Leonid Kravcsuk: A független demokratikus Uklrajna felé kell haladnunk

Kérdés: Naponta követjük az ukrajnai események alakulását. Láttuk a nemzeti megbékélés jegyében lezajlott kerekasztal-beszélgetéseket. Ön Harkivban volt ennek a rendezvénynek a moderátora, és igazi hazafiként mutatkozott be. Kijelentette, hogy a Putyin vezette Oroszország beavatkozik egy független ország belügyeibe, valójában háborút visel Ukrajna ellen.
Ki volt ezeknek a kerekasztaloknak a kezdeményezője, és Ön szerint volt kézzel fogható eredményük?
Válasz: Nos, őszintén megvallva, a legutóbbi kerekasztal kezdeményezője Angela Merkel volt. Az ország vezetőivel folytatott tárgyalásait követően kijelentette, hogy a párbeszédnek konkrétnak kell lenni, nem merülhet ki általánosságok hangoztatásában, éppen ezért a párbeszédet konkrét körülmények között kell lefolytatni, meg kell hallgatni a konkrét javaslatokat, különös tekintettel az ország keleti részében élő emberek véleményét. Turcsinov és Jacenyuk is kezdeményezett hasonló megbeszéléseket Kijevben, Harkivban és Mikolajevben, ahova engem és Kucsmát hívtak meg, illetve kértek fel ennek a kerekasztalnak a moderálására. Elfogadtuk a felkérést. Ami az eredményességet illeti, ez nagyon összetett dolog. Egyik napról a másikra nem lehet eldönteni, hasznos volt-e a kerekasztal, avagy sem, ezt csak a távoli jövő döntheti el. Csak annyit mondhatok, hogy szükséges volt. Ami a hasznosságot illeti, arról most még nem mondhatok semmit, de úgy vélem, hogy itt volt az ideje, mert maga a kezdeményezés nem egy ötlet volt csupán, hanem az emberek mindennapi életének problémáira adott válasz. Hiszen a Keletről, a különböző megyékből, társadalmi szervezetektől és vezetőktől érkező javaslatok tömege választ várt a kormányzattól az önkormányzatiságot, a helyi hatalmi struktúrák hatásköreinek kiterjesztését és az ukrajnai regionális politika egész rendszerének átszervezését illetően.
Kérdés: Miért nem hívták meg Harkivba Juscsenkot?
Válasz: Az igazat megvallva, ezt nem kérdeztem meg senkitől sem. Bennünket meghívtak, és mi eljöttünk. Az mondtam Leonyid Danilovicsnak, hogy ne tegyünk fel kérdéseket. Akár ott lesz Juscsenko, akár nem, az mit sem változtat a kerekasztal lényegén. Ha viszont elkezdünk kérdezni, akkor a kérdések kerülnek előtérbe, nem pedig a lényeg.
Kérdés: A színfalak mögött sem tették fel ezt a kérdést?
Válasz: Azt sem akartam. Nem szerettem volna, hogy az ilyenkor szokásos módon kitaláljanak valamiféle választ, aminek semmi köze se lenne a valósághoz. Úgy gondoltam, hogy semmi szükség arra, hogy hárman üljünk a moderátori asztal mögött, talán egy is elég lett volna, de kettő mellett döntöttek. Hát így történt. Ami a kerekasztal témáját illeti, a nemzeti egység kérdése állt a középpontjában. Ukrajna számára ma az a legfontosabb, hogy véget vessen a háborúnak, annak a különleges, példa nélküli háborúnak, amelyet Oroszország talált ki. Háború igenis van, bár a Putyinhoz hasonló manipulátorok tagadják. Egyszer azt mondják, hogy nincs háború, máskor pedig azt, hogy mégis van. Attól függően, hogy éppen milyen hangulatban vannak. Éppen ezért úgy gondolom, hogy ezt a kérdést el kell dönteni, meg kell szüntetni a kegyetlenségekbe torkolló szembenállást, és egységbe kell kovácsolni Ukrajnát, hogy létrejöhessen egy új irányítási rendszer, amely az európai közösség tényleges tagja közé vezetheti az országot. Erre megvan az akarat és a kormányzati szándék is. A nép már megtett mindent, amit tehetett: megdöntötte a rendszert, kimondta, hogy az Európai Unióban kíván élni, nagy többséggel vett részt a választáson, és már az első körben Porosenko mellett tette le a voksát. Most Porosenkon és a politikai eliten a sor. Úgy vélem, hogy a parlamentnek a munkája során már nem kellene a népre hivatkozni, mert a nép már megtette a magáét, kifejezte az akaratát, a képviselőknek pedig nyíltan színt kell vallaniuk: képviselők, vagy árulók. Nincs más út. Már nem hivatkozhatnak arra, hogy a népet irányítani kell, és majd történik valami. A másik dolog pedig az, hogy az elnökjelölteknek abba kellene hagyni a politikai adok-kapok versenyt, egyszerűen civilizáltan kell viselkedniük. Hogy ez konkrétan mit jelent? Támogassák azt a személyt, aki élvezi az emberek bizalmát, aztán öt év múlva újra jönnek a választások… Majd valakit újra támogatni fognak, és a jelöltek elmondhatják, hogy öt évig szolgálták Ukrajnát, nem pedig küzdöttek ellene, mint ezek a kommunisták vagy egyes regionális vezetők és más hivatalosságok. Ezt kell üzennie a nemzetnek, és ezt is kell tennie Petro Porosenkonak. Birtokában van az emberek bizalmának, méghozzá Ukrajna minden régiójában. Annak idején én 62% -kal nyertem, de nem minden régió támogatott. Nyugat-Ukrajna ellenem voksolt.
