Szerednickij Jaroszlav
„Jevhen Konovalec ezredes – a Szics Gárdisták katonai formációjának szervezője az Ukrajna függetlenségéért vívott harcokban 1917 és 1920 között”
(2. rész)
A Szics Gárda Osztag küldöttei, A. Melnik ezredes és F. Csernik százados 1918. október 29-ről 30-ára virradó éjjel részt vettek az Ukrán Nemzeti Unió (UNSZ) tanácskozásán. Az UNSZ vezetői, Volodimir Vinnicsenko, Mikita Sapoval és Olekszandr Oszeckij tábornokok beszámoltak, hogy a hetmannal Ukrajna államiságának megóvásáról folytatott tárgyalások zsákutcába jutottak és a felkelés elkerülhetetlen. Erre bizonyítékul szolgált a hetman egy lehallgatott telefonbeszélgetése, melyet Petro Krasznovval, a doni sereg atamánjával folytatott Ukrajna csatlakozásáról a jövőben megalakuló Fehérorosz Föderációhoz. A Gárdista Tanács Bila Cerkvában Konovalec ezredes vezetésével a hetman elleni felkelés mellett döntött.
Dmitro Doncov az 1918. november 14-i Fehérorosz Föderációról szóló nyilatkozat után „kapcsolatát a hetmannal megszakította” és így írta le a későbbi kijevi és ukrajnai eseményeket: „A hetman szövetségi chartája („mindannyiunk útja Oroszország”) és a Direktórium megalakulása. A városok utcáinak oszlopaira kiragasztották a Direktórium kiáltványát… a megalakulásáról és a hetman elleni felkelésről. Ez láncreakciót indított el – letartóztatásokat, orosz önkéntesek lázadását, Konovalec, Bila Cerkva, Petljura, Fasztyiv, Harkiv, Bolbocsan, bizonytalanságot a hetmani körökben”. Dmitro Doncovot ismerősei figyelmeztették, hogy az oroszbarát hatalom őt és „sok ukránt” tartóztathat le. Ettől kezdve „nem járt be a hivatalába és nem éjszakázott otthon.”
November 15-én Bila Cerkvába megérkeztek a Direktórium tagjai és a felkelés irányítói. A Bila Cerkvában állomásozó német helyőrség függetlensége mellett létrehoztak 3 Szics Gárdista szerelvényt Kijevbe. A harmadikban foglaltak helyet a Direktórium tagjai, a műveleti központ, és a Gárdista csapat Konovalec ezredes és Melnik alezredes vezetésével. A szerelvények Fasztyivba mentek, majd tovább Kijevbe. 1918. november 18-án a Motovilivka állomás melletti mezőn a Szics Gárdisták győzelmet arattak az. O. Szvjatopol-Mirszkij tábornok vezette háromszoros hetmani túlerővel szemben (orosz zászlóalj tisztjei – 1000 katona, a Testőr ezred, tüzérségi üteg, lovasszázad és páncélosok felett). A hetmani seregeket váratlanul érte a gárdisták ellentámadása. Hátrálni kezdtek és a visszavonulás pánikszerű meneküléssé fajult. A gárdista tüzérek lemészárolták a menekülőket. A harcmezőn több száz halott hevert arany váll-lappal.
A Szics Gárdisták Motovilivka mellett aratott győzelme a Direktórium javára változtatta meg a politikai helyzetet Ukrajnában. „A távírdákon keresztül egész Ukrajnát bejárta a gárdisták győzelmének híre. És ahova eljutott a hír, ott megbűvölte a tömegeket. Ezrek és parasztok tízezrei ásták elő puskáikat, a családot elhagyva mentek hetmanistákat verni.” A Direktórium oldalára állt az elit Szergyucka hadosztály. A balparton a Zaporozsi és Szürke Hadosztályok és parasztok százai támogatták a felkelést. Szics Gárdisták százai támadták Kijevet.
A Direktórium 1918. december 3-i parancsa alapján Jevhen Konovalec vezetése alatt a Szics Gárda osztagból, valamint a felkelők ún. dnyiproi hadosztályából, Anhel atamán Zöld és Fekete-tengeri hadosztályából és másokból létrehozta a Támadó Hadtestet. December 5-én a Támadó Hadtest 50 ezer gyalogosbó, közülük 5 ezer Szics gárdistából állt. December 12-13-án a Támadó Hadtest végleges csapást mért a hetmani seregekre és december 14-én bevonult Kijevbe. Pavlo Szkoropadszkij hetman lemondott a hatalomról és Németországba ment. 1918. december 15-én a Direktórium ünnepélyesen bevonult Kijevbe. Szimon Petljura főatamán a Szófia téren kiemelte a hadseregparancsnokok érdemeit és előléptette Petro Bolbocsan, Jevhen Konovalec, Andrij Melnik és Vaszil Tyutyunnik ezredeseket ún. atamánná (tábornokká).
