Beszámoló a velencei táborról

A tábor szervezői – Ivano-Frankivszkban és Budapesten is – csak ma tudtak igazán fellélegezni és megnyugodni, tudván, hogy a gyerekek szerencsésen hazaérkeztek. Hihetetlenül nagy munkát és idegfeszültséget hagytunk magunk mögött. De megérte! Látván a kicsik mosolygó arcát, és olvasva a szülők hálás sorait, egyértelművé válik, hogy nem veszett kárba ez a nyár. Amikor Soltész Miklós, az EMMI államtitkára meghívta Hartyányi Jaroszlavát és engem, még csak 200 kárpátaljai gyerek nyaraltatásáról volt szó. Konzultáltunk Vaszil Visivanyuk Ivano-frankivszki tiszteletbeli konzullal, aki javasolta Soltész Miklósnak, hogy a gyerekeknek legalább a felét a Kárpátokon túli régióból hozzák. Az ezt követő megbeszéléseken, melyeken az államtitkár és a tiszteletbeli konzul mellett részt vett Julija Marijcsin, a Kárpátokon túli térség újjászületését segítő alapítvány elnöke és Arkagyij Hupalo, Ukrajna nyíregyházi konzulja is, Soltész Miklós arra tett javaslatot, hogy egész Ukrajna területéről hozzanak gyerekeket, összesen hatszázat. Javaslatát ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a tiszteletbeli konzul vállalja az akció ukrajnai koordinálását, elkészítteti a szüksége úti okmányokat, és biztosítja a gyerekek utaztatását a határig. Az Ukrán Országos Önkormányzat elnökeként jómagam vállaltam a gyerekek utaztatását Magyarországon, a határtól a táborig.
A feltételeket elfogadtuk. Később azonban úgy alakult, hogy végül 670 gyerek és 80 felnőtt pihent a táborban. Csak menet közben derült ki, milyen nagy fába vágtuk a fejszénket, de ma már megkönnyebbülten kimondhatjuk, hogy megbirkóztunk a feladattal! A legnagyobb dicséret Vaszil Visivanyukot és csapatát illeti. Szinte az egész nyarat – egyetlen szabadnap nélkül – ledolgozták, megszervezve a zökkenőmentes turnusváltásokat. „Munkakörükbe” tartozott a papírmunka, 752 gyerek és felnőtt elszállásolása, étkeztetése és utaztatása 10 turnusban. Ugyancsak köszönettel tartozunk az ukrajnai önkénteseknek és szponzoroknak. Nem szeretnék senkit sem kihagyni, ezért nem is mondok neveket, még hozzá azért sem, mert nem is ismertem mindenkit név szerint. Mindenkinek címezve, egy személyben a tiszteletbeli konzulnak mondok köszönetet. Mindemellett feltétlenül meg kell említenem a főszponzorokat és segítőiket: Mikola Krucot, Viktor Rahmilt és Andrij Verbatijt.
Magyarországon is nagy munkát végeztünk: önkénteseket toboroztunk, szponzorokat kerestünk, kirándulásokat szerveztünk Budapestre, a Parlamentbe és az állatkertbe. Induláskor 6 naposra terveztük a tábort – a gyerekek vasárnap érkeztek és szombaton utaztak volna haza. Ez a megoldás azonban nem volt igazán ésszerű, ezért megbeszéltük Vaszil Visivanyukkal, hogy javasoljuk Soltész Miklósnak a heti váltást. Ekkor újabb megoldandó feladattal kellett szembenéznünk: mivel kössük le a gyerekeket az eredetileg nem tervezett, program nélkül maradt szombati napon? Az államtitkár közvetítésével kéréssel fordultam az Országgyűlés elnökéhez, hogy tegye lehetővé számunkra a Parlament térítésmentes megtekintését, ugyanis a belépőjegyek ára igencsak borsos! Kövér László Elnök Úr eleget tett kérésünknek, amit nagyon köszönünk neki. Hartyányi Jaroszlava, a magyarországi ukrán közösség parlamenti szószólója pedig örömmel vállalkozott az idegenvezető szerepére minden szombaton.