Kérdés: Pedig Nyugat-Ukrajna szülötte…
Válasz: Nem egészen. Rivne támogatott, Galícia viszont nem. Ott Vjacseszlav Csornovil mellett szavaztak. Különleges volt akkoriban a kulturális közeg. Csornovil kijelentette, hogy ő Galícia elnöke, és nem ismeri el Kravcsuk ukrán államfőt. Ilyen érzelmek irányították. Ha egyes jelölteken hasonló érzelmek lesznek úrrá, akkor még nemcsak a politikai demokrácia tekintetében van sok tanulnivalónk, hanem Ukrajna sem érett még meg a szabadságra és függetlenségre.
Kérdés: December elsején került sor az országos népszavazásra, amelyen a résztvevők több mint 90% Ukrajna függetlenségére szavazott. Önt Ukrajna elnökévé választották. Idézzünk fel egy történelmi párhuzamot: 1918. április 28-án Mihajlo Hrusevszkijt választották Ukrajna elnökévé. Ki az első ukrán államfő, Ön, vagy Hrusevszkij?
Válasz: Ön is tudja, hogy szerintem ennek semmi jelentősége. Hiszen nagy honfitársunk, a nagy tudós és politikus emlékművének feliratáról minden leolvasható. Ott azonban nem szerepel, hogy ő volt az első elnök. Ezért nem is kommentálnám ezt a kérdést. Elnökjelölti kampányomban, Lvivben a nagyközönség előtt jelentettem ki, hogy az első elnök Hrusevszkij volt. Akkor ezt így is gondoltam. Pedig még nem is volt hivatalos állásfoglalás ebben a kérdésben. Amikor az emberek hivatkozni kezdtek erre, a tudomány is lépett: átvizsgáltak minden jegyzőkönyvet, és kimondták, hogy nincs szó elnöki pozícióról. Hrusevszkij a Rada (tanács) elnöke volt, méghozzá egyetlen éjszaka erejéig. Bár történelmi szempontból ennek nincs jelentősége, a megválasztott elnök akkor is elnök, ha csak egyetlen órát tölt azon a poszton. Az illetékesek azonban így döntöttek, s ehhez nekem nincs hozzátennivalóm. Én kimondtam, amit gondoltam, és amikor megszületett a hivatalos állásfoglalás, kijelentettem, hogy semmit sem fogok tenni azért, hogy az én véleményem kerüljön előtérbe. Ez egy nagyon komoly dolog, és nagyon nem szeretném, ha bárki ellentétet feltételezne Kravcsuk és Hrusevszkij között. Megismétlem: Hrusevszkij az ukrán nemzet nagy fia, nagy tudós, hatalmas politikai és közéleti személyiség. Éppen ezért fejet hajtok előtte.
Kérdés: Ön éppen akkor lépett be a kommunista pártba, amikor én születtem. Nagy tapasztalatokat szerzett a pártmunkában. Érdekelne, miben különböznek a mostani ukrán kommunisták a szovjet korszak kommunistáitól?
Válasz: Többet is mondok: nem egyszerűen csak kommunista voltam, hanem a legmagasabb tisztségeket is betöltöttem, éppen ezért nagyon sokat tudok a párt belső életéről. Abban különböztek, hogy azok az emberek, akik a párt szolgálatában álltak, tisztességesek voltak, és volt méltóságuk. A körülmények miatt nem mindig sikerült ezt nyilvánvalóvá tenni, de így volt. Mondok egy példát: a volini tragédia vizsgálata során az SZKP KB azzal a kéréssel fordult Scserbickij ukrajnai első titkárhoz, hogy Ukrajna ismerje el a lengyelekénél nagyobb vétkességét, mert valamilyen módon a lengyelek tudtára kell adni, hogy ez a mi hibánk. Scserbickij magához hivatott: „Kravcsuk elvtárs, nem javaslom, hogy ezt tegye. Az ukránjainkkal, a jókkal és a rosszakkal is valahogy majd csak tisztázzuk a helyzetet. A vétleneket felmentjük, a bűnösöket börtönbe zárjuk. Azt azonban sohasem engedjük meg, hogy egy külső hatalom mondjon véleményt történelmi cselekedeteinkről”. Azaz kijelentette, hogy Lengyelország nem döntheti el, hogy vétkes-e Ukrajna, avagy sem. Mit tettek a mostani kommunisták? Levelet írtak a lengyeleknek, amelyben arra kérték őket, hogy Lengyelország vádolja meg Ukrajnát népirtással. Akkor magam utaztam Lengyelországba, találkozta, Komorowski lengyel államfővel, jártam a parlamentjükben. Sikorski lengyel külügyminiszter is egy ilyen állásfoglalással szemben kardoskodott, pedig a kommunistáink mindent megtettek, hogy megalázzák az ukránokat. Ezek nem ukránok, ezek politikai lakájok. Ezért sem akarok még csak beszélni sem róluk. Egyik közelmúltbeli nyilatkozatomban egyértelművé tettem, hogy amikor az ország nehéz helyzetben van, amikor tulajdonképpen háború dúl, amikor a politikailag szemben álló felek a legszentebbet, az ország területi egységét, szabadságát és függetlenségét kérdőjelezik meg, azt a pártot, amelyik Ukrajna ellen lép fel, egyszerűen be kell tiltani.
