Egy igazi visszatérő

Talán többen csodálkoztak, amikor 2014-ben őt választották a Fővárosi Ukrán Önkormányzat élére, hisz sokaknak úgy tűnhetett, nem forgott annyit az ukrán közösségben. De ez tévedés! Olyannyira, hogy már 20 évvel ezelőtt is látogatta az ukrán rendezvényeket. Sőt, jó pár évig szerepelt is ezeken az eseményeken. Egyik ötletgazdája és alapítója volt a Ruszalka triónak, valamint ugyancsak alapító tagja a Veszelka táncegyüttesnek. Dolgozott a Rondó c. nemzetiségi műsorban és az ukrán nemzetiségi rádióban is. Majd jött néhány év kitérő, de mára szinte minden „fronton” visszatért, mert vallja - a gyökereket nem lehet kitépni. Grexa Liliánával, a Fővárosi és Erzsébetvárosi Ukrán Önkormányzatok elnökével Olasz-Hartyányi Nikoletta beszélgetett.
Honnan erednek a gyökereid?
Nyugat-Ukrajnában születtem, és 1 éves voltam, amikor szüleimmel Magyarországra költöztünk, mert Apukámnak, aki magyar, akkor véget ért ott a munkája. Addig és utána is Anyukám és a nagymamám csak ukránul beszélt hozzám, Apukám pedig magyarul. Így 3 éves koromig „keveréknyelvet” használtam, ráadásul nagyon korán elkezdtem beszélni, de 3 éves korom után már tudtam, mikor melyik nyelven beszélek. Tehát bármelyik nyelven kellett megszólalni, nem okozott gondot. Ráadásul Anyu rengeteg ukrán és orosz dalt is tanított nekem. Szerintem többet tudtam, mint egy Ukrajnában élő kisgyerek. Aputól, akinek pedig székely felmenői is vannak, már azelőtt megtanultuk a magyar dalok mellett a Székely Himnuszt, mielőtt az Magyarországon úgymond „divattá” vált volna. Sokat utaztunk a családdal és folyamatosan énekeltünk.
És az ukrán hagyományokat, ünnepeket is így tartottátok?
Régebben inkább a magyar hagyományokhoz alkalmazkodtunk. A magyar karácsonyt és húsvétot tartottuk. Bár mikor a téli szünetben kiutaztunk Ukrajnába, ott az ukrán karácsonyt is megünnepeltük. Az ukrán hagyományok magyarországi ápolása már a magyarországi ukrán közösséghez való csatlakozáshoz köthető. Anyukám a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület alapító tagja volt. A kezdetektől járt a rendezvényekre és azután, úgy 16 éves koromtól, tehát 1994-től már én is, valamint apukám és az öcsém is. Nagyjából onnantól kezdve már koljádkákat is énekeltünk a magyar karácsonyi asztalnál, sőt anyukám a Mennyből az angyalt is ukránul énekli azóta, míg mi magyarul, miközben összegyűlik a család a karácsonyfa körül.
Így jött a Ruszalka együttes ötlete is? Mert, hogy emlékeim szerint Te mondtad, hogy énekeljünk együtt…
Szerintem ez bennünk volt. Mindketten szeretünk énekelni és ott a baktalórántházai ukrán táborban olyan jól sikerült az ad hoc összeállásunk, hogy úgy éreztük, érdemes lenne folytatni. Szerencsére ebben sokan bíztattak bennünket. Rengeteg élményt adott az pár év és jó alapokra épült. Értem ezalatt, hogy igazán egy húron pendültünk.
A Ruszalka duóból trió, majd pedig együttes lett. Majd megalakult a Veszelka táncegyüttes, és közben elindult a Rondó c. nemzetiségi tévéműsorban az ukrán blokk is. Ezekben te mind igen aktívan részt vettél.  Mi történt, miért szálltál ki?
