370 esztendővel ezelőtt született Georg Franz Kulcsickij (1640-1694), aki elévülhetetlen érdemeket szerzett 1683-ban, Bécs török ostromzár alóli felszabadításában. Az osztrák főváros hálás lakói máig őrzik a török hódítók elleni harc hősének emlékét. Ez a tehetséges és sugárzó egyéniség megérdemli, hogy honfitársai is jó szóval és tisztelettel emlékezzenek rá.
Jurij Kulcsickij 1640-ben született a Lvov alatti Szambor közelében található Kulcsica Sljahotszka községben. Galíciai ukrán nemesi család sarjaként pravoszláv hitben nevelkedett. Falubelije volt Petro Konasevics-Szahajdacsnij hetman (1570-1622). Fiatalemberként költözött a Zaporozsjei Szicsbe, és beállt kozáknak. Jól beszélt lengyelül, magyarul, németül és románul, gyorsan megtanult törökül is, minek köszönhetően kiválóan ellátta a tolmács munkáját a kozákok külföldi kalandozásai során. Az egyik krími hadjáratban fogságba esett, az Ottomán Birodalomba szállították, és több évet töltött fogságban. A fiatal kozák jól megtanult törökül, és megismerte az ottani szokásokat is. Idővel szerb kereskedők, akiknek tolmácsra volt szükségük, kiváltották a fogságból. Később, a XVII. század 70-es éveitől kezdve az I. Lipót császár érdekeit Keleten képviselő bécsi Keleti Kereskedelmi Társaság (Orientalische Handelskompagnie) ackermani részlegénél volt tolmács. 1678-ban, amikor a török kormány kémkedéssel vádolta meg a társaság kereskedőit, és korlátozó intézkedéseket foganatosított ellenük, Jurij Kulcsickij azonban – lengyel alattvaló mivoltára hivatkozva – elkerülte a letartóztatást, Bécsbe távozott, és megtakarításaiból saját kereskedelmi társaságot alapított.
1683 nyarán, az osztrák-török háború idején Kara Musztafa 200 ezres sereggel érkezett meg Bécs alá, a Duna jobbpartjára, és július 17-én elfoglalta a Práter és Leopoldstadt kerületeket. Ezzel megszűnt a kapcsolat a folyó balpartjával, ahol félköríves védelemre rendezkedett be Lotharingiai Károly serege. Bécs védelmét 16 ezer katonából és 6 ezer önkéntesből álló hadsereggel Stahremberg gróf biztosította. Az önkéntesek között volt az egykori kozák, Jurij Kulcsickij is. A szakadatlan török tüzérségi tűz emberáldozatokat követelt, és egymást érték a tűzvészek. Éhínség vette kezdetét, és járványok ütötték fel a fejüket. A vészhelyzet akár a város feladásához is vezethetett volna. A törökök minden bécsi követet elfogtak és megöltek. A válságos helyzetben a hadvezetés olyan emberek után kezdett kutatni a városban, akik jól tudnak törökül, ismerik a szokásaikat, és jó eséllyel átjuthatnak az ellenséges vonalakon, hogy átadják a segélykérő leveleket Lipót császárnak és Lotharingiai Károlynak. Kulcsickijra esett a választás.
Augusztus 13-án, éjfél körül indult a veszélyes útra, amelyre elkísérte barátja, az ugyancsak ukrán Jurij Mihajlovics, aki korábban császári nagykövet volt Konstantinápolyban. Mindketten töröknek öltöztek, és török fegyverekkel szerelkeztek fel. Kulcsickij török kereskedő volt, Mihajlovics pedig a szolgája. Óvatosan haladtak az ellenséges fedezékek és sátrak között, nem törődve sem a zuhogó esővel, sem pedig a süvítő széllel, és reggel, vidám török dalokat dúdolgatva elhaladtak a török őrség mellett. A törökök a sajátjaiknak nézték őket. Bátor legényeink végül megálltak az egyik aga sátoránál, aki behívta őket, és megkérdezte, mi késztette őket arra, hogy ilyen ítéletidőben útra keljenek. Kulcsickij határozottan elmagyarázta, hogy kereskedőként követte a tábort, élelmet szállít a szultán seregének, és most éppen szőlőt keres. Az aga szívélyesen beinvitálta őket, hogy felmelegedjenek, megkínálta kávéval, majd útba igazította a „kereskedőket”. Az egyik Duna-menti faluban a keresztények igazi töröknek nézték őket, amiért majdnem az életükkel fizettek. Augusztus 15-én, reggel megérkeztek Lotharingiai Károly állomáshelyére, és átadták a körülzárt Bécsből hozott levelet. A bátor követek következő feladata az volt, hogy elvigyék a herceg gyors segítséget ígérő levelét a fővárosba. A küldetés sikerétől függött Bécs sorsa. Augusztus 17-én, a reggeli órákban, egy sor újabb megpróbáltatás után érkeztek meg az ukrán követek Bécsbe. A Stephansdom tornyából kilőtt rakétákkal azonnal értesítették a katonákat a küldetés sikeréről. Stahremberg városparancsnok örömmel tette közhírré a Kulcsickij által hozott levelet. A levél írója sajnálkozását fejezte ki az emberveszteségek miatt, és közölte, hogy Bajor- és Szászországból már úton van a segítség. Rajtuk kívül már elindult a körülzárt Bécs felé egy nagy létszámú lengyel sereg, Sobieski János lengyel királlyal az élén. A közelgő segítség reményében a helyőrség és a városlakók újult erővel folytatták az épületek védelmét.