Kérdés: Éppen erre vonatkozna a kérdésem. Ukrajnában napirenden van a kommunista párt betiltása. Ön szerint elképzelhető, hogy bíróság Ukrajna nemzeti érdekeinek elárulásáért a párt betiltása mellett döntene?
Válasz: Mint tudja, én annak idején aláírtam a kommunista párt betiltására vonatkozó rendeletet, amit ők azóta sem tudnak megbocsátani nekem. Igyekeznek mindent összeszedni, ami esetleg ellenem szólhat. Ha szemölcs nőne az orromon, már holnap megírnák, hogy politikai szemölcsöm nőtt. Érti? Nyugodtan reagálok az ilyesmire, akkor, 90-ben, a Legfelső Tanács elnökeként, az elnökség határozata értelmében tudatosan döntöttem a betiltás – először a felfüggesztés – mellett. Amint birtokunkba jutottak a dokumentumok arról, hogy támogatták a puccsistákat, eldöntöttük, hogy betiltjuk a kommunista párt működését. A javaslatot beterjesztettük a Legfelső Tanács elé, a többség a betiltás mellett szavazott, amit pedig most állítanak, az egyszerűen nem felel meg a valóságnak. A parlament egésze, nem csak az elnökség tiltotta be a kommunista pártot. Közülük senki sem jött el a parlament előtti nagygyűlésre, és nem követelte a döntés megváltoztatását, mert tisztában voltak azzal, hogy hiábavaló lenne. Akkoriban még nem voltunk eléggé képzettek, s ahelyett, hogy a bírósághoz fordultunk volna, úgy gondoltuk, hogy a Legfelső Tanács a hatalom csúcsa, és joga van meghozni egy ilyen döntést. Akkoriban, bizonyára emlékszik rá, egy bizonyos Sztepan Hmara járta Kijev utcáit és embereket tartóztatott le. Őrizetbe vett egy rendőrt és még valakit, ekkor felfüggesztettük a képviselőségét. Nagyon nehéz dolgom volt akkoriban, s az emberek tisztában voltak ezzel. Tudták, hogy a képviselőség nem a legmagasabb pozíció, a Legfelső Tanácsnak viszont teljhatalma van. Még azon is gondolkodtunk, hogy elkészítjük az új alkotmányt. A Legfelső Tanács meghozhat bármilyen döntést. Ilyen eufórikus hangulat uralkodott akkoriban. Ebben a közegben éltünk, éltem, s magam sem rendelkeztem kellő ismeretanyaggal a demokráciát, annak sajátosságait, stb. illetően. Elhatároztuk, hogy a Legfelső Tanács által kimondott tiltás ellen nincs apelláta. Amikor viszont a kommunisták magukhoz tértek és a bírósághoz fordultak, az ügyészség támogatta őket, a bíróság pedig más befolyásos személyek hatására hatályon kívül helyezte a tiltást. Akkor már nem voltam elnök. Hogy most lenne erre lehetőség? Lenne. Úgy tudom, hogy sok jelenlegi kommunista vett részt az Ukrajna elleni terrorcselekményekben. Ők pénzelik a terroristákat, viselkedésük inkorrekt, s egyetlen, Ukrajna függetlenségére vonatkozó politikai döntést sem támogattak. A belovezsi megállapodást (a Szovjetunió felbomlása) nem támogatták, a puccsistákat támogatták, a nagy éhínségre vonatkozó ismeretek nyilvánosságra kerülését nem támogatták, társadalmunkban ők a politika bogáncsai. Éppen ezért most is azt mondom, hogy be kell tiltani az olyan pártot, amelyik Ukrajnában működik ugyan, de az ország függetlensége ellen küzd. Hasonló a véleményem az orosz kommunista pártról is, ugyanakkor el kell ismerni, hogy az orosz párt Oroszország érdekeit védelmezi, szemben az ukránokkal, akik nem Ukrajna érdekeit védik.
