Akinek dalból van a lelke

Aki jól és régóta ismeri Anna Ljahovicsot, meg van győződve, hogy barátnője jószerivel egyszerre kezdett beszélni és énekelni. Véleményük nem is esik túl messze az igazságtól, mert Ánya valóban nagyon korán kezdett el dalolgatni.
Először mintegy ösztönösen, önmagának dúdolgatott. Később csengő hangocskájával csatlakozott a többiekhez: nővéréhez, Marikához, a mamához és a papához, a nénikéjéhez és azokhoz a vendégekhez, akik a családi ünnepeken megtisztelték jelenlétükkel ungvári otthonukat. Amikor nagyobbacska lett, már komolyan kezdte érdekelni az éneklés.
Vajon miért?
A válasz annyira nyilvánvaló, hogy nincs is szükség semmiféle magyarázatra. A kislány közvetlen környezete számára is egyértelmű volt a választása. Anna Ljahovics kiskora óta szeretett és ma is szeret énekelni, daloló családja pedig osztozott érzéseiben. Az idő múlásával hasonlóan vélekedett a nagyközönség is, vastapssal jutalmazva koncertjein az énekesnőt.
Összeszámolni is lehetetlen, hány sikeres koncertet adott hosszú pályafutása során. Ám ott, ahol belép a matematika, gyakran véget ér a művészet, és elkezdődik az a valami, amit show businessnek nevezünk.
Ányát nem a pénz és az elismerés vonzotta a színpadra. Sokkal inkább adni akart, mintsem kapni. Tehetségét, szeretetét, pozitív életérzéseket.
„Ányát hallgatva megkönnyebbül a szívünk, olyan, mintha odahaza járnánk – mondta egyik szerény honfitársnőnk a kulturális egyesület egyik műsoros estje után. – Nem is tudom, mi lenne velünk idegenben, ha nem lennének ilyen emberek”.
Az ötödikes Ánya Ljahovics rendkívüli vokális képességeire Richard Rajmondovics Steinkugler ének- és zenetanár figyelt fel. Ánya az egyik ungvári elit iskolában, az 1. számú, Tarasz Sevcsenkóról elnevezett angol tagozatos iskolában tanult. Ebbe az iskolába nemcsak válogatott gyerekek jártak, hanem kiemelkedő képességekkel rendelkezett az oktatói gárda is. A német származású Richard Steinkugler azt javasolta tanítványának, hogy kezdjen el komolyan foglalkozni hangjának képzésével, és állította, hogy a kislány érettségi után minden bizonnyal az énekesi pályát választja.
Erre engedtek következtetni az iskolai kórussal és az önképzőköri koncerteken előadott szólói. Ánya nemcsak énekelt, hanem játszott is a színdarabokban, táncolt és szavalt… Mindezek után az érettségiző Anna Ljahovics egy pillanatig sem gondolkodott azon, milyen életpályát válasszon.
1970-ben, sikeres meghallgatást követően azonnal felvették a Kárpátaljai Népi Énekkarba, amelynek akkor Mihajlo Kricsko volt a vezetője.
Az együttesben eltöltött évek alatt meglehetős gyakorlatra tett szert a népdaléneklésben. Ennek jó hasznát vette akkor, amikor felvételizett az ungvári Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol Zádor Dezső zeneszerző tanítványa lett. Anna Ljahovics állítja, hogy az énekkarban szerzett népdaléneklési gyakorlat nélkül nem tudott volna olyan magabiztosan átállni a klasszikus műfajra.
A fiatal diáklány azonban nem feledkezett meg a népdalokról sem. A klasszikus repertoár mellett mindig voltak a tarsolyában kárpátaljai népdalfeldolgozások, közép-ukrajnai dalok, kortársszerzők – például Sztecenko – művei.
A diákévek hamar véget értek. Amikor végzett, egy rövid ideig a helyi színháznál dolgozott, majd a megyei filharmónia tagja lett. És itt, az énekkarban újra találkozott a régi, nagy szerelemmel, a népdallal.
Egy idő múlva az ifjú szólistának és nővérének javasolták, hogy lépjenek be a ternopoli filharmónia Zbrucs énekegyüttesébe. A nővérek közel másfél esztendeig új szerepkörben, esztrád dalokat énekelve álltak a színpadon.
„Ez egy teljesen más éneklési mód, más a karaktere és előadási technikája – emlékezik Anna Ljahovics erre az időszakra. – Természetesen nem hátráltam meg az új művészi kihívások elől, nem is volt túl nehéz számomra az új munka, de végül is a népdal iránti vonzalom győzött”. Teljesen logikus lépés volt, hogy a fiatal énekesnő visszatért a Kárpátaljai Népi Énekkarba. A kórus tagjaként bejárta szinte az egész akkori Szovjetuniót. Kitűnő hangi adottságainak és folyamatosan karban tartott képességeinek köszönhetően meghívást kapott Márton Istvántól a filharmónia általa vezetett magyar kamaraegyüttesébe.