1918. november 17-én a bolsevikok Moszkvában megalakították az úgynevezett „Ukrán Haditanácsot”, V. Antonov-Ovszijenko, J. Sztálin és V. Zatonszkij részvételével. Az SZKP Központi Tanácsa jóváhagyta a szovjet Ukrajna kormányának megalakítását L. Pjatakov vezetésével. 1918. november végén, december elején a vörös Oroszország elindította csapatait Ukrajna ellen. Mivel az UNR vezetőinek (V. Vinnicsenko, B. Csehivszkij, M. Sapoval és mások) kitartó igyekezete után sem sikerült Moszkvával diplomatikus úton megegyezni, ezért 1919. január 16-án az UNR Direktóriuma a háború mellett döntött. Akkor az Ukrajnában tartózkodó orosz csapatok létszáma elérte a 86 ezret.
A Direktórium seregeinek és a Támadó Hadtest taglétszáma 1918 decemberében ugrásszerűen megnőtt köszönhetően a fellázadt parasztságnak. A hetmanisták felett aratott győzelem után a parasztok hazatértek. Az Ukrán Népköztársaság (továbbiakban: UNR) hadseregének vezérkara a Szics Gárdisták Támadó Hadtestének 3 katonai alakulatát vezényelte a hadszíntérre. A bolsevikok a harkovi, poltavai, katerinoszlavi és csernyihovi körzetben vívott nehéz küzdelmek után elfoglalták a bal parti Ukrajnát. Az ukrán csapatok hősies küzdelme ellenére a Direktórium és az ukrán kormány 1919. február 5-6-án elhagyta a fővárost.
1919. február-márciusában a Vörös Hadsereg folytatta előrenyomulását a jobb parti Ukrajnában. Az UNR csapatainak bekerítése északról a Mozir – Koroszteny – Luninec – Szárne – Rivne vonalig a Galíciától való elszakadással fenyegetett. Míg a délkeleti előrenyomulás a Katerinoszlav (napjainkban Dnyipropetrovszk) – Kremencsuk – Znamjanka – Birzula (napjainkban Kotovszk) – Zsmernika vonal mentén elvágta Odesszától. A Ukrán Népköztársaság fegyveres erőinek újjászervezésekor létrehozták az UNR Műveleti Hadtestének vezérkarát Andrij Melnik tábornok vezetésével. A Szics Gárdisták Hadtestparancsnokának Jevhen Konovalec tábornoknak Marko Bezrucsko százados lett a jobb keze.
Az erők átcsoportosításával és a tartalékok összegyűjtésével az UNR serege a Rivne felől Szárne irányába indított támadásával a pripjatyi vonal mögé szorította vissza a bolsevikokat. Mozirja körzetében az 1. bolsevik hadtest jelentős része átállt a Direktórium oldalára. Az ukrán támadás Korosztenyen át Zsitomir irányába tört előre és a Kozjatin – Kijev vasútvonalon, elvágva ezzel a menekülés útját a Vörös Hadsereg Berdicsivszkij csapataitól. Ezzel egyidejűleg nyugatról támadt a Szics Gárdista Hadtest, valamint délről a Zaporizsi Hadtest. A zaporizsi főerők a cserkaszi Cvitkova állomáson mértek csapást, majd visszafordultak délkeleti irányba Tarascsanszkij járásig, ahol kirobbant a bolsevik ellenes felkelés. Nemsokára a hadtest J. Konovalec irányítása alatt hadsereggé alakult.
A hadműveletek sikeresen alakultak, de az előretörést 1919 áprilisában megzavarta az ukrán seregek északi csapatainak parancsnoka, V. Oszkilka tábornok sikertelen katonai puccs kísérlete. A bolsevik Berdicsivszkij csapata kihasználta a helyzetet és Vinnica, Zsmerinka, Proszkuriv és Kamjenec-Pogyilszkij vonalában a Zaporozsi Hadtestet elvágta a főerőktől. Ezzel párhuzamosan az Antant seregek kifosztották a jobbszárnyát, elhagyva Odesszát. A körülzárt Zaporizsi Hadtest átkelt a Dnyeszteren Románia területére. A katonák április végén Galícián keresztül visszatértek az UNR sereghez elveszítve 80 ágyút, 700 géppuskát, 15000 lőfegyvert és az összes lőszert. A lengyel hadsereg J. Gallera vezetésével csapást mért az UNR Hadseregre a volinyi fronton, arra kényszerítve, hogy visszavonuljon Rivne, Dubno és Radiviliva vonaláig. A lengyel támadást kihasználva a románok 1919. május 24-27. között megszállták Galícia délkeleti megyéit.
