Jevhen Konovalec ezredes és Andrij Melnik – az Ukrán Nacionalisták Vezetőségének első és második elnöke, a katonai rendfokozatuk szerint, azaz mint ezredesek vonultak be az ukrán és a nemzetközi történelembe. De igazából vezér-zászlósok (vezérőrnagyok) voltak. A Szics Gárdisták Testületének parancsnoka Jevhen Konovalec és vezérkari főnöke Andrij Melnik megkapták az atamán rangot (tábornok a Központi Tanács nomenklatúrája szerint) 1918 decemberében a Pavlo Szkoropadszkij hetman rezsim elleni felkelésben aratott győzelem és a kijevi Igazgatóságba történő belépés után. A felkelés fő oka azt volt, hogy P. Szkoropadszkij aláírt Belorussziával egy szövetségesi megállapodást („mindannyiunk útja Oroszország”, „az Antant szövetségeket akar” stb.)
Annak ellenére, hogy  az Ukrán Felszabadító Mozgalom után, 1921-ben Galíciában és az emigrációban vezette az Ukrán Katonai Szervezetet (UVO), majd 1929-ben az Ukrán Nacionalisták Szervezetét (OUN), Jevhen Konovalec atamán, magát mindig ezredesnek nevezte. Az Ukrán Nemzeti Tanács Katonai Főparancsnokságának hadnagya, a híres költő Jevhen Malanyuk szerint, az „atamán” és az „atamánság” terminusok az 1917-1920-as évek után negatív asszociációkat ébresztettek az ukránokban. Ezen kívül az Ukrán Galíciai Hadseregben (UGA) az atamán rang az őrnagynak felelt meg.

1914-ben Jevhen Konovalecnek nem sikerült belépni az Ukrán Szics Gárdisták (USZSZ) Légiójába és részt venni soraiban az Ukrajnát megszállók elleni harcban – az Orosz Birodalom ellen.  Az USZSZ soraiban harcoltak a Lembergi (Lviv) Akadémiai gimnáziumbeli barátai – olyan kiváló parancsnokok, mint Petro Bubelja, Vaszil Kucsabszkij, Roman Szusko, Petro Franko, Ivan Csmola és mások. A gimnáziumi évek alatt létrehozták a „cserkészetet” és egy titkos társaságot, a „Mazeppa Hadi Alakulatot”. Elméletet tanultak, fegyvereket vásároltak, az erdőkben és lőtereken gyakorlatoztak. Majd esküt tettek, hogy – „fegyverrel a kézben kivívják az ukrán nép függetlenségét”. Nem véletlenül szerepel a „Vörös Kányafa” c. dalban - „felszabadítani az ukrán testvéreket a moszkvai béklyóból”.

Jevhen Konovalec a Lembergi Egyetemen jogi karán folytatta tanulmányait. Tagja volt a „Szics” Egyesületnek, a Diákszövetségnek és később az Ukrán Nemzeti Demokrata Pártnak. Nagy hatással voltak rá olyan elismert galíciai személyiségek, mint a pedagógus Ivan Boberszkij, a politikus Koszty Levickij, valamint a politikai emigráns a Dnyipro menti Ukrajnából, Dmitro Doncov. Konovalec katonai kiképzésben a parancsnokhelyettesi kurzuson Lembergben a 19. számú osztrák gyalogezrednél részesült, majd az osztrák tiszti iskolában. 1915-ben az osztrák hadsereg 35-ös önkéntes gyalogezredének hadnagya, Konovalec együtt harcolt a USZSZ századaival az orosz fronton a Kárpátokban. Ezen kívül részt vett az oroszok elleni súlyos harcokban a stratégiailag fontos Makivka hegyen, Lvivscsinában 1915. április 28. és május 2. között.