A lengyel csapatok szeptember 3-án egyesültek a Duna partján az osztrák-német egységekkel, és Sobieski elvállalta a 67 ezres szövetséges hadsereg vezetését. A sorsdöntő bécsi csatára szeptember 12-én került sor. A lengyel seregben kozák ezredek – mintegy 5 ezer harcos – is harcoltak. Halált megvető bátorságukkal ők mérték a legnagyobb csapást az ellenségre, megtámadták Kara Musztafa főhadiszállását, kockázatos akciókban vettek részt, és nagyban hozzájárultak a törökök felett aratott győzelemhez. A Vatikáni Krónika híradása szerint 1684. február 2-án, Rómában a pápa részvételével ünnepi szentmisét celebráltak, hálát adva „azért a győzelemért, amelyet a kozákok arattak a törökök és a tatárok felett”. A „bécsi retesz” egyszer s mindenkorra véget vetett a keresztény Európa ellen irányuló török hódító hadjáratoknak. (Bécsben, a Türkenschanzparkban, 2003-ban – a város felszabadításának 320. évfordulója alkalmából – az Ukrán Nagykövetség emlékművet állított azoknak a kozákoknak, akik részt vettek Bécs városának megmentésében.)
Georg Franz Kulcsickijt bőkezűen megjutalmazták: Bécs Hőse címmel tüntették ki, a magisztrátus jelentős pénzösszeggel honorálta szolgálatait, beköltözhetett egy Leopoldstrasse-i házba, és tiszteletbeli állampolgárságot kapott. Később, 1684. január 10-én kinevezték a császár személyi tolmácsának és „udvari futárának”.
Bécs felszabadulásával a győztesek mesés hadizsákmányhoz jutottak. A bajor dragonyosok pedig több, ismeretlen eredetű, szürkés zöld magvakkal teli zsákot találtak a Duna-szigeten. Úgy gondolták, hogy a zsákok tartalmát a folyóba öntik, vagy elégetik. Amikor Kulcsickij – aki a törökországi fogságban remekül kitanulta a kávészemek felhasználásának mikéntjét – értesült a zsákok tartalmáról, gyorsan cselekedett. A hősnek nem tudta nemet mondani, és a megmenekült készlet Kulcsickij tulajdonába került. Sőt, Stahremberg városparancsnok utasítására még 300, kávéval teli zsákot kapott. A török hadvezetés a katonák harci kedvét tartotta fenn a kávéval, a kávéfőzés módját ismerő Kulcsickij pedig keresni szeretett volna a kávéval, illetve szerette volna megtanítani a bécsieket a kávé élvezetére. Ez azonban nem sikerült azonnal.
Akkoriban Kelet- és Közép-Európában még egyáltalán nem ittak kávét, pedig Nyugaton már ismert volt. Amikor Kulcsickij személyesen hordozta körbe az utcán és kínálgatta tálcán, török edénykékből az italát, nem aratott túl nagy sikert. A keserű kávé nem ízlett a bécsieknek. Amúgy pedig még túl közeli volt a török hódítók emléke ahhoz, hogy az egykor körülzárt város lakói gondtalanul ízlelgessék a török módon készült kávét. Egy alkalommal Kulcsickij cukrot is tett a kávéba, majd tovább tökéletesítette a kávékésztést: a forrásban levő vízbe szórta az őrölt kávét, aztán leszűrte, három kanál tejjel és egy kevés mézzel ízesítette. Így született a Kulcsickij módra készült bécsi kávé, ami már ízlett a bécsieknek. A harci cselekmények idején a törökök felégették a Bécs környéki szőlőskerteket, nem volt miből bort készíteni, talán ezért fordult a bécsiek érdeklődése a kávé felé, és így lettek „kávémániások”. Nem sokkal ezután Kulcsickij Lipót császár engedélyének birtokában megnyitotta kis kávéházát a város szívében, a Domgasse 4. számú házban, ahol egy krajcárért adott egy csészécske kávét. Amikor pedig félhold alakú „kipfelt” – kiflit – is rendelt Krapf bécsi péktől, maximálisan kielégítette a bécsiek hazafias érzéseit is.

