gazdasági kapcsolatok: 1939-1941 című cikkében: „A két világháború közötti években Németország több alkalommal is hitelt nyújtott a Szovjetuniónak: 1925-ben, 1926-ban és 1931-ben összesen 700 millió márkát, 1935-ben pedig 200 millió márkát”.
Olekszij Uszenko