Köszönettel tartozunk Irina Kijko hivatásos idegenvezetőnek is, aki a parlamenti sétát követően a Várhegyen volt a kalauzunk.
Köszönjük az államtitkár úrnak, hogy rendszeresen – sokszor hetente két alkalommal is – ellátogatott a táborba, beszélgetett, sőt focizott is a gyerekekkel!
Az egyik alkalommal, a hatodik turnusban, amikor egész héten hűvös volt és esett az eső, az államtitkár úr megsajnálta a gyerekeket, és kárpótlásként felajánlotta, hogy látogassanak el a budapesti állatkertbe, amely Európa három legszebb állatkertjének egyike.
Ez mind nagyon szép, de megoldásra várt a gyerekek utaztatásának megszervezése. Korábbi turnusok budapesti kirándulásai során azt tapasztaltuk, hogy a legkisebbek nehezen viselik a hőséget az utazás során, ezért a későbbiekben inkább a táborban hagytuk őket, és remekül szórakoztak a strandon.
Az állatkert azonban más, éppen a legkisebbeknek érdekes igazán. Így hát keríteni kellett még egy mikrobuszt.
Idővel bekapcsolódott a munkánkba az Ukrán Nagykövetség is, és néhány hétig biztosított számunkra egy mikrobuszt, méghozzá nemcsak a budapesti kirándulásokhoz, hanem turnusváltáskor egészen a határig. Köszönjük a segítséget Mihajlo Junger ideiglenes ügyvivőnek.
 Természetesen az autóbuszokért fizetni kellett, ami köztudottan nem olcsó mulatság. Önkormányzatunk költségvetése nem rendelkezik a teljes összeg megtérítéséhez szükséges összeggel, mi több, még a mikrobuszokért is fizetni kellett.
Más megoldás nem lévén, végül néhány busz bérlését mégis az önkormányzatunk fizette. Később segítségünkre siettek a fővárosi kerületi, illetve vidéki ukrán önkormányzatok: a Grexa Liliána vezette Fővárosi Ukrán Önkormányzat, Szegedről Sajtos-Zapotocsna Natáliáék, Zakar Irináék Veszprémből, Olasz-Hartyányi Nikolettáék a Ferencvárosból, Kormányos Olekszandráék a II. kerületből és Sikk Krisztináék Vácról.
Megkerestünk Magyarországon működő vállalkozásokat is. Megkeresésünkre elsőként Igor Onyiscsuk cége válaszolt, és finanszírozta két utaztatás költségeit. Jelentkezett egy másik, neve elhallgatását kérő cég is, amely 1260 eurót utalt a számlánkra, így csak a fennmaradó összeget fizette az Ukrán Országos Önkormányzat.
Az összefogásnak köszönhetően sikerült megoldani, hogy minden turnus ellátogasson Budapestre.

Önkéntesek

Régi igazság, hogy az emberekkel végzendő munka a legnehezebb. Nem meglepő, hiszen nem könnyű egy csapatba szervezni a különböző térségekből, illetve országokból érkező embereket. Az önkéntesek többségének azonban sikerült rálelni a közös nyelvre, és nagyon jól tudtak dolgozni egymással és a táborvezetéssel. Persze, olyan is megesett, hogy valamiért közbe kellett lépni és békét teremteni.
Szerencsére ilyen eset csak nagyon ritkán fordult elő.
Köszönjük az önkéntesek munkáját!
Legelőször is Szuperák Brigittának szeretnék köszönetet mondani azért, hogy elvállalta a legnehezebb első két hetet. Ugyancsak hálás vagyok Bezkaravajnij Janának és Lucának, akik szabadnap nélkül dolgoztak a táborozási idő háromnegyedében, Vas Alexnak, aki a nevelői munka mellett az utaztatások többségében is közreműködött.
Köszönettel tartozunk Szuperák Barbarának, Bubljak Illésnek, Ombódi Nikolettának, Stefuca Viktóriának, Huszár Csillának, Sinkovics Krisztinának és Richárdnak, Koloszkov Olegnak, Bernáth Viktóriának és Szikora Zoltánnak.