Kérdés: Szerintem az ukrán kommunista párt az egyetlen párt a világon, amelyik nem száll síkra nemzete érdekeiért. Nincs a világnak olyan kommunista pártja, amely elárulná a hazáját.
Válasz: Én sem tudok ilyenről.
Kérdés: Kravcsuk úr, Ön hosszú időt töltött a kommunista párt soraiban, sokáig töltött be magas pozíciókat is. Tudott azokról a gaztettekről, amelyeket a sztálini rendszer követett el az ukrán nemzet ellen? Ha tudott, mikor kerültek a kezébe a nagy éhínségről vagy az UPÁ-ról szóló dokumentumok?
Válasz: Voltak részleges ismereteim, de nem a levéltári anyagokból, nem találkoztam dokumentumokkal sem, inkább elbeszélésekből szereztem tudomást az eseményekről. Valaki mesélt a történtekről, más továbbadta, és amikor 1989-ben már első titkár voltam, megbíztam Ivaskot, hogy tájékoztasson. Annak idején az ukrán kommunista párt központi bizottságának osztályvezetője voltam. Tehát megbíztam Ivaskot, hogy tanulmányozza az éhínséggel összefüggő, a párt által őrzött dokumentumokat, annak idején ugyanis két archívum volt, a párté és a történelmi levéltár. Belevetettük magunkat a levéltári anyagokba, én személy szerint közel 12 ezer iratot néztem át. Tudja, ezek után nemigen beszélhetek arról, hogy jól aludtam. Olyan rémálmaim voltak, amiről nehéz beszélni, lehetetlen szavakba foglalni, nem is akarok beszélni róla. Olyan emlékeket ébreszt, olyan hatásokat kelt bennem, mintha visszarepülnék az időben. Akkor összeállítottunk egy kötetet, az éhínség úgy nevezett fekete könyvét. Ez volt az első, korábban nem jelent meg könyv az éhínségről. Az ukrán kommunista párt központi bizottsága erőfeszítéseinknek és a történelmet többé-kevésbé ismerő személyek eltökéltségének köszönhetően hozzájárult a kötet megjelentetéséhez. Ettől fogva kezdtem mélyebben és minden szempontra kiterjedő figyelemmel tanulmányozni a kommunista pártot érintő levéltári anyagokat. Addig csak az a tudásom volt meg, amit Moszkvában, a Társadalomtudományi Akadémián, illetve a Lenin Könyvtárban szereztem. Ez a könyvtár rendelkezett a világon a legnagyobb párttörténeti archív állománnyal és könyvekkel. Ott olvastam Uljanov kiadatlan írásait, határozatait, a sztálini rendelkezéseket. Nos, ezek nem emberi, hanem állati fogalmazványok voltak. Emberek nem írhattak ilyesmit: „Főbe lőni a gazembert!”, „Felakasztani!”, „Ne féljenek a megtorlásoktól, minél többeket ölünk meg, annál nagyobb lesz a rend”. Ilyeneket írt Lenin, Sztálin, és ez utóbbi környezetéhez tartozó személyek. Ilyen ismeretek birtokában még a magas posztot betöltő ember – ha csak egy cseppnyi, egyetlen cseppnyi lelkiismerete van – nem mondhat le az elemzésről, a következtetések levonásáról. 1991-ben, amikor színre léptek a puccsisták, végleg bebizonyosodott, hogy a párt nem akarja a változásokat, azt szeretné, ha minden maradna a régiben. Ha egyáltalán felvetődött a változtatás szükségessége, csak jelentéktelen „átfestésre” voltak hajlandók, az már szóba se kerülhetett, hogy esetleg le kellene bontani az egész épületet, amely már egyáltalán nem felelt meg sem a korszellemnek, sem pedig az emberek elvárásainak.
Kérdés: A magyar Országgyűlés 2003-ban egyhangúlag az ukrán nemzet ellen lekövetett népirtásnak ismerte el az 1932-33-as ukrajnai éhínséget. Ukrajnában akkor még hallani sem akartak erről.
Válasz: Nálunk sem a kommunisták, sem pedig a régiók pártja nem szavazta meg ezt az előterjesztést.
Kérdés: Mit gondol, Ukrajnában miért tiltakoztak ilyen elszántan a népirtás kifejezés ellen?
Válasz: Mert a nemmel szavazók egy részét félrevezették. Akárcsak a mostani orosz kommunikációs háborút nézve tapasztaljuk, hogy teljesen egyértelmű hazugságokat, kitalációkat terjesztenek az ukrajnai fasizmusról, nácizmusról és hasonlókról. Sokakat félrevezettek, de többségben voltak azok, akik sohasem teljesítettek szolgálatot Ukrajnában, akik tulajdonképpen az „ötödik hadoszlopot” jelentették az ukrán társadalomban és politikai életben, és máig megmaradtak „ötödik hadoszlopnak”. Nem tudom, hogy ma kevesebben vannak-e vagy többen, de ha megvizsgáljuk politikai szerepvállalásukat, ha jól megnézzük az arcukat, kiderül számunkra, hogy nem Ukrajna érdekeit szolgálják. Hát ezért szavaztak nemmel.
