№3(127)
július - szeptember
2014 év

Ukrán konyhaművészet

Sült apróhal

A sült apróhal igazi ínyencfalat és kitűnő sörkorcsolya. Az egészen apró halakat megtisztítjuk, olajban pirosra sütjük, és egészben – a csontokkal és az uszonyokkal együtt – fogyasztjuk. Ha nagyobbak, akkor a szokásos módon sütjük. Ez a hal nagyon ízletes, finom a húsa, nem zsíros és omlós.

Hozzávalók: 1kg friss vagy fagyasztott apróhal, só és pirospaprika – ízlés szerint – olaj, liszt szükség szerint, és egy kávéskanál citromlé.

Távolítsuk el a hal belsőségeit, pikkelyezzük le, alaposan mossuk át, szárítsuk meg, sózzuk és locsoljuk meg citromlével, majd tegyük 30-40 percre a hűtőszekrénybe. Amikor kivesszük, forgassuk meg lisztben vagy zsemlemorzsában.
Melegítsünk fel egy serpenyőben 3 evőkanál olajat, és erős lángon kezdjük a sütést. Ne takarjuk be az edényt, nehogy befülledjen a halunk. Amikor a hal kissé megpirult, csökkentsük a lángot a felére, és mindkét oldalán süssük ropogósra.
Salátával vagy burgonya körettel tálaljuk.

Élesztős leveles tészta

Hozzávalók a tésztához: 500 g liszt, 4 g élesztő, 200 g vaj vagy margarin, 4 evőkanál tej, 1 teáskanál cukor, fél teáskanál só, fél pohár tejföl, 2 tojás sárgája és egy egész tojás a kenéshez.
Töltelék: 400 g meggydzsem.

Az élesztőt futtassuk fel a langyos tejben egy teáskanál cukorral és 2 teáskanál liszttel. Amikor felfutott, öntsük a liszthez, keverjük bele a tojások sárgáját és a tejfölt, sózzuk meg és dagasszuk ki, majd takarjuk le, és 1 óra hosszat hagyjuk kelni.
Amikor a tészta megkelt, nyújtsuk ki 1,5 cm vastagra, kenjük be olvasztott vajjal, hajtogassuk össze, majd nyújtsuk ki újra, egy irányban magunk felé. Szórjuk meg liszttel, és három oldalról hajtsuk össze. Ha azt akarjuk, hogy tésztánk leveles legyen, ezt a műveletet háromszor-négyszer ismételjük meg. A végén a tésztát téglalap alakúra nyújtsuk ki, legfeljebb 1 cm vastagra, és vágjuk fel 6-7 cm széles csíkokra. A csíkok közepére egyenletesen kenjük fel a meggydzsemet, és csavarjuk fel, majd „srégen” vágjuk fel 10 cm hosszú darabokra, tegyük kizsírozott sütőlapra, kenjük meg a felvert tojással és szórjuk meg kristálycukorra. Előmelegített sütőben 150 ° készre sütjük.

Almás-szilvás pite

Hozzávalók a tésztához: 300 g liszt, 150 g vaj vagy margarin, 100 g cukor, két főtt és egy nyers tojás sárgája, egy késhegynyi só és szódabikarbóna.
Töltelék: 600 g alma, 400 g szilva és 150 g cukor.

A megszitált lisztet dolgozzuk össze a zsiradékkel és a szódabikarbónával, adjuk hozzá a szitán áttört főtt tojás és a nyers tojás sárgáját, a cukrot és a sót, és gyúrjuk be a tésztát, majd tegyük egy órára hűvös helyre.
Zsírozzunk ki egy sütőlapot, nyújtsuk ki rajta a tésztát úgy, hogy a széleken magasabb peremet alakítunk ki. Egyenletesen terítsük el rajta a felszeletelt almát és szilvát.

Előmelegített sütőben, 170 fokon 30 percig sütjük.

Jó étvágyat!
Nagyija Muzicsuk