№3(131)
július - szeptember
2015 év

Ukránok a XXIII. váci folklór-fesztiválon

foto

A festői szépségű Duna-parti városban július második felében rendezték meg a kultúrák XXIII. fesztiválját, amelynek immár 12 esztendeje aktív résztvevője a Sikk Krisztina vezette városi ukrán önkormányzat.
A váci népünnepélyek hosszú múltra tekintenek vissza. Az elsőre 1764-ben Mária Terézia látogatásakor került sor. A Váci Világi Vigalom mára egy sokszínű és soknemzetiségű mulatsággá nőtte ki magát. Az ország több városából és a testvérvárosokból is érkeztek vendégek, és eljöttek több magyarországi város ukrán önkormányzatának képviselői is.
A műsorban számos tánc- és zenei együttes lépett fel, a Bazilikában pedig klasszikus és egyházzenei koncertek várták az érdeklődőket.
A váci fesztiválon négy nemzetiségi önkormányzat – ukrán, ruszin, szlovák és cigány – képviselői is részt vettek. Az ukránok ez alkalommal is a váciak körében régóta nagy elismerésnek örvendő kulturális műsorral léptek a közönség elé. A július 18-i műsorban pedig színpadra lépett a Kárpátok színei ungvári táncegyüttes is.
Július 17-én, a Duna Presso galériájában az országban élő nemzetiségeket képviselő művészek állították ki alkotásaikat. A tárlatot Fördős Attila polgármester nyitotta meg. Az ukránokat Puha Péter vásznai képviselték.
A kézműves soron a magyarok mellett ott voltak a nemzetiségek alkotói is.  Nagyija Muzicsuk féldrágakövekkel készült ékszereivel és jellegzetes ukrán emléktárgyaival keltette fel a nézelődők érdeklődését.
Jó volt látni, hogy a Váci Ukrán Önkormányzat milyen jól reprezentálja Ukrajnát s az ukrán kultúrát, részesévé válva ez által a két nép egyre szorosabb barátságának.

N. M.