16 évig volt az együttes szólistája. A kamaraegyüttes repertoárja magyar népdalokból, népszerű magyar operett-részletekből, ukrán népdalokból és az egykori Szovjetunió népeinek dalkincséből állt. Sokszor szerepeltek iskolákban is, hogy a zene és a dalok segítségével hozzájáruljanak a gyerekek esztétikai neveléséhez. Az együttes vendégszerepelt Moldáviában, az akkor Csehszlovákiában, Magyarországon és Romániában.
Anna Ljahovics még most is gyarapítja repertoárját népdalokkal, románcokkal és balladákkal. Az énekesnő azért szereti ezeket a dalokat, mert bennük egységbe forrt a ma már klasszikus zenévé érett melódia, forma és tartalom. Anna Ljahovics döbbenetesen sok dalszöveget tud. És vajon hány népdalt – ukránt, szlovákot, magyart, stb. – ismert a család többi tagja: a mama, a papa és a nagynéni, aki az 1938-39-ben az ungvári Népszínház művésze volt? A családtagok bőkezűen elosztották ezt a hatalmas művészeti örökséget a gyermekeik, barátaik és ismerőseik között. Anna Ljahovics édesanyja a II. világháború előtt a tanítók kórusában énekelt, amelyet a tehetséges koncertmester és karmester, Petro Miloszlavszkij vezetett.
Anna Ljahovics már 1990-ben, az akkor még budapesti ukrán-ruszin kulturális szervezet néven szereplő Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület első rendezvényein is színpadra lépett. A kárpátaljai énekesnőt azon az esten hallhatták először honfitársaink, amelyet a neves ukrán tudós és közéleti személyiség, Mihajlo Petrovics Drahomanov emlékének szenteltek. Azóta is állandó résztvevője a magyarországi ukrán közösség műsoros rendezvényeinek.
Az énekesnő remekül érzi a zenekari kíséretet és a kórust. Anna Ljahovics úgy gondolja, hogy mindez csak gazdagítja a dalokat, amelyek ez által polifonikusabbak és a hallgatóság számára közérthetőbbek lesznek. Akkor sincs azonban baj, ha kíséret nélkül kell énekelnie, hiszen számos ukrán népdal és ballada egyáltalán nem igényel hangszeres aláfestést, és így sem veszít szépségéből, mélységéből és hatásából.
Anna Ljahovics mélységesen hisz a népdal jövőjében, annak ellenére, hogy napjainkban egyre jobban a perifériára szorítja az idegen nyelvű, nagy tömegeket elérő popzene. Úgy véli, hogy a népzenei kincs mindig is az egyes nemzetek klasszikus zenei és folklór repertoárjának alapját fogja jelenteni. Az énekesnő repertoárján például vannak olyan magyar balladák, amelyek az 1700-as években születtek.
Anna Ljahovics művészetének tisztelői és barátai nemrégiben kezükbe vehették az énekesnő CD-it. Az egyik lemezt saját kiadásában jelentette meg Ukrajnában, a másikat a MUKE és az UOÖ „segítette világra”, összefogva Arszenyij Jacenyuk egykori ukrán parlamenti elnök „Fedezd fel Ukrajnát” Alapítványával. Ez utóbbi CD-én Anna Ljahovics mellett több Magyarországon élő ukrán előadó – Hartyányi Nikoletta, Medenci Román – is megszólal. A fiatal előadók Valentina Zincsenko-Paraszka, Olekszij Jamkovenko által megzenésített verseit adják elő. Az énekesnő hálás régi, hű barátainak, akik a MUKE és az UOÖ révén lehetővé tették, hogy elkészüljön a lemez. Jó emlékeket őriz Olekszij Jamkovenkóról is, aki kimondottam az ő hangfekvéséhez illő darabokat írt. A zeneszerző jól ráérzett az adottságaimra – mondta Anna Ljahovics.
Anna Ljahovics kész a jövőben is szolgálni szeretett hivatását, megajándékozni tehetségével és szíve melegével a közönségét, s végül, de nem utolsósorban szívesen osztja meg szakmai tapasztalatait a tehetséges fiatalokkal, és az ukrán nép művészetének népszerűsítéséről sem mond le. Barátai, kollégái és hallgatói gratulálnak Anna Ljahovicsnak, jó egészséget, személyes boldogságot, újabb színpadi sikereket kívánnak.

Ploszkina Vaszil