№2(118)
április - június
2012 év

Virágok a Kobzosnak

A Sevcsenko napok ünnepi váltófutása, amely március 14-én Komáromból, illetve március 23-án Szegedről indult, 24-én megérkezett Budapestre, ahol a Ferencvárosban, a Bolgárok Házában nagyszabású ünnepség keretében került sor az immár huszadik ilyen megemlékezésre. A Magyarországon élő ukránok első alkalommal 1992. március 24-én tisztelegtek a nagy Kobzos emléke előtt.
Az idén tavasszal, a 20. Sevcsenko napon a költő budapesti szobránál honfitársainknak immáron három nemzedéke találkozott, hiszen a közösség több alapító tagjának az eltelt idő alatt gyermekei, unokái, sőt dédunokái születtek. A Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület legidősebb tagja betöltötte a 91. életévét.
Az idősebbek lerakták a hagyomány alapjait, a fiatalok pedig folytatják. Az egyik ilyen hagyomány a budai Fő utcában álló Sevcsenko szobor megkoszorúzása. A megjelenteket a húsz éve ismétlődő rendezvény elmaradhatatlan résztvevője Hartyányi Jaroszlava, az Ukrán Országos Önkormányzat és a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület elnöke köszöntötte:

Az elmúlt öt esztendőben ezen a szent helyen gyülekezünk, hogy fejet hajtsunk az ukrán lángelme, Tarasz Sevcsenko szoboralakja előtt. A világban több száz Sevcsenko emlékmű áll, de számunkra ez a szobor a legértékesebb. Nem azért, mert Budapest egyik legszebb helyén áll, szemben a magyar Külügyminisztériummal, hanem azért, mert megküzdöttünk érte. Szeretnék köszönetet mondani ezért a szoborért Dmitro Tkacs úrnak, Ukrajna első magyarországi nagykövetének. Eleget tett ígéretének, és a magyarországi ukrán közösséggel együtt sikerült valóra váltani régi álmunkat. Ezért a taps elsősorban Tkacs úrnak szól, és köszönetünket fejezi ki. Nagyon büszke vagyok arra is, hogy a magyarok velünk együtt emlékeznek meg Sevcsenkoról, mert ő egy olyan személyiség, amely összeköti gondolatainkat és szívünket. A nagy Kobzos révén érthetőbbé válik az ukrán lélek, általa lesznek képesek kölcsönösen becsülni egymást, a barátságot és a kultúránkat gyermekeink és unokáink. Ahogy Petőfi Sándor a magyar újjászületés jelképe, Tarasz Sevcsenko az ukrán halhatatlanság szimbóluma.

A rövid megnyitó beszéd után Jurij Muska, Ukrajna magyarországi nagykövete vette át a szót: 

Kedves barátaim! Szívélyesen üdvözlöm önöket a huszadik magyarországi Sevcsenko megemlékezés alkalmából. A Tarasz Sevcsenko emléke előtt való tisztelgés a Magyarországon élő ukránok jelentős kulturális hagyományává nőtte ki magát. Örömmel tölt el a mai találkozás, és remélem, lesz még harmincadik, sőt negyvenedik megemlékezés is. Jaroszlava asszony helyesen mondta március 9-én, hogy mi talán már nem is leszünk, de a Sevcsenko szobor itt marad, mint a Magyarországon élő ukránok nemzedékei töretlen lelkierejének jelképe. Engedjék meg, hogy még egyszer üdvözöljem önöket az ünnep alkalmából. Azt hiszem, hogy még sokáig fogunk emlékezni erre a napra.

A budapesti Sevcsenko napokra a magyar fővárosba érkezett Dmitro Tkacs, a független Ukrajna első magyarországi nagykövete, aki visszaemlékezett a 20 esztendővel ezelőtti, kezdeti lépésekre:

Természetesen nagyon nehéz dolgunk volt. Beleütköztünk a szovjet, majd pedig az orosz nagykövet őrült ellenállásába. Kezdetben nagyon nehéz körülmények között, azt is mondhatnám, hogy illegalitásban dolgoztunk. De a munkát elvégeztük, és erről majd részletesebben is szólok a Bolgárok Házában tartandó ünnepségen. A budapesti Sevcsenko szobor felállítása nem volt igazán egyszerű művelet. Először is különböző szervezési kérdéseket kellett megoldani: a helyszín kiválasztása leginkább fű alatti küzdelemre emlékeztetett. Szerencsére támogatott bennünket Demszky Gábor akkori budapesti főpolgármester és a főváros II. kerületének vezetése. Szeretnék mindenért köszönetet mondani Hartyányi Jaroszlavának, a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesületnek és az Ukrán Országos Önkormányzatnak is, továbbá Ivan Mikityuk lvovi szobrászművésznek, az emlékmű alkotójának, az ukrán öntőmestereknek, akik kitűnően végezték el ezt a nehéz munkát, a Dunaferrt képviselő mecénásoknak, akik kifizették a munkát, illetve beszerezték a szükséges alapanyagokat. A legkiválóbb gránitot, a labradoritot Ukrajnából szállították Budapestre. Magyarország egyáltalán nem rendelkezik ezzel az ásvánnyal. A kő értékét tulajdonképpen nagyon nehéz felbecsülni, csodálkoztak is a magyarok, amikor ez a csodálatos és hatalmas gránittömb érkezett Ukrajnából az olasz márvány helyett. A Kobzos magyarországi emlékművének születésénél nagyon sokan bábáskodtak. Az eredmény a mi közös sikerünk, közös győzelmünk. Ezért is becsüljük meg. Adja a Jóisten, hogy a koszorúzás 5 esztendős hagyományát tovább éltessék a magyarországi ukránok következő nemzedékei.

Az ünnepségen beszédet mondott a magyarországi Glória Victis Alapítvány képviselője is.

A Sevcsenko szobor lábánál elhelyezték virágaikat és koszorúikat az országos önkormányzat, a vidéki és kerületi ukrán önkormányzatok, a magyarországi Ukrán Nagykövetség, magyar kormányzati szervek, a nyíregyházi ukrán konzulátus, a dél-németországi Inholstadtban élő ukránok, valamint a magyar 56-osok szövetségének és a Csillagfalu Egyesület képviselői, és még számos magánszemély.