A független Ukrajna megteremtésére irányuló első kísérletek

A független Ukrajna megszületését követően Magyarország elsőként nyitott nagykövetséget Kijevben. Most a közeljövő legfontosabb feladata, hogy kialakítsunk egy új, sokoldalú kapcsolatrendszert ezzel az új európai állammal, amely területét, népességét és nyilvánvaló tartalékait tekintve nem mindennapi potenciális lehetőségekkel rendelkezik. Sok szempontból már Ukrajna létrejöttének kezdetén meg kellett alapozni a jószomszédi kapcsolatokat. A széles közvélemény azonban keveset tud keleti szomszédunk történelméről és arról, hogy a történelmi múltban milyen kapcsolatban állt egymással a két ország.

Az első keleti szláv állam, a Kijevi Rusz a mai Ukrajna területén jött létre a X. században annak köszönhetően, hogy Oleg novgorodi fejedelem és egy, a vikingektől származó neves híve egyesítették a keleti szláv törzseket. A keresztény hit – bizánci eredetű pravoszláv –, mint az államiság egyik előfeltétele Bölcs Jaroszlav uralkodása idején (1019-1054) terjedt el. Jaroszlav halála után azonban a fejedelemség több kisebb uradalomra bomlott. A Kijevi Rusz egykori területét 1240-ben elfoglalták a tatárok, később pedig a Litván Nagyfejedelemség hajtotta uralma alá a ruszicsok földjét.
A terület később, a középkorban Lengyelországhoz, majd Oroszországhoz került, anélkül, hogy a pontos határait kijelölték volna. Ukrajna a XVI.-XVII. században jött létre, miközben elhúzódó lengyel- és oroszellenes kozák lázadások zajlottak.
A lengyel uralkodók ellen harcoló kozákokat Bohdan Hmelnyickij hetman, az orosz elnyomók elleni küzdelmet a doni kozák Sztepan Razin, őt követően pedig Iván Mazepa vezette. A súlyos harcokban kivívott részleges autonómiát II. Katalin cárnő számolta fel.
1914-ben Ukrajna két állam fennhatósága alá tartozott: Oroszországhoz került öt kormányzóság (Kijev, Harkiv, Csernyihiv, Novgorod-Sziverszk és Jekatyerinoszlavszk 30 millió ukrán lakossal). Az Osztrák-Magyar Monarchiához két tartományt – 4,3 millió lakossal – Galícia keleti és Bukovina északi részét csatolták.
A XIX. század második felének ukrán felszabadító mozgalma az első világháború kezdetével sem csillapodott.  1914 augusztusában Lvivben megalakult az Ukrán Nemzeti Tanács, amely Galícia orosz cári csapatok általi megszállásának idejére Bécsbe tette át székhelyét, és csak 1915. június 22-én – Lviv második visszafoglalását követően – tért vissza.
1916-ban, az osztrák császári Landwehr félhivatásos katonai egységeként megalakult az Ukrán Légió (más néven a Szicsi lövészek gárdája), amelynek elsődleges feladata volt az állam belső rendjének biztosítása. Az Ukrán Tanács állami-területi szervezet volt, amely föderatív elven kötődött az Osztrák-Magyar Monarchiához. A példát Magyarország tényleges unióként való csatlakozása szolgáltatta.
Az 1917-es oroszországi februári forradalmat követően, március 17-én Kijevben megalakult a Központi Ukrán Nemzeti Tanács. Az Ukrán Nemzeti Kongresszus április 9-én, 2000 küldött részvételével megtartott tanácskozásán a két szervezet egyesült.
Az új cél az volt, hogy Oroszországon belül alakuljon meg az Ukrán Föderatív Állam, amit a Tanács július 9-én jelentett be, majd november 20-án kikiáltották az Ukrán Népköztársaságot. A Breszt-litovszki béketárgyalásokon (Breszti béke) a Négyek Szövetsége – Németország, Ausztria-Magyarország, Törökország és Bulgária – rendezte kapcsolatait a Tanáccsal, amelyet 1918. január 12-én Ukrajna kormányaként ismert el. 22-én Zsitomírban a Tanács megerősítette az Ukrán Népköztársaság két hónapja tartó függetlenségét, egyelőre az Orosz Birodalom keretén belül, tekintettel arra, hogy a központi hatalmak február 9-én aláírták a különbékéről szóló szerződést.
