№5(115)
szeptember - október
2011 év

Ukrán bemutatkozás

foto

A XV. kerületi ukrán önkormányzat, amelynek Csizmadia Olekszandra az elnöke, Ukrajna függetlenségének 20. évfordulóján tartotta első kerületi rendezvényét. Az új ukrán szervezetet támogatandó eljött a megemlékezésre Hartyányi Jaroszlava, az Ukrán Országos Önkormányzat elnöke, több helyi nemzetiségi önkormányzat képviselője, honfitársaink és családtagjaik, valamint az ukrán kultúra tisztelői.
- Ma azért gyűltünk össze, hogy megünnepeljük az ukrán függetlenség 20. évfordulóját – mondta köszöntőjében Hartyányi Jaroszlava. – Ukrajna nagyon hosszú és nehéz utat tett meg függetlenségének visszaszerzéséig. Bár kerek évfordulót ünnepelünk, máig nem tisztázott, hol is tartunk, és merre vezet Ukrajna útja. Mi, Magyarországon élő ukránok legfőképpen azt kívánjuk történelmi Hazánknak, hogy Ukrajna váljon az európai közösség teljes jogú tagjává, eleget téve minden demokratikus elvárásnak: védje meg az emberi jogokat és szabadságokat, érvényesüljön a törvényesség, tartsák tiszteletben az anyanyelvet, a kultúrát és az ukrán hagyományokat. Ezen a napon egy szomorú eseményre is emlékezünk: 1959-ben, Münchenben ezen a napon gyilkolta meg Sztasivszkij KGB-ügynök Sztepan Banderát, a kiemelkedő ukrán politikust és közéleti személyiséget, aki egész életét az ukrán nemzet szabadságának szentelte. A hős ukrán hazafira tisztelettel emlékeznek Európában és szerte a világban. Szeretném továbbá közölni, hogy október 14-én, a Szűzanya ünnepén megemlékezünk az ukrán népfelkelő hadsereg megalakulásának napjáról is.
Jaroszlava asszony rövid, magyar nyelvű előadást tartott azokról a felszabadító harcokról, amelyet az UPA vívott Ukrajna függetlenségéért. Beszélt a felkelők hősiességéről és önfeláldozásáról, azokról, akik hittek abban, hogy Ukrajna annak ellenére is kivívhatja a szabadságát, hogy nem számíthat Európa segítségére. Hartyányi Jaroszlava elmondta, hogy a szovjet propaganda kollaboránsoknak nevezte az UPA tagjait, de a Szovjetunió szövetségesei a Hitler-ellenes koalícióban mégis ennek az ellenkezőjéről bizonyosodhattak meg. Az UPA ugyan nem arathatott győzelmet az egyenlőtlen küzdelemben, az ukránok ma élő nemzedéke azonban nem feledkezhet meg az ukrán felkelők hősiességéről, és nem engedheti meg a szabadság újbóli elvesztését – hangsúlyozta beszédében Hartyányi Jaroszlava, aki „Dicsőség Ukrajnának!” és „Dicsőség a hősöknek!” szavakkal zárta felszólalását.
Ezt követően Ljahovics Anna és Medenci Román ukrán népdalokkal és ukrán szerzők népszerű dalaival szórakoztatta a közönséget.

P. V.