Igazából prózai oka volt. Kaptam egy álláslehetőséget a TV2-nél, amivel összeegyeztethetetlen volt a tévés és rádiós munkám, így azokat fel kellett adnom. És sajnos az éneklés és a tánc sem fért bele az időmbe. Nem mondom, hogy nem hiányzott, de teljesen lefoglalt a TV2-s munka, valamint az azzal járó teendők és közösségi élet. Nem is nagyon volt azon kívül magánéletem. Ráadásul ebben az időben, 2002-ben halt meg az ukrán nagymamám, ami nagy törés volt nekem és akkor évekig Ukrajnába sem mentem. Figyeltem az eseményeket az itteni közösségben, csak távolabbról.
De úgy tűnik visszahúzott a szíved?
Hát persze! Na, meg Szláva néni, azaz Hartyányi Jaroszlava, hiszen rengeteg inspirációt kaptam tőle már korábban is. A Ruszalka nevet is ő találta ki és bátorított minket, és a rádiós-tévés munkát is neki köszönhetem, ami pedig alapvetően meghatározta a karrieremet, hiszen ez a tapasztalat is segített abban, hogy felvettek egy országos tévécsatornához, a TV2-höz. Majd Szláva néni volt az, aki visszahívott 2014-ben. Először, mint hivatalvezetőt, hogy segítsek, lévén megvan a szükséges végzettségem. Aztán jött a többi feladat, ugyanis akkor már a MOL Multipontnál dolgoztam, ami jó volt és szerettem, de maradtak kiaknázatlan és felszabaduló energiáim. Így elvállaltam, hogy az önkormányzati tevékenységben is részt vegyek. Különösen, hogy Anyukámmal, aki szintén erzsébetvárosi képviselő lett, úgy gondoltuk, hogy tudunk még adni és hozzátenni ezzel a közösséghez. A fővárosi elnöki pozíció pedig nagyon nagy megtiszteltetés számomra, amit eleinte vonakodtam elfogadni, de érezve a több oldalról érkező támogatást és látva a fiatal testületet, úgy gondoltam érdemes ebbe is belevágni.
Fontos szempont volt számodra, hogy fiatal képviselők kerültek a fővárosi testületbe?
Igen, mert egyrészt úgy éreztem, felhatalmazást kaptunk, hogy továbbvigyük mindazt, amit a szüleinktől illetve egy előző generációtól örököltünk. Másrészt fiatalos dinamizmussal tudjuk mindezt megtölteni. Úgy gondoltam lehet valami újat, érdekeset csinálni, de nem teljesen mást, - hisz arra nincs is szükség, mivel rengeteg jó dolog van a közösségben - csak felfrissíteni egy új látásmóddal, megközelítéssel a múltból táplálkozva. Ilyen volt nekem például az Ivana Kupala, amire még régről emlékeztem, és úgy gondoltam érdemes lenne feltámasztani ezt a fővárosi hagyományt.
A kitérőd, illetve a szakmai tapasztalatod mennyiben segíti ezt a friss szemléletet?
Úgy érzem, hogy nagyon sokban. Van egy Coelho idézet, ami szerint van, amikor el kell menned messzire ahhoz, hogy megtaláld azt, ami igazából ott van melletted, és vissza kell térned érte. Valahol én is ezt az utat jártam be, és most már úgy látom, hogy ez nem is baj, mert így tudtam rátalálni arra, ami igazán fontos. A szakmai tapasztalatommal pedig egy új színt hozzáadni, hiszen a TV2-nél 8 évig tulajdonképpen rendezvényszervezéssel és kommunikációval foglalkoztam, ami komoly iskola volt.
Ha lehet rangsort felállítani, akkor az elmúlt másfél év munkájából az Ivana Kupala rendezvényre vagy a legbüszkébb?
