Szeptember 7-én a lvovi Dudarik férfikar – Dmitro Kacalo karnagy vezetésével – hangversenyt adott a budapesti Szent István Bazilikában. Az ukrán függetlenség 20. évfordulójára időzített hangversenyt a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület (MUKE) és az Ukrán Országos Önkormányzat (UOÖ) szervezte.
Az Árpádok nemzetségéből származó első magyar király, Szent István ereklyéjét őrző székesegyházban, az esti mise előtt Farkas Attila, a Bazilika plébánosa köszöntötte a híres együttest és a híveket. Hangsúlyozta, hogy az ősi kultúrával, történelemmel és keresztény hagyományokkal rendelkező Ukrajna immár két évtizede szabad ország. Isten ajándékának nevezte a Dudarik közreműködését az esti misén.
A Szent István Bazilika kiemelkedő építészeti és kultikus alkotás, amely állami védelem és a katolikus egyház felügyelete alatt áll. A székesegyházat naponta turisták ezrei keresik fel.
A látogatók nagy száma azonban nem befolyásolja a liturgiák rendjét. A kitűnő akusztikának köszönhetően rendszeresek itt a zenekari és kórus hangversenyek. A világi együttesek számára egy-egy alkalom bérleti díja megközelíti az ezer eurót. A magyarországi ukrán közösség kérésére azonban a lvovi Dudarikkal kivételt tettek. A vendégek vállalták, hogy az esti mise keretében latin nyelven előadják Joseph Haydn Missa Brevis-ét, J. S. Bach Air on the String című alkotását, „ráadásképpen” pedig ukrán szerzők egyházi dalait szólaltatták meg. Az énekeseket Tetjana Jurinec, a kórus koncertmestere kísérte orgonán.
Hartyányi Jaroszlava, a MUKE és az UOÖ elnöke is szólt a megjelentekhez. Beszédében kiemelte, hogy ez a két nemzet – az ukrán és a magyar – sohasem harcolt egymással, mindig békében és egyetértésben éltek, az alkotók és a közönség ehhez hasonló találkozásai pedig csak tovább erősítik a különböző országokban élő, más-más nyelvet beszélő és kultúrát képviselő emberek szellemi egymásra találását.

A bécsi fiúkórus nyomdokain

A lvovi férfikar lengyelországi, németországi, olaszországi, ausztriai és magyarországi turnén vesz részt, hogy jótékonysági koncertek keretében megemlékezzen Boldog II. János Pál pápáról, és megköszönje ukrajnai lelkipásztori látogatását, amely jótékony hatással volt az ukrán szellemi és közösségi életre.
A jótékonysági turné ötletének megszületéséről Dmitro Kacalo, a kórus karnagya beszélt a Hromada tudósítójának:
- Május 24-én Rómából Lvovba érkeztek II. János Pál ereklyéi, és a lvovi Szűz Mária Székesegyház köré szerveződött lengyel közösség ebből az alkalomból felkért bennünket egy ünnepi hangversenyre. Örömmel vállaltuk, és már akkor, májusban megszületett a gondolat, hogy megköszönjük II. János Pálnak az Ukrajna iránt tanúsított nagy jóindulatát, hiszen gyakorlatilag ő vezette ki az illegalitásból az ukrán görög katolikus egyházat, és lelki értelemben véve lvovi és kijevi látogatásával megmutatta a világnak Ukrajnát, és Ukrajnának a világot. Ez okból terveztük be a néhány koncertből álló lengyelországi, németországi, olaszországi, ausztriai és magyarországi turnét. Ez egy teljes egészében jótékony áldozat a boldog emlékezetű pápa emlékére. Menetrendünkben az egyetlen változás azért következett be, mert a rómaiak kérésére – két eseményt szeretnének összekapcsolni – ez év decemberére halasztottuk az ottani fellépést. Ugyanis Ukrajna a Karácsonyi ünnepek alatt mutatkozik be Rómában.
Kórusunkat az édesapám alapította 40 esztendővel ezelőtt. Az eltelt idő alatt az amatőr fiúkórus népi énekkarrá nőtte ki magát, majd állami rangra emelkedett, és elnyerte az akadémiai címet. Valami miatt úgy érezzük, hogy szakmai patrónusunk, az 1494-ben alakult bécsi fiúkórus nyomdokain haladunk, és az ő hagyományaira is támaszkodunk. Ők már elmúltak 600 esztendősök, mi csak 40 évesek vagyunk. A kórus bejárta egész Európát, az Egyesült Államokat és Kanadát. Hatalmas és pompás székesegyházak nyíltak meg előttünk, és mindenünnen sugárzott ránk Isten áldása, csakúgy, mint itt, a Szent István Bazilikában. Volt szerencsénk koncertezni a párizsi Notre Dame-ban, a Carnegie Hallban és az Európai Filharmóniában is. Turnék tekintetében nagy tapasztalataink vannak, de a legjobban akkor érezzük magunkat, amikor a zene egybefonódik az elmélyült, csendes, közös imával. Ukrajnában éves átlagban százszor szólalunk meg, tehát szó sincs arról, hogy ne lenne igény az egyházi zenére. Egyébként sohasem okozott nekünk gondot, hogy kis vagy nagy teremben állunk a közönség elé. A Dudarik énekelt már aratáskor a búzamezőn, börtönben, a legkisebb falvakban és a legnagyobb városi hangversenytermekben, katedrálisokban és kis templomokban. Az utóbbi 10 esztendőben azonban lényegesen csökkent Európában az irántunk való érdeklődés. Istennek hála, ma már rendelkezünk bizonyos pénzösszeggel, ami lehetővé teszi számunkra az utazást. Ugyanakkor jelentős szerepet játszanak a célzott meghívások is, mint például, amikor Párizsba, illetve Nizzába utaztunk, hogy rögzítsük a francia zeneművészet két óriása, Jules Massenet és Jean France örökbecsű alkotásait az utókor számára. Az utóbbi időben több, ehhez hasonló felkérést kaptunk Lengyelországból. Évente két alkalommal léphetünk fel náluk. Ha Isten is úgy akarja, hamarosan eljön majd az az idő, amikor újra koncertezhetünk Svájcban és Hollandiában is – osztotta meg velünk az édesapja, Mikola Kacalo által 1971-ben alapított kórus jövőre vonatkozó terveit a karnagy. A kórus 1989-ben, még Dmitro édesapjának a vezetése alatt kapott Sevcsenko díjat.

