Jurij Horlisz-Horszkij, a legenda
Jurij Horlisz-Horszkij ukrán katona és közéleti személyiség, író, az Ukrán Népköztársaság (UNK) hadseregének sztarsinája az Ukrajna szabadságáért, az ukrán államiságért folytatott felszabadító harc egyik legyőzhetetlen lovagja volt.
Igazi neve Jurij Horodjanin-Liszovszkij volt. 1898. január 14-én született a poltavai Demidivci faluban. Apja a cári hadsereg törzsőrmestere volt, anyja lengyel nemesi családból származott. Jurij Horodjanin-Liszovszkij élete mindig teli volt veszéllyel és kalanddal, ezért is keringtek róla legendák halála után. Harcolt az első világháborúban. Húszéves fiatalemberként csatlakozott az UNK hadseregének zaporizsjei hadosztályához, és a 2. zaporizsjei ezred sztarsinája lett. 1919. november végén ezredével „a halálos háromszögbe” (Lubar-Csortorija-Miropil) szorult, ahol három hadsereg – a vörös, az önkéntes és a lengyel – szorította harapófogóba az ukrán egységeket.
1920. február elején, a téli hadjárat idején, amikor a zaporizsjei hadosztály Holodnij Jar peremén állomásozott, a fiatal sztarsina számára véget ért az UNK hadseregében indult karrierje. A sors másképpen rendelkezett. Jurij gyengélkedett, és kénytelen volt gyógykezelés végett a motrini monostorban maradni. Akkoriban ott állomásozott a Holodnij jari hajdamak ezred parancsnoksága. Amikor meggyógyult, szerette volna utolérni az ezredét, de a hajdamakok meggyőzték, hogy harci tapasztalataira itt van nagyobb szükség. Kezdetét vette éltének egy új szakasza, amelyet holodnojarinak is nevezhetünk. A későbbiek során megírta híres regényét, a Holodnij Jart, amelyben elénk tárta az ukrajnai felszabadító harc egyik legemlékezetesebb korszakát. A könyv emléket állított az ukrán államiságért, az UNK sárga-kék lobogója és a Holodnij Jar „Szabadságot Ukrajnának – vagy a halál” feliratú fekete zászlaja alatt vívott fegyveres felszabadító háborúnak. A regényben leírt események a mai Cserkaszi, Kirovohrad és Vinnica megyékben, valamint Kijevben, Poltavában és Lengyelországban játszódnak.
Jurij Horlisz-Horszkij életének legboldogabb éve a csihirini harcok esztendeje volt. Rendkívüli hatással volt rá a felfegyverzett parasztok hazafisága, rettenthetetlensége és szervezettsége, és a bolsevik hódítókkal szemben tanúsított bátor ellenállása. Vasutas Jurij álnéven lett a hajdamak ezred fő egységének parancsnoka, s ez által Iván Petrenko kureny atamán és Vaszilij Csucsupaka Holodnij jari főatamán legközelebbi segítőtársa.
Később, a Holodnij Jar című regényben a következőket írta: „Már magam is megértettem, hogy amikor két nemzet küzd egymás ellen, a fehér kesztyűt sutba kell dobni. A harctéren töltött öt esztendő alatt nem egy koponyát kellett összetörnöm… lehet kardot fogni a fegyvertelen ellenségre is, mert csak a halott ellenség szűnik meg ellenség lenni, s ezt csak most értettem meg, az ukrán földnek ezen a darabkáján, amelyet meg kell védeni, különben meghalunk”. Jurij a saját példáján győződött meg arról, hogy az ellenség iránt tanúsított humanizmus csak újabb ukrán áldozatokkal jár: életet ajándékozott a milícia fogoly parancsnokának, aki azzal „hálálta meg” tettét, hogy táviratilag odarendelt Jelizavetgrádból egy vörös lovas ezredet. Az összecsapásban nagy veszteségeket szenvedtek a holodnojariak, Vasutas pedig fogságba esett. A jelizavetgrádi Cseka tömlöcéből azonban sikerül megszöknie a kivégzés elől.