Kérdés: Kravcsuk úr, szeretnék Önnek gratulálni a kerek évforduló, 80. születésnapja alkalmából. Nőként hadd bókoljak: kitűnő formában van. Rivne megye szülötteként Ön volt az egyetlen nyugat-ukrajnai vezetője a szovjet kommunista pártnak. A szovjet időkben és napjainkban is Oroszország folyamatosan retteg az ukrán fasiszta kísértetektől, a banderistáktól, pedig mindenki tisztában van azzal, hogy Sztepan Bandera a független Ukrajnáért küzdött, azért a független Ukrajnáért, amelynek 1991-ben Ön lett az elnöke. Egyetért azzal, hogy elviekben 1991-től de jure függetlenek vagyunk, de facto viszont nem?
Válasz: Nem szeretem ezt a különbségtételt, Ukrajna vagy független, vagy nem is létezik. Egy asszony nem lehet kicsit várandós. Vagy várandós, vagy nem.
Kérdés: Ez talán igaz lehet a várandósságra…
Válasz: A kettő ugyanaz. Ezért ellenzem az ilyen meghatározást. Mást mondok: a függetlenséget akkor nem úgy értelmezték, mint manapság. Még nem mindenki értelmezi a függetlenséget filozófiai, politikai, gazdasági, szociális és belső erkölcsi függetlenségként. Az akkori emberek nem gondolkodtak ilyen komplex módon. Mindenki azt mondta, hogy ha nem tudsz kenyeret venni, mert nincs pénzed, akkor kiszolgáltatott ember vagy, ugyanakkor az is mondták, hogy nemcsak kenyérrel él az ember. Mindent egybevetve, ha a megosztottság útjára lépünk, abszurd helyzetbe kerülünk. Higgye el nekem. Leonyid Makarovics mondta nekem, hogy talán idő előtt írtuk alá a belovezsi szerződét, és Ukrajna még nem volt felkészülve a függetlenségre. Kérdezem én, ki tudja megmondani, mikor van felkészülve és mikor nincs? Amikor megvizsgáltuk a realitásokat, és láttuk az emberek elszántságát és vágyait, nem tépelődtünk azon, készek vagyunk-e avagy sem, aláírtuk az okmányokat. Az már más kérdés, hogy nem tudtuk átültetni a valóságba, hogy képtelenek voltunk meggyőzni az embereket arról, hogy helyesen cselekedtünk. Ez volt a hiba, nem pedig az, hogy az emberek még nem készültek fel. Mostanában is azt mondogatják nekünk, hogy még nem készültünk fel az európai uniós tagságra, azaz még várnunk kell. Nem lehet várni, amikor elérkezik a történelmi pillanat, és most itt van ez a történelmi pillanat Porosenko számára, hogy mindent megtegyen Ukrajna uniós tagságáért, hogy ne mostohagyerek, hanem teljes értékű európai állam legyen.
Kérdés: Hogyan tudnának megszabadulni attól a bizonyos „ötödik hadoszloptól”, amely immár 23 esztendeje húz bennünket visszafelé, hiszen ott vannak más pártokban is. Kucsma is leírta, hogy Ukrajna nem Oroszország. Tehát hogyan szabadulhatnánk meg az Oroszországtól való politikai, hosszabb távon pedig a gazdasági függőségtől?
 Válasz: Jobban oda kell figyelni rájuk. Minden más módszer zsákutcába vezet. Donyeck és Luhanszk megyének közel 10 millió lakosa van, Nyugat-Ukrajnának alig több kilencnél. Ha Luhanszkhoz és Donyeckhez még hozzászámoljuk a déli megyéket és Harkivot, akkor több mint 35 millió emberről beszélünk. Ukrajna központi térsége és Nyugat-Ukrajna lényegesen kisebb Kelet-Ukrajnánál. Ezért nem tehetjük meg azt, amit egyes ukrán „hurrá patrióták” elképzeltek a függetlenség kikiáltását követően, mondván: odamegyünk, és elmondjuk nekik, mit kell tenniük, és az ott élők majd teljesítik a parancsainkat. Hol van akkor a demokrácia? Ha okosabbak lettünk volna, az új vezetőknek a kormány bukása után nem kellett volna hozzányúlni a nyelvtörvényhez, és hatályon kívül helyezni. Félelmetes jelzés volt Kelet-Ukrajnának, hogy vita nélkül született meg a döntés. Fel is tették rögvest a kérdést: „Ácsi, Önök ott Kijevben megtették ezt, és mi semmit sem tehetünk”? Van értelme az ilyen döntésnek? Eldönthetjük, hogy ők mások, hogy csak félig olyan jók, mint mi? Meg kell tanulni szót érteni egész Ukrajnával, Kijevben olyan döntéseket kell hozni, amilyeneket Lvivben és Szimferopolban is elfogadnak.
