№6(110)
november-december
2010 év

Üdvözlő beszéd
Mátyás Sándor, a Gloria Victis alapítvány elnöke

(1932-1933 közötti ukrajnai éhhalálról való 2010.11.27.-i megemlékezés)

Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!

A Pravda 1918. augusztus 31-i számában a következő, fényes jövővel kecsegtető pártprogramot olvashatjuk: „Munkások! Eljött a burzsoázia kiirtásának az ideje. A gyűlölet és a bosszú dala lesz a munkásosztály himnusza.” Zinovjev bolsevik pártvezér néhány héttel később így ír: „Csak úgy győzhetjük le ellenségeinket, ha megvan a magunk, saját szocialista terrorja. Meg kell nevelnünk a mi oldalunkon, mondjuk 90 milliót Szovjet-Oroszország 100 millió lakosából. A többihez egy szavunk sincs, pusztulniuk kell.”Az 1920-as évek elején Lenin sem fogalmazott finomabban: „Az éhínség alkalmat adhat-  és adjon is! -, hogy halálos csapást mérjünk az ellenségre”. Az ördögi terv 10 évvel később megvalósult. Az ellenségnek kikiáltott ukrán népen elkövetett rémségek mértéke leírhatatlan.

Az 1932/33-as ukrán éhínség tökéletes példája annak, hogy bűn és bűn között, a nemzeti szocializmus és a nemzetközi szocializmus galádságai között különbséget tenni nem lehet. Mégis mind a mai napig virulens a kettős mérce. Mintha monopolizálható lenne a fájdalom, mintha lennének másodosztályú áldozatok. E történelmietlen és cinikusan tisztességtelen szemlélet ellen tiltakozva emeltette közadakozásból alapítványunk elsőként világon a kommunizmus 100 milliónyi áldozatának ezen emlékhelyét. Fojtogató s már mindennapjainkat is mételyező adósságaink ellenére szent kötelességünknek tartjuk, hogy a világ lelkiismeretének kapuján dörömbölve végezzük a felvállalt történelmi felvilágosító munkát. A lemészárolt katinyi lengyel tisztekre emlékeztető márványlap, a Soá poklából megmenekült, de a vörös terrorba belepusztult zsidó és cigány polgártársaink emléktáblája és mostantól a Holodomor döbbenetéről tanúskodó emlékkő mind egyként hirdeti a kommunizmusnak – dimenzióit tekintve a világtörténelem legpusztítóbb ideológiájának – az embertelenségét és megújhodásunk szükségességét a Podóliai-hátságtól a Zalai-dombságig, a Mazuri tavaktól az albán hegyekig. Ám, hogy újat tudjunk építeni, a romokat el kell takarítanunk! Húsz év után nem szabad röstellnünk feltenni olyan kényelmetlen kérdéseket, mint. pl. hogy lehet az, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt egykori napilapja, a kádári akasztgatások szócsöve, változatlan néven megjelenhet, míg a Német Nemzetiszocialista Munkáspárt orgánumát, a Völkischer Beobachtert - hála Istennek - még 1945-ben betiltották, utolsó főszerkesztője pedig 3 évi munkatábort kapott.

Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim! Osztozva ukrán testvéreink mély bánatában az erkölcsi megtisztulásunkba vetett szilárd hittel mondom: Dicsőség a Legyőzötteknek, Gloria Victis!