№5(115)
szeptember - október
2011 év

Ukránok a székesfehérváriak ünnepén

foto

Negyedik éve ünneplik meg Székesfehérváron a civil szervezetek napját. Ez egy igazi népünnepély, amelyen részt vehet bármelyik városi civil szervezet, egyesület, klub, alapítvány, és bemutathatja eredményeit, sikereit, jelezheti jelenlétét, népszerűsítheti tevékenységét. A polgármesteri hivatal meghívásának eleget téve vett részt az ünnepen a Mátyás Usztyinja vezette városi ukrán önkormányzat által képviselt közösség. A népes közönséget vonzó rendezvény a történelmi városközpontban zajlott, mindent nagyon jól megszerveztek, hogy semmi se zavarhassa meg a kellemes időtöltést. Emellett ezen a napon volt az Állatok Világnapja is. Az ünnepség résztvevőit és vendégeit egy ízléses és jól szerkesztett programfüzettel lepték meg a szervezők. Volt itt minden: számos színpad, amelyeken amatőr és profi előadók mutatkozhattak be, eljött több környezetvédő szervezet képviselője, a pavilonokban kézművesek kínálták termékeiket, a kifutókban aranyos állatkák, a röptetőkben pedig színpompás madarak vonzották a közönséget. Nem hiányozhattak a nemzetiségek konyhájának változatos kínálata, és a gyerekeknek és felnőtteknek szervezett kézműves foglalkozások sem.
Az ünnepség szervezői egy kis faházat bocsátottak közösségünk rendelkezésére, amelyet pillanatok alatt egy hímzett terítőkkel, iparművészeti termékekkel díszített, ukrán meseházikóvá varázsoltak ügyes kezű honfitársnőink – Németh Olekszandra, Mátyás Usztyinja és Julia önkormányzati képviselők, valamint a Budapestről érkezett Muzicsuk Nagyija. Az ukrán házba betérők megismerkedhettek a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület lapjával, a Hromadával, és vásárolhattak a népművészeti alkotásokból és ékszerekből. Kiállításunk elevensége nagyon sok látogatót vonzott pavilonunkba. Nagyon sokan szerettek volna minél többet megtudni Ukrajnáról, ezt a célt szolgálta az Ismered-e Ukrajnát kérdőív, amelynek helyes megválaszolásáért szerény ajándékkal jutalmaztuk a válaszolókat. Kiderült, hogy az utóbbi években a magyarok már egyértelműen megkülönböztetik Ukrajnát más országoktól, ismerik a helyi ukrán önkormányzat pozitív cselekedeteit, sok válaszoló már járt Ukrajnában, és képes felismerni és másokétól megkülönböztetni az ukrán kulturális hagyományokat.
Nemzeti szakácsművészetünk hírnevének jót tettek az ízletes, friss és savanyú káposztával, valamint gombával töltött bukták, amelyeket a Székesfehérváron élő, és az ukrán közösség életében aktív részt vállaló Omelcsenko Ludmilla és lánya, Irina sütött az ünnepre. Mátyás Usztyinja, az önkormányzat elnöke saját készítésű csokis-diós süteménnyel kínálta a vendégeket, sőt még a recepttel is meglepte az érdeklődőket.

Tudósítónktól