Kérdés: Miért tettek olyan keveset a nemzeti nyelvért Ukrajnában? Hol vannak az ukrán filmek, folyóiratok? Mi Magyarországon adjuk ki az ukrajnai ukránok szerint is legszínvonalasabb, a diaszpórában megjelenő folyóiratot. Mi az oka annak, hogy Ukrajnában a nyomtatott kiadványoknak mindössze a 10% ukránnyelvű?
Válasz: Amikor Scserbickij volt az ukrán kommunista párt első titkára, a politikai bizottságban nem volt egyetlen nyugat-ukrajnai vagy közép-ukrajnai tag sem, mindenki a keleti és déli régiót képviselte. Az összes – Lviv, Luck, Ivano-Frankivszk, Ternopil megyei és a kárpátaljai – első titkár Ukrajna keleti térségéből érkezett, mindig is a keletiek kezében volt a hatalom. Amikor Janukovics megérkezett, hasonló helyzet állt elő. Volt is egy vicc: „A donyeckiek félnek Kijevbe utazni… Ugyan miért? Elkapják, és vezetőt csinálnak belőlük”. Annyira egy kézben volt minden, hogy jogosan vetődik fel a kérdés: ezek a személyek hoztak volna döntést az ukrán nyelv elterjesztéséről?
Kérdés: De hiszen előttük ott volt Kucsma, és Ön is…
Válasz: Csak 2 évig. Csak a kezdeteknél tartottunk…
Kérdés: De ott volt Kucsma két egész cikluson át, majd Juscsenko…
 Válasz: Kucsma is görnyedezett a keleti és déli erők nyomása alatt. Juscsenko valóban elkezdett valamit, de annyira szakmaiatlanul és színvonaltalanul, hogy az emberek szembefordultak vele. Tehát, megismétlem, ha azt szeretnénk, hogy Ukrajna egységes legyen – a mi különleges helyzetünkből kiindulva, aligha van a világon a miénkhez hasonló ország – fel kell mérni az egyes térségek történelmi adottságait, hiszen aligha tekinthetjük azonosnak a Krímet, és mondjuk Lviv megyét. Vajon összehasonlítható-e Donyeck Ternopollal? Figyeljen ide, amikor az emberek beszélgetnek egymással, normális körülmények között meg is értik egymást, odamennek, támogatják egymást, ám amikor felvetődik egy-egy politikai, különösen pedig történelmi-politikai kérdés, már eltérő a véleményük, és ezt ki is használják az egyes politikai pártok vezetői.
Kérdés: De amikor ezek az ukránok külföldre kerülnek – a mi közösségünkben is Donyecktól Ternopolig terjed a származási lista – még az orosz anyanyelvűek is igyekeznek ukránul beszélni, eltekintve attól a néhány „eltökélt” személytől, akik elvből nem hajlandók megszólalni ukránul. A többség tudatában van annak, hogy itt ez fontos, hogy ez az alapja a nemzeti önazonosság megőrzésének. Ukrajnában vajon miért nem működik ez az érzés?
Válasz: Külföldön idegen közegben élnek.
Kérdés: Valóban.
Válasz: Odahaza, Donyeckben milliók élnek és beszélnek oroszul, gyakorlatilag mindenki. Ez a természetes életterük, Ön pedig egyedi példákra, legfeljebb ezrekre hivatkozik. Az érintett térségekben azonban 35 millióan élnek, és jobbára orosz nyelven érintkeznek egymással. Hogy mehetnénk oda hozzájuk, közölve, hogy ettől a perctől kezdve csak ukránul beszélhetnek? Porosenkonak meg kell oldania ezt a problémát: alkotmányos keretek között el kell ismerni az orosz nyelvet második állami nyelvként. Az elnök álláspontja szerint az orosz megkaphatná a regionális nyelv státuszát. Jómagam is támogatnék egy ilyen döntést. Alkotmányos keretek között rögzíteni kell, hogy azokban a megyékben és régiókban, ahol többségben van, mondjuk a román, magyar vagy orosz anyanyelvű lakosság, nyelvüknek meg kell kapnia a regionális státuszt. Oroszoknak, magyaroknak, románoknak, bolgároknak egyaránt.
Kérdés: Igen, valóban ez lenne az európai megoldás, nem pedig a két állami nyelv…
Válasz: Az érdekelteket meg kell győzni erről. Ezidáig a politikai vezetők a parlamentben csak élezték a helyzetet, befolyásolva az európai normák finomságaiban nem igazán eligazodó embereket. Úgy érezték, hogy meglopják őket, nem engedik, hogy atyáik, anyáik nyelvén szólaljanak meg, de nem mondják meg nekik, hogy az oroszoknak van állami nyelve Oroszországban. Ezt ki kellene mondani, és nem élezni a helyzetet. Nyugalomra, megfontolt lépésekre van szükség, hogy eljussunk a regionális nyelv elismeréséhez.
Kérdés: Gyors lépésekről egyáltalán nem beszélhetünk, hiszen 23 év alatt nem történt semmi.