A Tanácsok 1917. november 19-re összehívott Ukrajnai Országos Kongresszusán, amelyet az orosz bolsevik csapatok által megszállt Harkivban (a bolsevikok 1934-ig ezt a várost tekintették Ukrajna fővárosának) tartottak, 100 küldött törvényesnek ismerte el a Tanácsot, bejelentette Szovjet Ukrajna megalakulását, és katonai segítséget kért Szovjet Oroszországtól.
November 20-án Kijevben megalakult szovjet ukrán kormány 1919. január 6-án kihirdette az Ukrán Szovjet Köztársaság megalakulását, amely 1920. december 28-án szövetséget kötött Szovjet Oroszországgal. 1918 folyamán az orosz bolsevik csapatok elfoglalták Ukrajna középső részét, február 6-án pedig magát Kijevet is. Bár a Négyek Szövetsége március 1-jén kiszorította az orosz bolsevik katonaságot az ideiglenes fővárosból, a Tanács április 28-án megszüntette működését.
A Kijevből távozott Tanács 1918. október 18-án Lvivben újrakezdte tevékenységét. November 13-án kihirdette a független Nyugat-ukrajnai Köztársaságot, melynek Jevhen Petrusevics lett az elnöke, akit december 1-jén elismertek az Antant országai. December 14-én, amikor a német csapatok bevonultak Kijevbe, Bila Cerkva városában (a bolsevikok által megszállt ukrán területen) Szimon Petljura megalapította Ukrajna Antibolsevista Direktóriumát, amelyet a lvivi Tanács Petljura törekvései ellenére sem ismert el.
A gyakorlatilag irányítás nélkül létező Nyugat-ukrajnai Köztársaság élet-halál harcot vívott Petljura, a nemrégiben megalakult Lengyelország, a Bukovinát megszálló románok, a bolsevik csapatok és a monarchista fehérgárdisták ellen. November 22-én a lengyel csapatok elfoglalták Lvivet, és a kormány Sztaniszlavba költözött. 1919. január 22-én a Nyugat-ukrajnai Köztársaság és a Direktórium szövetséget kötött. Egyesített fegyveres erőiket a Vörös Hadsereg 1919 tavaszán Podol térségéig szorította vissza. Nyáron betörtek a Balparti Ukrajnába (a Dnyeszterhez), ahonnan Gyenyikin tábornok fehérgárdistái űzték ki őket. Az utóbbiakat később a Vörös Hadsereg kergette el.
1920. április 23-án Petljura szövetséget kötött Lengyelországgal, lemondva Kelet-Galíciáról. Az 1921. március 18-án Rigában megkötött bolsevik-lengyel békeszerződés érvénytelennek nyilvánította a fenti megállapodást.
A 35 ezer katonát számláló ukrán hadsereg 1920. november 10-én megsemmisítő vereséget szenvedett a Vörös Hadseregtől, bár épen maradt egységei még 5-6 évig gerilla-harcot folytattak az Oroszországi Föderációnak azokon a területein, amelyek 1922-t követően a Szovjetunió, illetve Lengyelország részei lettek. Így hát az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság az alapító tagok egyikeként része lett az 1922-ben megalakult Szovjetuniónak. Ukrajna területe 1922-ben 460 000 négyzetkilométer, lakosainak száma pedig 29 millió volt, akiknek 82% (23,78 millió) volt ukrán, 13,5% (3,915 millió) az orosz, 5,86% (1,7 millió) a zsidó, 1,35% (390 ezer) a német, 0,71% (270 ezer) a lengyel. Lengyelországhoz is kerültek ukránok lakta területek, ahol 4 millió ukrán élt. 1934-ig Harkiv volt Ukrajna fővárosa, utána pedig Kijev.

Ravasz István