Október 28-án, az Ukrán Kulturális, Oktatási és Dokumentációs Központban került sor a Holodomor, Éhínség Ukrajnában című dokumentumfilm bemutatójára. Az alkotók – Hegedűs István szerkesztő és Hídvégi Igor, a közszolgálati televízió rendezője – válaszoltak a Hromada munkatársának kérdéseire.
H.: Mi motiválta Önöket, hogy filmet forgassanak az ukrajnai éhínségről?
H. I.: Amikor először hallottam az ukránok 1932-33-as tragédiájáról, kérdezgetni kezdtem az ismerőseimet, de senki nem tudott semmit a történtekről. Ekkor döntöttem el, hogy le kell forgatni ezt a filmet, mert a tankönyvek nem tanítanak semmit, mi több, még az egyetemi történészek is csak nagy nehezen találtak erre vonatkozóan néhány sort. Előállt a feladat: egy 50 perces filmben elmondani az igazságot a szomszéd nép történetének tragikus korszakáról.
H.: Hogyan láttak munkához?
H. I.: Kocsiba ültünk, és beautóztuk szinte az egész Ukrajnát. Finoman szólva, nagyon szerény összeg, mindösszesen egymillió forint állt rendelkezésünkre. Mi négyen – két kárpátaljai tv-s kolléga csatlakozott hozzánk – elsősorban a túlélőket, az élő tanukat kerestük, de találkoztunk a korszak több kutatójával is, többek közt lvovi professzorokkal és kijevi akadémikusokkal is. Sikerült rögzítenünk Viktor Juscsenko ukrán államfő gondolatait is erről a témáról. A fent felsoroltakkal ellentétes véleményt elsősorban az ukrán kommunista párt tagjai és a kommunista történészek fogalmaztak meg.
H.: Magyarországon kívül még hol mutatták be a filmet?
H. I.: Már látták Franciaországban, az észak- és dél-amerikai, valamint a spanyolországi és portugáliai vetítés jogát az Euro Channel vette meg. A filmet már vetítették Kanadában, és most tárgyalunk a TV France csatornával. Idehaza pedig felajánlottuk filmünket a dokumentumfilmeket sugárzó csatornának.
H.: Mikor volt a magyarországi premier?
H. I.: 2006 őszén kezdtünk forgatni. Akkor egy hétig dolgoztunk, aztán a következő év tavaszán, áprilisban folytattuk a munkát. Nyáron megvágtuk az anyagot, és 2008. szeptember 9-én mutatta be a filmet az M1.
H.: Milyen volt a film visszhangja?
H. I.: Nagyon érdekes volt a nézők reakciója. Többek véleménye felkerült az internetre is. Minden úgy történt, ahogy gondoltuk: sokan még csak nem is hallottak erről a szörnyű tragédiáról. Ugyanakkor az előre kitervelt módon előidézett éhínséget is magába foglaló kommunista rémtettek előhozták az emberek emlékezetéből azt, hogy egykor Magyarország is szocialista ország volt, az itt élő emberek is megtapasztalták a rendszer „áldásait”, hozzávéve, hogy az országban állomásozott a szovjet hadsereg is. Mindezek fényében a nézők megértették, a magukénak érezték a látottakat. Megköszönték a filmet és a szomszédos országokban titokként kezelt tájékoztatást.
H.: Mit gondol, hányan látták a filmet Magyarországon?
H. I.: A filmet késő este, 11 órakor vetítették, mert a több döbbenetes képkocka és a téma súlya nem tette lehetővé a korábbi időpontot. Korhatáros – csak 16 éven felülieknek – jelzéssel került képernyőre, mégis az átlagosnál többen nézték meg. Ez azt jelenti, hogy mintegy 300 ezren látták. Magyarországi mércével mérve ez tekintélyes nézőszám. Említésre méltó, hogy az adás elején kevesebben nézték, a végére azonban jelentősen megnőtt a nézőszám. Sokan kapcsolódtak be menet közben, és kitartottak az utolsó kockáig. Végül is a film fogadtatása nagyon jó volt.
H.: Hogy találtak rá a hatásos kísérőzenére?
H. I.: Sokat gondolkoztam azon, milyen zene illene a legjobban a film témájához. A kimondottam melankolikus vagy szomorú muzsika szerintem kevés lett volna a tragikus téma aláfestésére. Végül a fiatal, magyar hegedűművész, Lajkó Félix mellett döntöttem. A zenei alaptémát a finn Apocaliptica szerzeményei és az amerikai Metallica koncertfelvételeinek feldolgozásai szolgáltatták. Ez a zene jól illeszkedik a film egyes epizódjaihoz. A lágy, szomorú motívumok éles, fájdalmas zenei ismétlésekkel váltakoznak.
H.: A forgatás során elég sok munkaanyagot készítettek, amelyek az időkorlát miatt nem kerülhettek be a filmbe. Lesz folytatás?
H. I.: Semmi sincs kizárva. Minden megtörténhet.