Az UNR Hadserege mégis összeszedte erejét és bátorságát egy nagy általános támadásra a bolsevik fronton, melyet 1919. június 1-jén indítottak el. Az UNR Hadsereg balszárnyán a Szics Gárdisták és a Zaporozsiek koncentrált támadást indítottak délkeleten. Június 3. reggelére átvágták a Vörös Hadsereg frontvonalát a Fekete Sziget térségében, kiterjesztették az áttörést, és június 7-én felszabadították Sztarokonsztyantinyivet, Proszkurivet és Jaromlincit, majd június 12-én Derazsnyát és Bart. A jobbszárny 2. hadosztálya június 5-én O. Udovicsenko százados vezetésével elfoglalta Kamjenec-Pogyilszkijt, P. Sandruka százados csapatai pedig június 7-én felszabadították Dunajivcit. A továbbiakban a 2. hadosztály június 12-én felszabadította Nova Usicját és Kotyuzsanit.
1919. július elején a bolsevikok erőfeszítései, hogy szétverjék az UNR Hadseregét, a délnyugati támadásaiktól eltekintve, nem jártak sikerrel. A Szics Gárda csapatai az északi fronton J. Konovalec tábornok vezetésével július 22-én szétverték Tarascsanszkij brigádot (3000 katonát), majd július 27-én a Zaporozsi csapatokkal hadjáratot indított Proszkuriv irányába. Július 29-én a gárdista csapatok ismét elfoglalták a Fekete Szigetet, a Zaporozsiek pedig az UHA 4. brigádjával Proszkurivot. Augusztus 10-ig elfoglalták Sztarokonsztyantinyivet és Zsmernikát, valamint megteremették egy Kijev és Odessza elleni támadás feltételeit.
Az Ukrán Galíciai Hadsereg 1919. július 17-i Zbrucs folyón történő átkelése után átszervezték az UNR és a Nyugat-Ukrajnai Népköztársaság (ZUNR) Egyesített Haderőinek parancsnokságát. Augusztus 11-től mindkét sereg ügyeit Szimon Petljura főatamán vezérkarának tábornoka, Mikola Junakiv irányította. Konovalec tábornok továbbra is a Szics Gárda csapatait irányította, míg Andrij Melnik tábornok lett a helyettese. A gárda csapatok törzsparancsnoka Marko Bezrucsko százados maradt. Megkezdődött a főerők Kijev alá vonulása. Odesszába Olekszandr Udovicsenko százados 3. Vasúti Hadosztálya vonult. Közvetlenül Kijevet az UHA 1. és 3. hadteste és a Zaporozsi csapat támadta.
A fő csapást Kijev védőire az A. Kravsz tábornok vezette UHA 3. hadteste mérte. A Szics Gárda csapata és a 2. hadtest a kijevi csapatok balszárnyát védte az egyesült ellenség Mozir és Koroszteny felőli ellencsapásától. A kijevi csapatok támadása 1919. augusztus 30-án akkor ért véget, amikor a felderítőegység 15 órakor, majd az UHA 3. hadtestének fő egysége 22 órakor bevonult Kijevbe. Lefoglalták néhány szerelvény katonai vagyonát és hat páncélos vonatot. A Zaporozsi csoport 6000 bolsevikot ejtett fogságba. Mégis az UHA és Zaporozsi csapat sorozatos taktikai hibái miatt, 1919. augusztus 31-én bevonult a kijevi katonai csapatok lovas elővédje M. Bredov tábornok és az Önkéntes hadsereg A. Denyikin vezetésével. Azért hogy elkerülje az ellenséges Vörös Oroszországgal a háborút, az UHA és Zaporozsi csapat kivonult Kijevből.
1919. szeptember végén megkezdődött a háború az Önkéntes hadsereg ellen. A Szics Gárdisták csapata Konovalec tábornok vezetésével, fegyveres erőit áttelepítette a Polonnij – Sepetyivka kerületbe, hogy fedezze az Egyesült Hadsereg balszárnyát a bolsevikoktól. Az UNR Műveleti Hadteste Kijev alól visszavonult a Kozjatin – Berdicsiv – Zsitomir vonalig. 1919 késő őszén a Dnyipro menti és Galíciai csapatok bekerültek az úgynevezett „halálos négyszögbe”. Délről és keletről támadtak a denyikinisták, északról a bolsevikok, nyugatról a lengyelek. A negyedik szörnyű ellenség a tífuszjárvány volt.
