„Te csak építsd a templomot, az emberek majd jönni fognak…”

A neves ukrán költőnő, Lina Kosztenko sorai azokban a percekben jutottak az eszembe, amikor…
De menjünk sorjában. 2014… November utolsó szombatja…Az 1932-33-as ukrajnai éhínség évfordulós megemlékezései már reggel elkezdődtek: emlékező szentmise, az éhínség áldozatai emlékhelyének megkoszorúzása… A véletlennek köszönhetően nem annyira részese, mint inkább megfigyelője voltam a történéseknek, amelyek az ukrán nemzet töretlen lelki erejét bizonyították. Az utolsó eseménysort volt alkalmam nyomon követni, amely mellett szeretnék egy kicsit elidőzni, hogy tolmácsolhassam érzéseimet…
Az Operához közeledve a szó szoros értelmében egy hatásos jelenet bontakozott ki előttem… Egy adott pillanatban – úgy tűnt, hogy szinte a semmiből – felsorakozott a rendőrség, leállt a forgalom, megtorpantak a kíváncsi járókelők… Az első, ami a szemembe ötlött, a felnőttekből és gyerekekből álló, az utcasarok mögül felbukkanó menetoszlop fölött lengedező ukrán és magyar nemzeti lobogók és transzparensek. A kabátok alól előtűntek a hímzett ingek és a lányok hajába font sárga-kék szalagok… Az őszi homályon átsütött a bánat. Valami kimondatlanul is szívbe markoló és felkavaró. Ebből a néma menetből az ünnepélyesség mellett valami megfoghatatlan szellemiség sugárzott. Biztos voltam benne, hogy ez a nemzedékről nemzedékre szálló emlékezet. Gyorsuló szívverésem jelezte, hogy én is részese vagyok az eseményeknek. A lélek felemelkedésének ezt a pillanatát nem lehet szavakkal megfogalmazni.
Nem voltak kevésbé varázslatosak a következő percek sem, pedig tulajdonképpen nem történt semmi rendkívüli… Első pillantásra szokványos látványban volt részem: az emberek bemennek egy épületbe, a következő rendezvényre. Ami azonban ott történt, átlépte egy szokványos hétköznap kereteit. A szemem láttára terebélyesedett, és egyre nagyobb mélységekbe hatolt… Felnőttek és gyerekek, fiatalok, diákok, tanítók és tanulók… Párban, családostól… Felvonultak a nemzedékek… Nemcsak az ukrán kultúra fellegvárába, hanem a lélek „tiszta szobájába”! Mindenki magával hozta belső világa egy szeletkéjét, amely az eredményekben, a mindennapok lelkiismeretes munkájában, gondolataikban és álmaikban nyilvánul meg.
Ezekben a látszólag hétköznapi pillanatokban jutottak eszembe a költőnő sorai: „Te csak építsd a templomot, az emberek majd jönni fognak…” Hiszen egy templomban, legyen az akár a kultúra, a művészet vagy a szellem temploma, megszületik az igazság, és erősödik a lélek. Ukrán szavak szólalnak meg az emberek lelkében, amelyek a Forrás Országos Vers- és Prózamondó Versenyhez hasonlatos rendezvényeken kelnek életre. A versenyt 15 évvel ezelőtt indította útjára az Ukrán Országos Önkormányzat és a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület. A rendezvény célja az ukrán nyelvtudás elmélyítése és népszerűsítése volt. A kezdeményezők között találjuk Drahomanova-Bartai Natáliát, Grigássy Évát, Hartyányi Jaroszlavát, Szofilkánics Juditot és másokat.
Idén november 29-én, az 1932-33-as éhínség emléknapján került sor a versenyre, amelyet támogatott az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a magyarországi Ukrán Országos Önkormányzat és az Ukrán Kulturális, Oktatási és Dokumentációs Központ. Az Ukrajnából érkezett versenyzők mellett „ringbe szálltak” a Magyarországon élő vegyes családok gyermekei is. Nagyrészt a Vasárnapi Iskola tanulói, baktalórántházi és nyíregyházi diákok, és Budapesten élő magyarok, akik idegen nyelvként tanulják az ukránt.
