Az emlékezet gyógyíthatatlan sebe
Éhínség a gyönyörű és termékeny ukrán földön… A rettenet aratása… Sok millió ukrán férfi és nő elpusztítása…
Ez a seb még sokáig fog sajogni.
Hogy ne felejtsünk.
Hogy tudjuk, miért szenvedett a népünk, és mit áldozott fel a szabadság és a függetlenség oltárán.
Hogy reménykedve, az őseiktől örökül hagyott dalokon és meséken lássák gyermekeiket és unokáikat felnőni. Az utódok méltóak az ősök örökségére. Reményre jogosít fel az is, hogy egyetlen Ukrajna létezik, az oszthatatlan, virágzó, ezer hangon megszólaló, amely boldog a szabad, új családjában. És mi mindannyian, a legkisebbektől a legidősebbekig szeretjük őt.
Évről évre egyre kevesebben vannak azok, akik túlélték az 1921-23-as, az 1932-33-as és az 1946-47-es éhínségeket. Az öntudatos ukránok minden év novemberének utolsó szombatján megemlékeznek az ukrajnai éhínségek áldozatairól.
Immár hagyománnyá vált, hogy az Ukrán Országos Önkormányzat és a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület szervezésében számos megemlékező rendezvényre kerül sor minden év novemberében. Az idén, november 29-én, Budapesten: megkoszorúzták az 1932-33-as éhínség áldozatainak emlékjelét, a mindenkori ártatlan áldozatok előtt tisztelgő csömöri Glória Victis emlékhelyet, és a budapesti Petőfi téren álló emlékművet.
A megemlékezéseken részt vettek a váci, nyíregyházi, várpalotai és fővárosi ukrán közösségek képviselői, az Ukrán Nagykövetség munkatársai és az ukránok magyar barátai és tisztelői.
A megemlékező szentmisét a Munkácsról érkezett Benjámin atya mutatta be.
Rövid, múltidéző beszédet mondott Kravcsenko György, az Ukrán Országos Önkormányzat elnöke, Hartyányi Jaroszlava, a Magyarországon élő ukránok közösségének parlamenti szószólója, az Ukránok Európai Kongresszusának és a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület elnöke és Mihajlo Junger, az Ukrán Nagykövetség ideiglenes ügyvivője.
A fent idézett esztendőkben a szándékosan előidézett éhínségnek 5 millió gyermekáldozata volt. A rendszer a túlélők sorsát sem könnyítette meg. A tartós éhezés fizikailag és szellemileg is nagy rombolást végez, s talán utóbbi tekinthető igazi tragédiának. S ha hozzátesszük, hogy a szovjet rendszer uralma alatti évtizedekben hallgatni kellett mindenről, sőt még az emlékezést is tiltották.
Szerencsére a világban szétszóródott ukránok életben tartották az emlékeket, s ma már nyíltan és őszintén beszélhetünk és emlékezhetünk.
A megemlékezéseket színvonalas koncert zárta.