1921 tavaszán Vasutas titkos parancsra elhagyta Holodnij Jart, és Lvovba utazott, ahol Jurko Tutunnik zászlós tábornokkal találkozott. Az UNK kormányának összekötőjeként tért vissza 1922 tavaszán a bolsevikok által megszállt Ukrajnába. Illegális tevékenységét – Horszkij álnéven – előbb Kijevben, majd később a Podolon folytatta. Nem sokkal ez után újra letartóztatták. Nyolc hónapot töltött a vinnicai GPU zárkájában, a csekisták azonban nem tudtak rábizonyítani semmit, és 1923 decemberében szabadon engedték. Az ukrán földalatti mozgalom megbízásából elvállalta, hogy csatlakozik a GPU ügynöki hálózatához. Halickij, a podoli GPU egyik legtapasztaltabb vezetője a későbbiek során elismerte, hogy Horszkij a csekisták több felforgató akcióját hiúsította meg. 1924-ben újfent letartóztatták, de lelki betegséget szimulált és kórházba került. 1832-ben Jurijt átszállították a herszoni elmegyógyintézetbe, ahonnan szintén megszökött. 1932-ben Rivnében telepedett le, majd Lvovba költözött, ahol is ráköszöntött az írói dicsőség.
Jurij Horlisz-Horszkij 1933-ban jelentette meg első könyvét, az Ave dictator-t. 1934-ben jelent meg a Hmara atamán című kisregénye. A mű előszavában írta a szerző a következőket: „Az ukrajnai moszkovita-bolsevik hatalommal szembeni illegális harc 4 esztendejével (ebből 8 hónapot a saját szervezetem utasítására a GPU ügynökhálózatának tagjaként töltöttem), két halálos ítélettel, és ezzel párhuzamosan kilencvenhét és félhónapnyi, a GPU és a bolsevikok börtöneiben eltöltött idővel a hátam mögött feljogosítva érzem magam arra, hogy fellebbentsem a fátylat a vörös államvédelem titkairól”. Akkoriban ez volt az első, a Cseka-GPU igazi arcát felmutató leleplezés. 1935-ben, Lvovban jelenik meg Az ellenséges táborban című könyve és a Holodnij Jar első kötete. Nem sokkal ez után megírta Az ellenséges táborban című regényének második kötetét is, amely az Élő halottak között címet viselte, és az elmegyógyintézetben töltött időről szólt. Sajnálatos módon ennek a műnek a kézirata a kárpátaljai harcok során elveszett. Az írót nagyon megviselte a kézirat elvesztése, mert ezt a művet tartotta a legjobb írásának. A Holodnij Jar második kötete 1937-ben látott napvilágot.
A könyvnek óriási sikere volt Galíciában, különösen a fiatalok körében. A Proszvita zsúfolásig megtelt termeiben felolvasó esteket tartottak, az ifjú népfelkelők a regényhősök nevét választották álnévnek, Jurij Horlisz-Horszkij pedig ukrán hazafiak ezreinek lett a példaképe.
1938-ban fegyverrel a kezében, bajtársaival – az UNK hadseregének egykori katonáival – kelt Kárpát-Ukrajna védelmére. A rövid életű államalakulat elbukása után egy ideig tanítóskodott egy eldugott kárpátaljai faluban, majd átköltözött Romániában, utána pedig Jugoszláviába, ahol már várta őt egy kanadai meghívás. A Németország és a Szovjetunió közötti lehetséges háborúról szóló hírek azonban terveinek megváltoztatására késztették: Jurij Horlisz-Horszkij jó esélyét látta annak, hogy egy ilyen háború esélyt adhat Ukrajnának arra, hogy kiharcolja a független államiságot. Először Finnországba utazik, ahol egy ukrán osztagot hoz létre azokból az ukránokból, akik a bolsevikok ellen vívott finn-orosz háborúban estek fogságba. A téli hadjárat 1939. november 30-án vette kezdetét. A kommunisták az északnyugati határok megvédésének indokával indították a háborút a határ menti finn erődítések – a Mannerheim vonal ellen. A bolsevikok 45 hadosztályt, 1,5 ezer harckocsit, 3 ezer repülőgépet vetettek be a finnek ellen, akik mindössze 16 hadosztállyal és alig 100 repülőgéppel rendelkeztek. A Vörös Hadsereg számbeli fölényéhez nem férhetett kétség. Sztálin azzal számolt, hogy a finn hadjárat könnyű győzelemmel érhet véget, de tévedett. Jurij Horlisz-Horszkij két csodálatos újságcikkben – Finlandia és Bolyongások – számol be finnországi utazásáról, ír a finn nemzet nagyságáról, amely egy emberként kelt nemzeti léte védelmére. 1940 januárjában a fogságba esett szovjet katonákból alakultak meg az ukrán egységek. Az ukránok finn egyenruhát viseltek, és a többi alakulattól a Mazepa-kozákok fejfedője különböztette meg őket.