Öt kategóriában félszáznál több versenyző állt rajthoz. A rendezvény évről évre nagyobb népszerűségnek örvend. A korábbi évekhez hasonlóan a legnagyobb hatást a legkisebbek gyakorolták a közönségre, de akármennyire varázsolták is el a hallgatóságot a népviseletbe öltözött apróságok, a zsűrinek tárgyilagos szempontok szerint kellett döntenie. A legkisebbek kategóriájában semmi kétség nem volt afelől, hogy a győztes csak a hároméves Szpirin Szerhijko lehet. A sikerben osztozott vele Risko Vivien, aki az Anyanyelvünk című verssel állt a közönség elé. Szemet gyönyörködtetőek voltak az ötéves Sárvári Szofijka és Djacsok Dzvinka népviseletei. Mind a versmondásban, mind pedig a színpompás viselet tekintetében versenyben volt velük Ferkó Anna és Margitics Vika. A magyarországi Ukrán Nagykövetség különdíját kapta Dianka Sipajlo és Bíró Dávid, akiknek a hangja megérintette az emberek szívét.
A következő kategória az általános iskolás korosztályé volt. Az itt indulók között különösen nehéz volt dönteni, mert más egy hétéves, és más egy 14 éves teljesítménye. Az első helyen – jogosan – Sipajlo Szofijka és Margitics Vaszilko osztozott. Mindketten sajátos stílust képviseltek, a színvonalhoz azonban nem férhetett kétség. A második helyen Ferkó Iván és Korol Erik végzett. Esetükben megmutatkozott a korkülönbség, de győzött az érzékenységük. Poracs Péter Julián és Hugert Alex adekvát és emelkedett előadásmódja sem maradhatott elismerés nélkül. Mihajlo Junger, az Ukrán Nagykövetség ügyvivője különdíjakkal jutalmazta Hugert Artúrt, Csizmadia-Dunda Olekszandrát és Oláh Rebekát.
A 14-18 évesek korcsoportjában Szuperák Barbara és Korol Okszana győzött. A második helyen Barkóczi Dániel és Popovics Krisztián végzett.
Az idei verseny különlegessége volt, hogy először indultak veszprémi gyerekek, akiket Zakar Irina készített fel. Ők voltak azok, akik az első lépéseket tették az ukrán nyelv elsajátítása terén, erőfeszítéseik azonban nem maradtak elismerés nélkül. Különdíjat kapott Lazarjuk Iván, Krámli Benedek és Nemes Anett.
Az ukránt idegen nyelvként tanuló hat magyar induló közül az első helyen Tóth Brigitta, a másodikon Blaskovics Vivien, a harmadikon pedig Káté Erik végzett.
Azt mondják, hogy az emberi lélek a szavakban nyilvánul meg. Mi, zsűritagok érzékeltük ezt a lelket. Ezért ítéltük oda egyhangúan az első helyet Djacsok Virának a Sevcsenko Nyárfa című versének előadásáért. A dobogó második fokára L. Kosztenko: Szárnyak című versének tolmácsolásáért Tenti Szvitlana lépett. Hozzá hasonló, kifejező erejű versmondás jellemezte a „bronzérmes” Janoz Jan előadását. A Fővárosi Ukrán Önkormányzat díját Petrovszka Viktória kapta.
Az idei verseny nagy felfedezettje volt Knyahinecka Uljana, aki saját költeményével indult.
A Forrás verseny egy egész csapat nagy és részletekbe menő munkájának egyetlen pillanata. Szeretném kifejezni köszönetemet és elismerésemet mindazoknak, akik részesei voltak a szervezésnek és a lebonyolításnak. Bizton állíthatom, hogy a „lélek templomának” kapui kitárulnak minden érdeklődő előtt.