Ma már vannak tapasztalataink az önkéntesekkel való együttműködésről és a táboroztatásról. Ennek fényében jövőre a tábornyitás előtt legalább egy hónappal el kell kezdeni az önkéntesek felkészítését. A nevelőnek jelentkezők számára pedig legalább egyhetes „edzőtábort” kell szervezni, hogy összeszokjanak, illetve elköszönjünk az összeférhetetlenektől. A tapasztalat azt mutatta, hogy a csapatmunkára alkalmatlanokat, lustákat, bajkeverőket, túlzottan ambiciózus egyéneket nem szabad alkalmazni a táborban, mert bomlasztják a közösséget, ami végső soron a tábor létét is veszélybe sodorhatja (persze, ha lesznek ilyenek).
A tábor vezetését ukrajnai szakemberre kell bízni, helyettese pedig legyen magyar pedagógus. Ez azért fontos, mert egy kívülállónak nagyon nehéz egy olyan tábort vezetni, ahol a táborlakók és a nevelők is kivétel nélkül mind külföldiek.
Ezt a nehézséget most is megtapasztaltuk. Gáncs József, aki immár 15 esztendeje vezeti a velencei tábort, nagyon nehezen tudott szót érteni az ukrán nevelőkkel. A gyerekekkel nem volt semmi gondja, csak a nevelőkkel támadtak nézeteltérései, ami néha nyílt ellenségeskedésbe csapott át, úgy hogy kénytelenek voltunk sürgősen közbelépni. Sajnos nem mindig sikerült megteremteni a nyugalmat.
Mindezek ellenére köszönettel tartozunk neki azért, hogy kitartott a tábor végéig, mert ha idő előtt kiszáll, a tábornak is annyi…
Köszönjük a szponzoroknak, hogy folyamatosan gondoskodtak a gyerekekről és rendszeresen hozták nekik az ajándékokat.
Szponzoraink:
Ignácz Viktória, aki az ásványvizet biztosította a táborlakóknak;
Molnár Pál, a Bonbonetti jogásza édességekkel látta el a gyerekeket minden turnusban;
Bánhalmi András 500 liter 100% gyümölcslevet és alkalmanként friss gyümölcsöt hozott;
Turik Oleg szintén többször hozott gyümölcsöt;
Onyiscsuk Igor és Rihun Jaroszlava fagylalttal vendégelte meg a gyerekeket;
Hartyányi Jaroszlavának is köszönjük az idegenvezetést és a fagylaltozást;
A fővárosi, a kerületi és vidéki ukrán önkormányzatok képviselői, akik rendszeresen ajándékokkal halmozták el a táborlakókat.
Köszönjük a Juventus Hotel igazgatójának és munkatársainak, hogy gondoskodtak a gyerekekről, és megengedték, hogy használják a szálloda uszodáját, amikor a mostoha időjárás miatt a tóban nem lehetett fürdeni.
A felszolgált ételek ízletesek voltak, bár kezdetben akadtak gondok, jórészt a szokatlan ízvilág miatt, de a problémák zömét sikerült megoldani. Talán a szokásosnál kevesebb tejterméket és gyümölcslevet kaptak a gyerekek, de a hiátus nem volt számottevő.
Még egy dolog, amiről csak az utolsó napon értesültem: a táborról született döntés és az első turnus indulása közötti szűkös időkeretre való tekintettel a minisztérium abban állapodott meg a szálloda vezetésével, hogy az elszámolásra a táborzárás után kerül sor. A hotel tulajdonosai végig saját zsebből gazdálkodtak, ami nem kevés pénzt emésztett fel, és a végén már hitelre szorultak.
A gondok ellenére mégis az a legfontosabb, hogy meg tudtuk szervezni hőseink, Ukrajna védelmezői gyermekeinek ezt a feledhetetlen magyarországi nyaralást.

Kravcsenko György,
az Ukrán Országos Önkormányzat elnöke,
a velencei és balatoni gyermeküdültetés főkoordinátora