1919. november 6. után a Műveleti Hadtest helyzete rohamosan romlott az UHA kényszeredett átállása miatt az Önkéntes sereg oldalára. November 17-én a lengyelek elfoglalták az akkori fővárost – Kamjenec-Pogyilszkijt. Bár november közepén az UNR Hadsereg visszavonult, de rendkívüli harci szellemről tett tanúbizonyságot. Dmitro Hercsanyivszkij gárdista százados így emlékezett: „A nehéz helyzet még szorosabban egyesítette a csapatokat. Így volt ez a Szics Gárdával is.” A férfiasságot és állhatatosságot a gárdistáknak „Konovalec százados és segítői, Melnik százados, Bezrucsko százados...” szavai közvetítették.
November végén, december elején az UNR Műveleti Hadteste az ellenséges környezetben minden oldalról összevonta erőit Ljubar – Sepetyivka – Miropil megyékben. A Szics Gárdisták csapatát áthelyezték у Старій і Новій Чорториї/ a Régi és Új Árokba. December 3-án Szimon Petljura főatamán és az ukrán kormány, a haderő parancsnokokkal folytatott tanácskozáson úgy döntött, hogy a szörnyű tífuszjárvány, a gyógyszer, muníció, ruházat és cipő hiány közepette felhagynak a reguláris katonai műveletekkel és partizán harcokat kezdenek. Konovalec azt javasolta a Gárda vezéreinek, hogy helyezzék át csapataikat, vagy (az egészségesek) lépjenek be M. Omeljanovics-Pavlenko Partizán seregébe. J. Malanyjuk hadnagy így ír visszaemlékezéseiben: „Az idő és az események rohamléptékkel haladtak…Az eszméletlen Vaszil Tyutyunnikot visszük a Miropil állomáson elhelyezett kis szalonkocsiba… A vagonban fekszik már a tífusztól félrebeszélő Andrij Melnik, Jevhen Mjeskovszkij…Rivnei kórház. 1919. december 19. Vaszil Tyutyunnik halála. Téli hadjárat. Huszadik év… Internálás. Szétszóródás. Emigráció.”
1919. december 5-én Szimon Petljura főatamán Lengyelországba utazott. December 6-án a Szics Gárda néhány százada M. Omeljanovics-Pavlenko vezetésével elindult az Első Téli hadjáratra a Vörös és Fehér Hadsereggel a nyomában. A maradék gárdisták és a Gárda parancsnokok, élükön Konovalec tábornokkal, vagy tífuszosak voltak, vagy leszerelték és a J. Gallera vezette Lengyel Hadsereg fogságába estek. 196 vezetőt és közel 400 gárdistát a lucki fogolytáborba vezényeltek. A tábor vezetésével Konovalecet bízták meg. 1920 januárjában a J. Konovalec és A. Melnik vezette Szics Gárda Tanács szinte minden tagja Luckba került.
Az 1920. április 20-án Lengyelország és az UNR kormányai között aláírt szövetségesi megállapodás szerint Galícia és Voliny a Zbrucs folyótól nyugatra a bolsevikok felett aratott győzelem után Lengyelországhoz kerül. Ez és a lengyel Jozef Pilsutski marsall kinevezése főhadvezérré volt az ára Ukrajna függetlenségének és a katonai segítségnyújtásnak a vörös Oroszországgal szemben. A kormányok április 24-én írták alá a katonai megállapodást, majd 1920. április 25-én megkezdődött a közös lengyel-ukrán támadás Kijev ellen. A szövetségesi megállapodás lehetőséget adott a parancsnokoknak és a gárdista katonáknak, hogy különböző módokon kiszabaduljatok a lucki táborból. 1920 tavaszán a lengyel határnál voltak J. Konovalec, A. Melnik és R. Daskevics ezredesek, J. Otmarstain alezredes, I. Andruh, M. Matcsak századosok és mások.
1920 júliusában utoljára Prágában jött össze a Szics Gárda Tanács. A Gárda Tanács elnöke, Konovalec ezredes beszélt az ukrán területeken elhúzódó lengyel és orosz háború lehetőségéről. Onnantól kezdve ezredesnek hívta magát, és így hívták a barátai is nagy kezdőbetűvel. A valaha volt zászlóaljparancsnokok nem ismerték el magukat legyőzöttnek. Úgy döntöttek, hogy visszatérnek Galíciába és a Dnyipro menti Ukrajnába, és ott földalatti mozgalmat szerveznek. Hamarosan ilyen alakulat lett az Ukrán Katonai Szervezet (UVO), melynek fő célja volt az Ukrajna függetlenségéért vívott harc folytatása.
