№3(127)
július - szeptember
2014 év

Vereségbe fordult győzelem

A jelenlegi orosz vezetés betegesen reagál arra, hogy Ukrajnában éledezni kezd a nemzeti emlékezet, így többek között az a konotopi győzelem is felbukkant a feledés homályából, amely az oroszok számára a hadi mártíromság egyik legsötétebb lapja.
 Az orosz történelemkönyvek meg sem említik ezt az ütközetet. S nem csupán azért, mert ez volt az orosz fegyveres erők legszégyenletesebb és legsúlyosabb veresége. A konotopi ütközet számos nagyhatalmi mítoszt is eloszlat, többek között azt, hogy „az ukránok örök időktől fogva törekedtek az Oroszországgal való szövetségre”.
Sajnos, Ivan Vihovszkij Konotopnál a moszkvai seregek felett aratott ragyogó győzelme csak a vágyott szabadság kivívásának újabb elszalasztott lehetőségeként, a megnyert csata és az elveszített háború iskolapéldájaként vonult be az ukrán történelembe.

Lázadás a perejaszlavi szerződés ellen


1658 szeptemberében Alekszej Mihajlovics moszkvai cár nyilatkozatot tett közzé, amelyben háborút hirdetett a Hetmanátus ellen. Moszkva képtelen volt megbékélni azzal, hogy Vihovszkij visszautasította a vele kötendő szövetséget, és aláírta Lengyelországgal a hajdácsi szerződést. A hetman azért szánta rá magát erre a lépésre, mert Moszkva számtalan alkalommal megsértette a perejaszlavi szerződésben vállalt államközi megállapodást. A moszkoviták, ahelyett, hogy katonai támogatást nyújtottak volna a kozákoknak a lengyelek ellen vívott harchoz, különbékét kötöttek Lengyelországgal, beavatkoztak a Hetmanátus belügyeibe, kierőszakolták balparti katonai jelenlétüket és fegyveres felkelésre bíztatták a hetman ellenzékét.
A moszkvai sereg Alekszej Trubeckoj herceg parancsnoksága alatt, 1659-ben tört be Ukrajna területére, létszámát egyesek 150-200 ezer főre becsülik, mások 100 ezerről beszélnek. A mai történészek többsége leginkább arra hajlik, hogy Trubeckoj serege nem haladhatta meg az 50 ezer főt. Előrenyomulásuk közben a hódítók lerombolták Szribnét, Borznát (jelenleg járási központ Csernyigiv megyében), a környező falvakat és Nyizsin környékét. A moszkoviták azonban képtelenek voltak ostrommal bevenni Konotopot, amelyet a Hrihorij Huljanickij ezredes parancsnoksága alatt álló nyizsini és csernyigivi ezred négy és félezer kozákja és a cselekvőképes városlakók védtek.
Konotop előtt négy esztendővel a moszkvai Trubeckoj és a nyizsini Zolotarenko szövetségesek voltak. A város blokádja több mint két hónapig tartott. Ekkor érkeztek meg a város alá Vihovszkij kozákjai és szövetségesei, a krími tatárok. Érdekességként említjük meg, hogy a kozákok soraiban szerb, moldovai és német önkéntesek is harcoltak. A sorsdöntő ütközet előestéjén lengyel egységek is csatlakoztak a hetman seregéhez.
A kozák-tatár egyesített haderő közel 50 ezer főt számlált. Úgy tűnik, hogy az erőviszonyok nagyjából kiegyenlítettek voltak, persze, csak ha figyelmen kívül hagyjuk a moszkvai túlerőre vonatkozó feljegyzéseket.
Trubeckoj seregének jelentős része az „uralkodói ezred” elit lovas egységeiből állt, amely hagyományosan a tekintélyes moszkvai nemesség képviselőiből verbuválódott. A herceg parancsnoksága alatt álltak még a kadomi és kaszimovi tatárok egységei (Moszkva vazallusai, akik Oroszország mai Rjazany megyéjében éltek).
A doni kozákokon kívül az intervenciós csapatokat támogatták még az önjelölt Bezpalij hetman – Vihovszkijjal viaskodott a hetmani jogarért – harcosai is.

A gazdag hadizsákmány

Az ukránok cselhez folyamodtak: gyakorlatilag az egész ellenséges lovasságot csapdába csalták, egy szűk vízfolyásba, amelyet a folyó felduzzasztásával elárasztottak, és még a hidat is lerombolták. Az áradat kíméletlenül vízbe fojtotta a nehéz vértezetet viselő lovasokat. Az életben maradottakkal kemény ütközetben végeztek a kozákok és a tatárok. Egyes adatok szerint Konotop alatt közel 30 ezer moszkovita vesztette életét (egyes történelmi források nagyobb számokról szólnak).
Szemjon Pozsarszkij, a lovasság parancsnoka a tatárok fogságába esett. A krónikák szerint a megalázott és megkötözött parancsnok „moszkovita szokás szerint káromkodva ordított a kánra és szembe is köpte”. A tatárok ezért lefejezték, fejét pedig a foglyokkal elküldték Pozsarszkij táborába.