A téli hadjárat után Jurij Horlisz-Horszkij a berlini ukrán rádió élére került. 1942 tavaszán, a háború alatt Rivnébe utazott, ahol újságíróként dolgozott. Júniusban visszatért az általa megörökített Holodnij Jarba. Olekszandrivciban telepedett le, anyagot gyűjtött a holodnojari hőstörténet résztvevőiről, ellátogatott a főatamán, Vaszil Csucsupaka melniki sírjához, megajándékozta a holodnojariakról szóló könyvével az atamán rokonait, istentiszteletet szervezett, és beszédet mondott az atamán sírjánál. A katona író ebben a beszédében felidézte Szimon Petljura figyelmeztetését arra vonatkozóan, hogy a külső ellenség nem lenne annyira veszélyes, ha képesek lennénk legyőzni a belső ellenséget, azaz az egymás közötti torzsalkodásokat, s ha nagyobb felelősséget éreznénk Ukrajna iránt.
A Vörös Hadsereg előretörésével kezdetét vette Jurij Horlisz-Horszkij nyugati vándorlása. 1943. november 26-án, a lvovi Szent György templomban feleségül vette Halina Talascsukot. Ezt követően Ausztria érintésével Németországba távozott, és az ulmi menekülttáborban lelt ideiglenes otthonra, ahol 1946. szeptember 25-én megszületett Leszja lánya.
Jurij Ulmban kezdett el aktívan politizálni. Iván Bagrjanijjal, Borisz Levickijjel, Román Paladijcsukkal és másokkal megalapította az Ukrán Forradalmi-demokrata Pártot (UFDP). 1946. szeptember 27-én bolsevik ügynökök gyilkolták meg, „saját” körből elkövetett merényletnek álcázva a gyilkosságot.
A katonaírót azonban a halál sem tudta feledtetni: könyveit a háború alatt újra kiadták a külföldi ukrán közösségek. Jurij Horlisz-Horszkij a legendákban is tovább élt. Kuzma Dasziv politikai fogoly mesélte, hogy egy régi kommunista brosúrában felemlegették, hogy 1956-ban Ausztria és az NSZK érintésével Magyarországra mentek az „ukrán ellenforradalmárok” – köztük Jurij Horlisz-Horszkij is –, hogy segítséget nyújtsanak –, ahogy akkoriban írták – a „magyar ellenforradalomnak”…
Jurij Horlisz-Horszkij egész élete a hazafiság és a Haza nevében vállalt önfeláldozás halhatatlan példája. Műveit és emlékezetét máig őrzi a nemzet.
1999-ben végre Ukrajnában is kiadták a Holodnij Jar-t, 2006-ban pedig megjelent az újabb kiadás is. Román Koval, a könyv szerkesztője és sajtó alá rendezője, a kitűnő ukrán történész, író, a Holodnij Jar Történelmi Klub elnöke hatalmas munkát végzett Jurij Horlisz-Horszkij és a holodnojari hősök emlékének megörökítése érdekében.
Jurij Horlisz-Horszkij könyvét elolvashatják a http://ukrlife.org/main/evshan/yar.htm oldalon.
2010. október 9-én, Melniki faluban (Cserkaszi megye, csihirini járás) felavatták Jurij Horlisz-Horszkij szobrát. 2011 januárjában elkészült Román Koval és Olekszandr Dombrovszkij kétrészes dokumentumfilmje Jurij Horlisz-Horszkijról.
Muzicsuk Nagyija