1915-ben Konovalec hadnagy orosz fogságba esett. 1917 február végén a caricinyi (ma Volgográd) osztrák hadifogoly táborban volt „Darhorban”. A Dubovka falu előtti szakaszon megálltak az USZSZ hadnagyai Andrij Melnik és Roman Szusko, valamint a  zászlós Mihajlo Matcsak. Mivel késett az indulás, így Jevhen Konovalec valamiről hosszasan beszélgetett Melnikkel. Nyilvánvaló volt, hogy komoly témát vitatnak meg. Megérkezve Dubovkaba A. Melnik elmondta mindenkinek, hogy 1917. február 27-én Szentpéterváron lezajlott a februári forradalom. Ez egy új korszak előestéje volt az ukrán függetlenségért folytatott harcban.

1917. március 17-én Kijevben felállt a Dnyipro menti Ukrajna parlamentje -  a Központi Tanács, és júniusban az ukrán kormány – a Főtitkárság. Összukrán katonai összejövetelek zajlottak, ukránosították az orosz hadsereg egy részét, mely bomlásnak indult, munkához látott a Galíciai-bukovinai Bizottság… 1917 júliusában Konovalec hadnagy az elsők között hagyta el a caricinyi tábort és utazott Kijevbe, ahol a Bizottságban elkezdte szervezni a galíciai ukrán foglyokból a katonai részleget. Az ügy elhúzódott a szentpétervári bolsevik puccsig. 1917. november 12-én végül megkapta az engedélyt a Központi Tanács katonai ügyekért felelős titkárságától.

1917. december 30-án Caricinből Kijevbe érkezett 11 USZSZ tiszt Andrij Melnik és Roman Szusko hadnagyok vezetésével. Kijevben a Petro Dorosenko hetman nevét viselő ezred Pirohivszkij utcai laktanyájában a szökevények találkoztak a galíciai tisztekkel Jevhen Konovaleccel, Ivan Csmolával és Fegyir Csernikkel. Hamarosan a caricinyi „osztrák hadifoglyok” a galíciai-bukovinai zászlóalj ukrán katonái lettek.

1918. január 16-án a Központi Tanács a szocialista képviselők nyomására elfogadta az Ukrán Hadsereg leszereléséről szóló törvényt. Január 19-én 600 lövész és tiszt tiltakozott a szocialista anarchia ellen. Felmerült a csapatok átalakítása „népi rendőrséggé”, valamint a „parancsnokok szabad választása”, melyet az „Összukrán  és kijevi Tanács katonai képviselői”, továbbá a Központi Tanács hadi ügyekért felelős főtitkára M. Pors és Kijev hadi parancsnoka M. Sinkar is propagált. Az USZSZ tisztek, Melnik, Szusko, Csmola és mások is kiálltak a katonai rend mellett. A galíciai gárdisták támogatták a tiszteket és megalakították a „demokratikus” Gárdista Tanácsot. A történészek szerint 1918. január 19. az Ukrán Népi Köztársaság legjobb katonai alakulatának, a Szics Gárdista Kureny (zászlóalj)* születésnapja.

*A Szics Gárdisták alakulatának további elnevezései az Ukrán Népi Köztársaságban – 1. sz. Kureny, Ezred, Önálló Osztag, Hadosztály, Támadó Hadtest, Szics Gárdisták csapata

A Szics Gárdisták zászlóaljparancsnoka Jevhen Konovalec százados lett. A tisztekkel fegyelmet teremtett. A gárdisták védték a Központi Tanács elnökét, Mihajlo Hrusevszkijt, valamint a Kijevi Katonai körzet vezetőségét. Az orosz bolsevik erők 1917. december 25-én támadást indítottak Ukrajna ellen V. Antonov-Ovszjejenko, M. Muravjov és J. Kocjubinszkij parancsnoksága alatt. 1918. január 22-én a Központi Tanács IV. Felhívásában kikiáltotta a „független, senkitől sem függő, szabad, szuverén ukrán államot” és Brestben béketárgyalásokat kezdett Németországgal és az Osztrák-Magyar Monarchiával. A moszkvai bolsevikok támadása Ukrajna fővárosát fenyegette. Nem volt aki Kijevben megvédje a Központi Tanácsot „békülékeny” politikája miatt. Az „szocialista orosz testvérek” vezére, Vlagyimir Uljanov (Lenin) pedig cselekedett, és előre áttanulmányozta Carl von Clausewitz „Das Kriegs” c. művét.**