Kisvártatva Kulcsickij egy nagyobb kávéházat – A kék flaskához címzettet – nyitott a Stephansdom közelében. A kortársak leírásaiból és a fennmaradt rajzokból megtudhatjuk, hogy a kávés Kulcsickij gazdagon díszített kozák nemzeti viseletben fogadta a vendégeket. Mindegyiküket kozák módon, „testvérkémnek –szívecskémnek” (Bruderherz) szólította. Nem titok a kávéház nevének gyökere sem: a kozákok felszerelésének elmaradhatatlan kelléke volt a flaska, amit minden XVII. századi kozák ábrázoláson is láthatunk. A kávéház cégérén ábrázolt kávés később az összes kávéház-tulajdonos végjegye lett. Kulcsickij 1684-ben könyvet írt kalandjairól, amelyet Bécsben és Salzburgban adtak ki. ((Wahrhafte Erzaehlung, welcher Gestalt in der aengstlichen turk.Belagerung etc. Durch dasfeindliche Lager gedrungen und die erste Kundschaft zurückgebracht worden, Wien, Salzburg 1684.) A könyv hamarosan bestseller lett. Kulcsickij egyre nagyobb népszerűségre tett szert, sokan nemcsak a kávé miatt tértek be hozzá, hanem azért is, hogy személyesen is megismerjék Bécs legendás hősét, és meghallgassák érdekes történeteit. Rokonszenves felesége, Maria Ursula is vonzotta a vendégeket. A fővárosi főnemesek, Rüdiger Stahremberg gróf és Savoyai Jenő herceg is gyakran betértek Kulcsickij kávéházába egy finom kávéra és szíves szóra. Idővel Kulcsickij lett a kávékereskedők céhének vezetője. Portréja sokáig a fő helyen függött a céh összejöveteleinek otthont adó helyiség falán. A bécsi kávéház tulajdonosok emblémája pedig azt a jelenetet ábrázolta, amikor Lipót császár kiváltságokkal – az első kávéház megnyitását engedélyező passzussal – ruházza fel a kávéházi mozgalom atyját.
Minden egybevetve, Kulcsickijnak köszönhető a kávé ausztriai sikertörténete, de életrevaló honfitársunk rakta le a modern európai kávéházi hagyományok alapjait is. A kávéházak otthont adtak a jóízű beszélgetéseknek, eszmecseréknek, és az oldott légkörből ihletet meríthetett a bohémvilág. Georg Franz Kulcsickij 1694. február 19-én halt meg, és a Stephansdom közelében lévő – mára felszámolt – temetőben helyezték örök nyugalomra. 1862 óta utca – Kolschitzkygasse – őrzi a nevét Bécsben. Egykor a Kolschitzkygasse 4 és a Favoritenstrasse 64 sarkán állt az alapító nevét viselő kávéház, amelyet azonban már rég bezártak. A kávéház falait Bécs ostromáról készült festmények, valamint Sobieski János lengyel király és az ukrán Kulcsickij portréi díszítették. 1885-ben, az épület első emeletének magasságában felállították Kulcsickij bronzszobrát, amely török viseletben ábrázolja Bécs hősét. Bal kezében egy kávéscsészékkel megrakott tálcát, baljában kávéskannát tart. A szoborportré jellegzetes része a kozák bajusz. A szobor lábainál török zászló, fegyver és egy kávészsák hever. A szobor alkotója Emanuel Pendl neves bécsi szobrász.
Jurij Kulcsickij dicső tettei a szülőföldjén sem ismeretlenek. Lvov óvárosában egy régi kávéház – A kék flaskához – őrzi az emlékét. 2010-et „a dicső kozák, Jurij Kulcsickij éveként” hirdette meg a megyei tanács. A kijevi dokumentum-, tudományos-ismeretterjesztő és zenés filmeket készítő stúdió, amely filmekkel állít emléket Ukrajna jeles személyiségeinek, Két nap, amely megváltoztatta a világot címmel (rendező: Dmitro Lomancsuk) filmet forgat Jurij Kulcsickijról születésének 370. évfordulója alkalmából.

Muzicsuk Nagyija