Lvivi hírek

Lapunk új rovatot indít Hírek a ládafiából címmel, amelyben az olvasó 100 esztendővel ezelőtt megjelent újságok Ukrajnával kapcsolatos híreivel, a hétköznapi élet történelmének kiapadhatatlan forrásaival találkozhat.
 Elsőként a lvivi híreket tartalmazó fiókot húzzuk ki.

A XIX. és XX. század fordulóján Kelet-Galícia és Lviv az Osztrák–Magyar Monarchia része volt. Méretét tekintve Bécs, Budapest, Trieszt és Prága után Ausztria-Magyarország ötödik legnagyobb városa. Az 1910-es népszámlálási adatok szerint a város lakosainak vallási megoszlása (ez az adat áll legközelebb a nemzetiségi összetételhez) a következő képet mutatta: római katolikus (lengyelek) – 51,2%, zsidók – 27,8%, görögkatolikusok (ukránok) – 19,1%. A belváros utcáiban zajló nagy építkezések (a beépítettség sűrűsége a központban elérte a 80-90 százalékot), a vállalkozásokba, bankokba és üzletsorokba befektetett összegek, az életritmus és a problémák megoldásának módja alapján Lviv nagyon sokban különbözött más galíciai várostól, többek közt Krakkótól is.

1.   Jan Wiherek, egy krakkói boltocska tulajdonosa így számolt be lvivi élményeiről: „Milyen nagy ez a város, mekkora a nyüzsgés! Utcák, meredek utcácskák, terek tömkelege. Az ember alig tud tájékozódni. Mindenütt nagy gazdagság tapasztalható. Mindenütt kőházak, hatalmas épületek, elegáns üzletek, de ami a legjobb bizonyítéka a város tehetősségének, hogy kevés a koldus, nem úgy, mint nálunk Krakkóban”.
2. Nem vagyok sörivó, de a korabeli reklámokban többször olvastam az „1715-ös kiváló minőségű lvivi sörről”. Amikor pedig arról olvasok, hogy minősége felett három évszázadon át őrködtek, bár fogyasztója nem vagyok, mégis büszkeséggel tölt el a dokumentumokkal is igazolt történet.

Lvivi sör. A lvivi kocsmárosok egyesületének küldöttsége kéri megerősíteni, hogy a lvivi étteremtulajdonosok csak és kizárólag első osztályú sört vásárolnak a lvivi sörfőzdétől. A lvivi sörfőzde nem szállít másodosztályú sört a város kocsmáiba”. (Kurjer Lwowski, 1915. 07.06.)

1. Sokkal könnyebb irányítani egy olyan céget, amely minőségi termékeket gyárt, és már vannak vásárlói.  Az új vállalkozáshoz nemcsak pénzre, hanem jó ötletekre is szükség van. Egy ilyen ötlettel állt elő az új, 1902-es esztendő közeledtével Beckman pékmester sütödéje.

„A biztonságos zsemle. Beckman lvivi pékmester sütödéje 4 grosiért olyan zsemléket árul, melyek biztosan nem okoznak fulladást. Az ötlet nagyon egyszerű. A zsemle közepébe belesütnek egy vastag spárgadarabot, s ha valakit evés közben az a kellemetlenség ér, hogy a zsemle megakad a torkán, s sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja, nincs szükség a bevett szokás szerint ütögetni a tarkóját, vagy igénybe venni valamilyen orvosi műszert, egyszerűen csak meg kell fogni a spárgát, és könnyedén kihúzni a baj okozóját, megmentvén az áldozatot a szenvedéstől és a haláltól. Egy ilyen zsemlét láthatnak a szerkesztőségünkben is. Beckman egyik vevője hozta, mert az ötletgazda túlzott szerénysége tiltja, hogy reklámozza termékét”. (Kurjer Lwowski, 1902. 01. 10. 3-4. old.)

1. Egyesek legálisan keresnek pénzt, mások szélhámossággal, ahogy napjainkban is tapasztalhatjuk. Magam is kerültem kellemetlen helyzetbe. Szerettem volna segíteni egy idős asszonynak, akit megkörnyékezett egy suhanc, és egy kézi mixert akart neki eladni, és mellé ajándékba egy szerszámkészletet is kínált. Végül az ifjonc mindkettőnket meggyőzött, és csak akkor döbbentünk rá, hogy túl sokat fizettünk, amikor a fiú már eltűnt.

 „Titokzatos kincs, avagy szélhámosság. A napokban a néhai Wolf Kornhaber drohobicsi lakos levelet kapott Spanyolországból egy bizonyos Benfeith-től, amelyben a feladó közölte a címzettel, hogy Drohobicsban, egy bizonyos helyen egy korsó van elásva 675 000 arany értékű kinccsel. A kincs fellelhetőségének térképe és számos apróság egy szekrényben van, amelyet azonban lefoglaltak tőle. Ezért azt javasolja, hogy Kornhaber küldjön neki egy kis előleget a szekrény kiváltására és a galíciai utazás költségeire, és kérte, hogy a kincs megtalálása esetén annak egyharmadát ajándékozza neki. Az úr kérte, hogy a pénzt Félix Fenech címére küldje Barcelonába. A levél a címzett fiának a kezébe került, akinek eszébe jutott, hogy a közelmúltban történt egy hasonló, ugyanilyen módszerrel elkövetett szélhámosság Spanyolországban, amelynek az áldozata szintén galíciai volt, ezért elküldte a levelet a lvivi rendőrségre”. (Kurjer Lwowski, 1902. 01. 05. 4. old.)

1. Az, aki a távoli 1913-ban olvasta az alábbi hirdetést, bizonyára várakozással tekintett a jövőbe, arra várván, mikor érkezik meg az angliai és franciaországi jólét Kelet-Európába. Az állandóságra törekvő gyermekes családok sorsa azonban 100 esztendő alatt mit sem változott. Különösen vonatkozik ez Magyarországra. Azt hiszem, hogy az alábbi cikkben nem egy család ismer magára.

„Csak gyermekteleneknek. Egyre gyakrabban jelenik meg az új házak kapuján az alábbi hirdetés: „bérbeadó csak gyermekteleneknek”. A kényelmetlen házakba zárt gyerekek már eddig sem játszhattak a gangokon (udvarok szinte sehol sincsenek!), az erkélyek pedig annyira kicsik, hogy két ember is alig fér el rajtuk, ezért sem elképzelhetetlen, hogy a többgyermekes családok valószínűleg hamarosan vándorlásra kényszerülhetnek a városokon kívül.
Nagyon szomorú egy ilyen hirdetés, különösen a már olvasni tudó gyerekek számára. Talán ők tehetnek arról, hogy gyerekek?
Angliában és Franciaországban már épülnek olyan házak, amelyeknél figyelembe veszik a gyerekek higiénés, kényelmi igényeit és a kellemes környezetet. Az ottani közösségek nagyon odafigyelnek erre, a mi hirdetőink viszont nyilvánvalóvá teszik, hogy náluk nincs helyük a gyerekeknek. Ez erkölcstelen és közösség ellenes gondolkodás. Aki ismeri a mindenre fogékony, mindent befogadó gyermeki lelket, tudja, milyen szomorú és fájdalmas érzéseket váltanak ki az ilyen szövegek.
Most, amikor olyan sok szó esik a gyerekek évszázadáról, egyszerűen nehéz elhinni, hogy ez igaz lehet! (Gazeta Lwowska, 1913. 10. 24. )

Gyacsok Vira