1918. január 29-én a Központi Tanács és a Kijevi Katonai körzet vezetősége biztosította a Szics Gárdisták parancsnokát, J. Konovalecet arról, hogy a baloldali ukrán pártok nem vettek részt a moszkvai bolsevikok kijevi lázadásában. A Szics Gárdisták szembeszálltak a felkelőkkel. Az ötnapos véres küzdelmeket Konovalec ezredes és Melnik százados irányította. A gárdisták alakulatát a harcokban I. Virvics, R. Daskevics, V. Kucsabszkij, P. Paszika, R. Szusko, F. Csernik és I. Csmola tisztek vezették. Lépésről lépésre, utcáról utcára tisztították meg a gárdisták Kijevet a bolsevik csapatoktól, mely orosz munkásokból, lumpen-proletárokból, sőt a bolsevikok által agitált Szent György lovagrend tagjaiból állt.

** Carl von Clausewitz – német katonai teoretikus és hadtörténész, 1812-1814 között az orosz seregben szolgált, 1814-1815 – vezérkari főnök, 1830-1831 – porosz hadsereg tábornoka. A háborúról c. átfogó munkájában katonai stratégiát és taktikát dolgozott ki, valamint megállapította, hogy „a háború a politika fegyverekkel”.

A Szics Gárdisták győzelmét Kijevben az utcai harcok sikeres taktikája hozta meg – az orosz bolsevikok egyes csapataira mért koncentrált támadások, a gyorstüzelő állásokból indított ádáz sortűz, a fegyvertűz áttörése, a gyalogos támadások és az ellenség folyamatos üldözése. Így törték meg a gyalogosok az ellenállást és üldözték a visszavonuló oroszokat Melnik gárdista századai és Konovalec galíciai milíciája Makivka hegyén a Kárpátokban. A kijevi utcákon és tereken folyó harcokban elsajátították ezt a tudományt a Dnyipro mentiek is, kiegészülve a Szics Gárdisták zászlóaljával.

1918. február 3-án a P. Dorosenko ezred és a Hajdamák Ezred kozákjai megállás nélkül támadták a bolsevik lázadás központját – az „Arzenál” gyárat. A Szics Gárdisták századainak támogatásával R. Szusko vezetésével az ukrán alakulatok az Arzenál faláig vonultak és elkezdte nehéz fegyverekkel ostromolni. Február 4. hajnalán a heves fegyveres támadások közepette az Arzenál elesett. Mintegy 300 bolsevik vesztette életét, 300 pedig fogságba esett. A támadás során 70 kozák is elesett.

Február 4-5-én a Hajdamák Ezred kozákjai és más ukrán egységek bevettek három kijevi pályaudvart és tehervasút állomást, valamint felszámolták a bolsevikok maradék ellenállását is Kijevben. A harcok véget értek. Kijevben teljesen felszámolták a lázadást. Az 1918 január-februári kijevi heves harcokból az Ukrán Nacionalisták Szervezetének leendő vezetői, Jevhen Konovalec és Andrij Melnik parancsnokok levonták a következtetést a reguláris, jól kiképzett és számbeli fölényben lévő, de nem felkészült és nem egységes parancsnokság alatt lévő ellenséges csapatokat illetően.