A konotopi ütközet vázlata
Képaláírások:
+Vihovszkij tábora
( A tatárok tábora
o Lakott terület
)( Trubeckoj tábora
x Romadanovszkij tábora
X Az összecsapások helyszínei
++ Pozsarszkij tábora
0 A konotopi erőd

  • Sz. Huljanickij egysége

A csata során a moszkovita főparancsnok a gyáva hadvezérek legrosszabb vonásait mutatta fel. Trubeckoj sorsára hagyta Pozsarszkij seregét, nem küldött neki segítséget, sőt, viharsebesen feladta Konotop ostromát, és kiadta a parancsot a visszavonulásra.
A kozákok és a tatárok még három napig üldözték a menekülőket egészen a moszkvai határig, végső megsemmisítésük azonban nem sikerült. A záró csapást nem gondolták végig elég alaposan. Trubeckoj csodával határos módon, két súlyos sebesülése ellenére életben maradt.
A menekülő cári seregek elveszítették tüzérségük jelentős részét, hadi zászlóikat, pénztárjukat és utánpótlásukat. Az előzetes megegyezés értelmében a hadizsákmány és a foglyok a tatárokat illették. A kán a kialakult szokásokkal ellentétben, halálfélelmében parancsot adott katonáinak a foglyok kivégzésére. Különböző adatok szerint a tatárok 5-15 ezer moszkovitát gyilkoltak meg.
Az igazsághoz tartozik az is, hogy a nogai horda néhány urának sikerült elrejteni a foglyok egy részét, akiket azután eladtak a Fekete-tenger mellékének rabszolgapiacain. De a krími kán hűséges katonái sem maradtak hadizsákmány nélkül: a tatárok majd’ két hónapig járták Moszkovia déli térségét, felgyújtottak mindent, ami útjukba került, és gazdag hadizsákmánnyal tértek haza.

Az elszalasztott lehetőség

A Moszkva alatti térségben pánik tört ki, a földesurak odahagyták ingóságaikat, és a falusiakkal együtt a városfalakon belül kerestek menedéket. Sietve erősítették a védősáncokat, újabb katonai egységeket szerveztek egy esetleges Moszkva elleni ostromzár kivédésére.
A rettegés és a moszkoviták önbizalomhiánya –már ami az erejüket illeti – a legrosszabbat jósolta: híresztelések szóltak arról, hogy a cár és a családja a Volgán túlra menekült.
Képaláírás:
A konotopi ütközet. Korabeli festmény

Korai volt azonban a cár félelme. A kozákok országában kialakult összetett politikai helyzet következtében Vihovszkij nem tudta megismételni Petro Szahajdacsnij hetman 1618-as Moszkva elleni hadjáratát. A tatár hordák kénytelenek voltak visszatérni a Krímbe, mert településeiket megtámadták Ivan Szirko zaporozsjei atamán kozákjai.
Bár a konotopi ütközet súlyos következményekkel járt a moszkvai államra nézve, végső soron mégis az 1658-1659-es ukrán-orosz háború győztesének mondhatja magát.
A zaporozsjei kozák parancsnokok közötti súlyos nézeteltérések következtében nem sikerült megszabadulni a perejaszlavi szerződés jármától. A Hetmanátusban fellobbant polgárháború lehetővé tette, hogy a moszkvai haderő megújuljon, lelkileg is rendbe jöjjön, és újra harcba induljon Ukrajna ellen.

Konotop kontra Poltava

Viktor Juscsenko elnöksége idejében állami szinten is megemlékeztek a konotopi ütközetről. A csata színhelyén emlékkeresztet állítottak, kápolnát építettek, és a történelmi eseményre emlékező kiállítást rendeztek.
A konotopi ütközetről az ukrán parlament is megemlékezett, amely határozatban sorolta fel a 2009. esztendő jubileumait és emlékezetes eseményeit. Július 7. és 9. között – a régi naptár szerint június 27. és 29. között – emlékeztek meg a konotopi ütközet 350. évfordulójáról. Ezt a csatát szosznyivkainak is emlegetik, utalván annak a falunak a nevére, ahol a sorsdöntő ütközet zajlott.
Az ukránok június végén, július elején a szovjet korszak által rájuk hagyományozott szokás szerint nem a konotopi győzelemre, hanem az 1709-es poltavai csatára emlékeznek. Ez a hadiesemény egyébként mind méretét, mind pedig az áldozatok számát tekintve is lényegesen kisebb volt: Konotop alatt több moszkovita vesztette életét, mint amennyi katonája összesen volt Poltavánál I. Péter cárnak.
Idézet: „A moszkvai lovasság színe-virága, amely győztes hadjáratokat vezetett 1654-ben és 1655-ben egyetlen nap alatt pusztult el, s a moszkvai cár soha többé nem tudott kiállni a harctérre ilyen ragyogó sereggel. Alekszej Mihajlovics cár rongyos öltözékben lépett az emberek elé, és Moszkván rettegés lett úrrá”.
(Sz. Szolovjov XIX. századi orosz történész írta a konotopi ütközet következményeiről)

Jurij Potasnij