Igazából nem! Habár egy nagyon színvonalas rendezvényt szerveztünk, impozáns, valamint a hagyományok felelevenítése szempontjából is kiváló helyszínen, amiből remek hangulatú este kerekedett, de igazából a Mikulásra vagyok a legbüszkébb. Nem mi találtuk ki, hiszen mindig is volt valamilyen formában, de nagyon jó azt látni, hogy a következő generációt ilyen nagy létszámban elhozzák a szülők. És azáltal, hogy Ukrajnából hozzuk el nekik a Mikulást, amellett, hogy ajándékot is kapnak persze, elmondhatják az ukrán versikét vagy elénekelhetik az ukrán dalt, ezzel megint csak egy olyan kötődést tudunk kialakítani számukra az ukrán kultúrához, egy olyan megalapozást, ami remélem, nagyon sokáig kitart. Emellett büszke vagyok az Anyák Napjára is, mert az is egy olyan ünnep, ami generációkon átívelő. Ezekre sokkal büszkébb vagyok.
És akkor ezek után milyen terveitek vannak még a Fővárosi Ukrán Önkormányzatban?
Nem szeretnénk elaprózni magunkat. Amiket elkezdtünk, azokat szeretnénk hagyományokká teremteni és mindig valami kis pluszt hozzáadni. Például a tavalyi Anyák Napi hajókirándulás után, az ideire már pályáztunk és olyan koncepcióban gondolkodunk, hogy elmegyünk akár Szentendrére és egy kulturális kirándulással is összekapcsoljuk a klasszikus ünnepséget. Ugyanígy az Ivana Kupalát is szeretnénk megtartani, csak egy kis újdonsággal, vagy más helyszínnel érdekesebbé tenni. A Mikulást pedig mindig Ukrajnából fogjuk hívni. De nem az a cél, hogy mindig valami teljesen újat csináljunk, hanem ragaszkodunk a hagyományokhoz, miközben a gyerekekre, családokra és a generációk közötti kapcsolatra fókuszálunk. Csak mindig belecsempészünk valami friss ötletet a képviselőtársaimmal. Természetesen, emellett továbbra is együttműködünk az országos és a kerületi önkormányzatokkal, bekapcsolódva a rendezvényeikbe, mert összefogásban tudunk emlékezetes eseményeket szervezni.
De nem csak az ukrán rendezvényeken való aktív szerepvállalásod az egyetlen visszatérési pont az életedben, hiszen február eleje óta ismét a közszolgálati médiánál dolgozol, mint az MTVA Műsoros Marketing és Kommunikációs vezetője. Valamint újra hallhatunk ukrán dalokat énekelni, mint a Vodohráj együttes tagja. Mi a sikeres visszatéréseid titka?
Igazából olyan, mintha soha nem mentem volna el. Bár már más szerepkörben vagyok, de Anyukám ezt úgy fogalmazta meg, hogy hazaértem. Akit ugyanis megfertőzött a média, vagy megcsapott a szele az tudja, hogy ide mindig visszavágyik az ember, mert olyan kreatív közeg, amit nehéz pótolni és közben nagyon közvetlen, ami nem igényli, hogy szerepet játsszon az ember. És ugyanez igaz a színpadra és az ukrán közösségre is. De igazából nincs titok, mindig is ide, ezekhez a dolgokhoz tartoztam és csak igyekeztem úgy venni másfelé az irányt, vagy a kapcsolataimat alakítani, hogy ne legyen benne csomó, ami megnehezítené a folytatást vagy visszatérést. És úgy érzem, ez igaz a kettőnk kapcsolatára is…
…de már nem vagyunk Ruszalkák?
Úgy nem, mint anno, amikor 20-as éveink elején miniszoknyában álltunk a színpadon, de szívünk mélyén viszont azok maradunk örökre, mert ezek azok az emlékek, amikből erőt lehet meríteni, és ezek azok a gyökerek, amikkel szorosan kapcsolódunk egymáshoz, a magyarországi ukrán közösséghez, az ukrán hagyományokhoz és az ukrán lélekhez.