Válasz: Nem, nem erről beszélek. A gyors lépéseket úgy értem, hogy egyetlen nap alatt semmit sem oldhatunk meg. Nem arra gondolok, hogy az elmúlt évtizedekben nem tettünk semmit.
Kérdés: Egyetértek Önnel. Úgy gondolom, hogy Porosenko – ha józan megfontolással és a bölcs tanácsadókra hallgatva közelíti meg ezt a kérdést, ráébresztheti az érintetteket, hogy senkit sem akarunk rákényszeríteni az ukrán nyelv használatára, csupán szeretnénk megerősíteni nyelvünk presztízsét. Mostanában a fiatalok körében „trendi”a hímzett ingek viselete, „trendi” ukránul és angolul beszélni, ezért úgy vélem, hogy gazdasági eszközökkel is támogatni kellene a nyelv fejlesztését, mert e nélkül sohasem léphetünk túl ezen a problémán.
Válasz: A vezetésemmel dolgozó munkacsoport által előkészített új ukrán nyelvtörvény pályára állításához legalább 10-15 ??????? hrivnyára lenne szükség.
Kérdés: És mennyit lopott el Janukovics?
Válasz: Ezt a pénzt már nem szerezhetjük vissza. Nem szeretnék a köznapi gondolkodás szintjére süllyedni. Amit elloptak és eltüntettek, azt már nagyon nehéz visszaszerezni. Az emberek csak beszélnek, de ami elveszett, az elveszett.
Kérdés: Nem értek egyet Önnel. Ha ezt az összeget bent tartjuk a költségvetésben, és nem hagyjuk, hogy ellopják, akkor jutna a nyelvművelésre is. Beszélgetésünkben Ön megemlítette a belovezsi szerződést. Ön volt annak a három vezető politikusnak az egyike, akik aláírták a Szovjetunió felbomlását és a FÁK megalakulását kimondó megállapodást. Mondja meg őszintén, valóban tisztességes szerződéses keretek között határozták meg a független államok egyenjogúságát, vagy létezett egy, a színfalak mögött megfogalmazott egyezség, amely azt az orosz vágyálmot fogalmazta meg, hogy előbb-utóbb úgy is visszaszerzünk mindent – úgy, ahogy azt mostanság teszi Putyin? Előfordult már ilyen a történelemben, az ókori Rómában, amikor a birodalom kialakította a „tetrarchia”rendszerét: 2 császár, 2 alkirály, s 300 évig így működött a birodalom. Ezért kérdés számomra, vajon Putyin miért igyekszik annyira újjáteremteni a Szovjetuniót azzal az abszurdba hajló hivatkozással, hogy a belovezsi szerződés nem felelt meg a törvényes feltételeknek? Azaz nem volt tisztességes a játszma, vagy Jelcin egyszerűen kimondta: „szabadon engedjük magukat, tegyék, amit akarnak, építsék az országukat”, vagy valami egészen másról van szó?
Válasz: Tudja, Jelcin az orosz nagyhatalmi politika tipikus képviselője volt, soviniszta, mint a többiek, és ő sem tudta elképzelni az életet másképp, minthogy Ukrajna csak velük, a fennhatóságuk alatt létezhet. Jelcin azonban tisztességes volt. Legalábbis nekem, Ukrajnának, Kucsmának tett minden ígéretét betartotta. Mondok egy példát: 92-ben a Krímben a mainál bonyolultabb volt a helyzet. Mezskovot törvénytelenül elnökké választják, aki ezt követően elutazik Moszkvába, hogy találkozzon Jelcinnel, és felkérje, hogy vegye át a Krímet orosz fennhatóság alá. A Dnyeszter mellékről elindult a 9. hadsereg, úgy 120 ezer fő, és bárhol, bármelyik pillanatban letáborozhatott volna, mert nem volt lehetőségünk bármit is tenni ellenük, az államunk tulajdonképpen még nem létezett, nem volt sem erős, sem független, s a világ sem ismerte még el. Amikor Jelcinhez fordultunk, a következőket válaszolta: „Leonyid Makarovics, semmilyen körülmények között sem fogunk beavatkozni. Ukrajnának minden kérdést magának kell megoldania”. Putyin kágébés, különleges a gondolkodásmódja, más az életfilozófiája, ezért nem lehet párhuzamot vonni Putyin és Jelcin közé. Teljesen különböző egyéniségek, az előbbi azzal fekszik és azzal kel, hogy Ukrajna a lehetőségek szerint megszűnjön létezni, ha pedig mégsem, akkor olyan országgá váljon, amelyet Oroszország szolgálatába lehet állítani. Az elnök által aláírt és a politikai stratégia részeként megfogalmazott minden orosz dokumentumban azt olvashatjuk az egykori tagköztársaságok vonatkozásában, hogy „Ukrajnának az orosz stratégiai térben kell maradnia. Ennek így kell maradni, bárki is került hatalomra, akár okosak, akár kevésbé azok”. Putyin már eddig is nagyon sok súlyos és tragikus lépést tett nemcsak Ukrajna, hanem más országok irányában is. Legelőször is kétségbe vonta a nemzetközi szerződések hatályosságát, mondván, hogy a budapesti megállapodás érvénytelen. Törvénytelenül Oroszországhoz csatolta a Krímet, ami szembe megy minden nemzetközi normával és Ukrajna belső törvényeivel; háborút indított Ukrajna ellen, szembe fordította egymással a nemzetiségeket, amire korábban nem volt példa. Nem szeretnék semmit sem hozzátenni ehhez, de akikkel találkozom, és akik korábban rokonszenveztek Oroszországgal, most összetépik az oroszországi árucikkek csomagolását. Gondolja el, miként fordították szembe egymással a népeket, s ezt meg fogja őrizni a történetírás. Nem mondom, hogy a Krím szürke zónává válik, de higgye el, hogy a krímiek már most sem tudják, miképpen éljenek, minden összezsugorodik, a világ nem ismeri el őket, nem lesznek befektetések, nem lesz idegenforgalom, semmi sem lesz, az emberek szenvedni fognak, de ő csak megy előre. A Duma döntésére hivatkozva, felhatalmazva érzi magát arra, hogy csapatokat vessen be Ukrajnában – nem tudni, hol, és nem tudni, mikor. Ukrajnát illetően Oroszország szájzárat visel.