A mindennapi és a lelki kenyér

Az ukrán egyházi zene valóságos felfedezésként hatott Farkas Attilára, a Bazilika plébánosára, aki immár 41 esztendeje szolgál a székesegyházban.
- Igazi meglepetés, mi több, Isten ajándéka volt számomra az ukrán hittestvérekkel közös szerda esti mise. Amikor csak lehetőségem van rá, mindig csodálattal nézem a televízióban az ukrajnai pravoszláv karácsonyi és húsvéti műsorokat, fejet hajtok a két-három órás istentiszteleteken résztvevő hívek és a papok türelme és kitartása előtt. Mi, magyarok, sokszor megfeledkezünk arról, hogy keleti nép vagyunk, amelyik 1100 évvel ezelőtt jött Európába. Népünk a Kijevi Rusz területét is bejárta. Ukrajna most ünnepli függetlenségének 20. évfordulóját, keresi önmagát, kötődését vallási és világi környezetéhez. Ez nem könnyű, mi magyarok nagyon jól tudjuk ezt, tekintettel szabadságharcaink sok évszázados történetére. Éppen ezért nagyon tisztelem az ukrán népet és nemzetet, amely napjainkban is önfeláldozóan, teljes szívvel és Istenbe vetett hittel küzd a szabadságáért – mondta a 81 esztendős katolikus pap a lvovi kórus hangversenyét követően.
Attila atya még nagyon jól emlékszik az átlag-ukránokkal való első találkozására 16 éves korában. A II. és III. ukrán front közkatonái voltak ők, akik 1945 telén ostromolták a németek által megszállt Pestet és Budát. A magyar kamasz több társával elindult egy katonai alakulat felé, hogy valamilyen élelmet szerezzen a szüleinek. Attila atya elmondta, hogy az ukrán katonák először hosszú géppuska sorozatot lőttek ki a fiúkra, ellenségnek nézve őket, de a lövések szerencsére célt tévesztettek. Amikor kiderült, miért is jöttek a fiúk, megetették őket a tábori konyhán, és elvitelre is kaptak élelmet. Farkas Attila jelképesnek tekinti a két találkozást: akkor, sok évvel ezelőtt az ukránok igazi kenyeret adtak, most pedig szellemi, lelki kenyeret kapott leszármazottaiktól.