№4(96)
július - augusztus
2008 év

Ukrán motívumok a váci művészeti fesztiválon

A Sikk Krisztina vezette váci ukrán önkormányzat közössége is részt vett a városban július 25. és 27. között megrendezett nemzetközi művészeti fesztiválon. Már ötödik esztendeje mutatják be nagy sikerrel a város lakóinak és nagyszámú vendégének a gazdag ukrán folklór-kincset, új és régóta ismert együttesek látványos zenés-táncos programjait.
Ebben a festői szépségű Duna-parti városkában már sikeresen bemutatkozott a lvovi bandurások Jahilka együttese, a kárpátaljai Turja Völgye ifjúsági táncegyüttes és MUKE Veszelka tánckara. Az ukrajnai táncművészetet az idén az Ivano-Frankivszk megyei Kalusa Vidám huculok nevű gyermek tánckara – közel 40 gyerek – képviselte. A városi ukrán önkormányzat több érdekes kirándulást szervezett a fiatal művészeknek.
A fesztivál megnyitójához időzítették Puga Péter ukrán festőművész kiállítását is.
A korábbi évekhez hasonlóan, a Duna-parti sétányon kiállítási pavilonok sorakoztak. Az ukrán pavilonban ukrán könyveket és a MUKE időszaki kiadványait lapozhatták fel az érdeklődők, az ukrán emléktárgyakat és süteményeket, mint mindig, most is Anatolij Muzicsuk kínálta a betérőknek.
Vácott, az ukrán mellett, szlovák, ruszin és cigány önkormányzat is működik.
A rendezvényre ellátogatott Hartyányi Jaroszláva, a MUKE és az ukránok Európai Szövetségének elnöke és több magyarországi város ukrán önkormányzatának képviselője. Both János polgármester megköszönte az ukrán közösségnek a város kulturális életében való aktív részvételt, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben újabb, gyümölcsöző találkozásokra kerül sor.