A 300 Szics Gárdista lövész közül, csupán 130 úszta meg sértetlenül a bolsevik felkelők elleni küzdelmet. Nagy veszteségeket szenvedtek el a Bohdan Hmelnyickij, Petro Dorosenko és Koszty Horgyienko nevét viselő ukrán ezredek, az Önálló Fekete-tengeri Zászlóalj, a Szabad Kozákság egységei, valamint a Hajdamák Ezred Szimon Petljura vezetése alatt. Részletesen leírták a „Központi Tanács védelmét és az Kijevért vívott 1918-as harcokat” a résztvevő Szics Gárda tisztek, Volodimir Moklovics, Zenon Sztefanyiv és Vaszil Kucsabszkij.

Néhány napig tartották Kijevet a Dnyipro keleti partjáról érkező ágyú tűz alatt a vörös cári csapatok csendőr alezredese, M. Muravjovval szemben. 1918. február 7-8 éjszakáján a Szics Gárdisták védelmezték a Központi Tanács és a Főtitkárság visszavonulását Kijevből Zsitomirba. A bolsevikok bevonultak Kijevbe és véres megtorlásba kezdtek az ukrán lakossággal szemben. A kivégzéshez elég volt az ukrán határozat felmutatása. A Központi Tanács elnökhelyettese, Szerhij Jefremov így írta le az eseményeket: „Muravjov – Kijev meghódítója, aki a szuronyok hegyén elhozta az északi uralmat, négy napig akadálytalanul nehéztüzérséggel pusztított a milliós városban, aki véres ünnepet ült és ártatlan áldozatok ezreit lőtte agyon…”

1918. február 9-én az Ukrán Népi Köztársaság béke megállapodást írt alá Bresztben Németországgal és az Osztrák-Magyar Monarchiával, és segítségért fordult hozzájuk. Február 19-én a német-osztrák csapatok megkezdték Ukrajna felszabadítását a Vörös Hadseregtől. Az elővédet a Szics Gárdisták képezték, akik március 3-án betörtek Kijevbe. 1918 március elején a Szics Gárdista zászlóalj ezreddé alakult Jevhen Konovalec ezredes parancsnokság alatt. Az ezred három gyalogos zászlóaljból, négy 160-170 fős szuronyos századból, két gyorstüzelő és lovas századból, és két ágyúszakaszból állt.

Az 1918. április 18-i katonai puccs után Pavlo Szkoropadszkij hetman javasolta Konovalec ezredesnek az új kormány elismerését. Nem kapta meg a támogatást, mivel a Szics Gárdisták Ukrajna Központi Tanácsát ismerték el legitim hatalomként. Ezután a németek feloszlatták a Szics Gárdisták ezredét. Szkoropadszkij hetman rezsimje a német-osztrák haderőkre, az orosz és eloroszosodott földesurakra, a burzsoáziára és az orosz tisztekre támaszkodott, akik ezrével áramlottak Kijevbe. Mind ellenségesen álltak az ukrán államisággal szemben. A hetmani hatalom megsemmisítette a Központi Tanács demokratikus törvényeit, eltávolította az állami apparátusból az ukrán nemzeti öntudat képviselőit. Büntető osztagok és a német katonák lefoglalták a parasztok földesuraktól megszerzett földjeit és brutálisan elnyomták a felkelést. Szabadon létrehozták az orosz katonai osztagot.

1918. augusztus 23-án Konovalec ezredes megkapta a hetmantól az engedélyt egy Önálló Szics Gárda Osztag (1000 lövész és 30 tiszt) létrehozására, melynek ő lett a parancsnoka. A személyes megbeszélések alkalmával Konovalec nem egyszer felhívta a hetman figyelmét oroszbarát politikájának veszélyeire Ukrajnára nézve. Az utolsó audienciára november 13-án került sor, a Belorussziával kötött szövetség előestéjén, mely a hetman Konovalecnek adott tanácsával zárult, miszerint: „amíg joga van önálló döntéseket hozni, addig vonuljon gárdistáival Galíciába”. Mielőtt Konovalec ezredes Bila Cerkvába ment volna Dmitro Doncov a következőt tanácsolta neki: „térjen vissza mihamarabb az övéihez”.