Kérdés: El is érkeztünk napjaink tragikus eseményeihez, a Majdanhoz, a Krím elvesztéséhez, a hadüzenet nélküli háborúhoz. Ön szerint ki pénzelheti az agressziót? Putyin, a KGB, az orosz állami költségvetés, vagy amint olvashattuk: dúsgazdag magánszemélyek, vagy „Kadirov emberei”? Sok pénzbe kerül a katonák felfegyverzése.
Válasz: A további kérdések elkerülése érdekében az a válaszom, hogy mindazok pénzelik, akik nem szeretik, sőt gyűlölik Ukrajnát, és ilyenek sokan vannak. Mind Ukrajna határain túl, mind azon belül. Ők adják a pénzt, és a biztonsági szolgálat minden megtesz annak érdekében, hogy felkutassa ezeket a forrásokat és leplezze őket. Erre nagy szükség van, hiszen a bankok hálózata már a Krímet is bekapcsolta ügyfélkörébe. Annyit mondhatok, hogy pénzelik és pénzelni is fogják a szakadárokat, hiszen az úgynevezett ukrán pénzügyi, politikai, irodalmi, művészeti és kulturális elit tagjai között számosan vannak, akik Ukrajnában élnek, nálunk hizlalják a testüket és használnak ki minden lehetőséget, a gondolataik azonban a Kremlben járnak. Az elitünk kettészakadt, s az előbb felsoroltak mindent meg fognak tenni azért, hogy segítsék Ukrajna ellenségeit.
Kérdés: A Szovjetunió történelmét tanulva emlékszem, hogy a kágébések büszkék voltak „tisztességességükre”, hangsúlyozván, hogy nem kötődnek az alvilághoz. Az Ukrajna ellen vívott háborút irányító SZBSZ viszont ezernyi szállal kötődik az alvilági bűnöző körökhöz, a legteljesebb mértékben felhasználja őket. Ez egy nagyon különleges háború.
Válasz: Tudja, Oroszországnak óriási tapasztalatai vannak a belháborúkat és a külső hadszíntéren vívott háborúkat illetően. Oroszország a szovjet korszakban harcolt Csehszlovákia, Magyarország, Lengyelország, majd később Afganisztán ellen, a birodalmon belül pedig Csecsenföld, Oszétia és Moldova ellen. Most, Ukrajna ellen a küzdelemnek olyan formái veti be, amilyenekről még elképzelésünk sem lehet. Az egyik ilyen eszköz a célzott háború: bevetik a titkosszolgálatokat, s ezek a szolgálatok az ukrán-ellenes gondolkodású személyekre támaszkodnak, de nem vetik meg a különféle alvilági csoportosulások és bérgyilkosok közreműködését sem. Nagy pénzeket fizetnek nekik, s az sem mellékes, hogy Putyin ország-világ előtt megfogalmazta ennek a háborúnak a jellegzetességét: asszonyokat és gyerekeket állítunk a katonák elé…
Kérdés: Nos, ezt már kipróbálták Csecsenföldön…
Válasz: Most pedig Ukrajnában alkalmazzák. Láttuk, amikor egy asszony háta mögül lőnek egy katonára, aki a szemünk előtt esik össze. Vagy amikor bemennek a tömegbe, és közelről lövik le a rendőrt. Ütlegelnek és gyilkolnak. Ez a különleges háború igen kegyetlen, bár szerintem nem létezik humánus háború. Nem az ember-ember elleni harc kegyetlen önmagában. A háborúknak is megvannak a maga törvényei, Oroszország számára azonban nincsenek sem hazai, sem pedig nemzetközi törvények. Kimondják, amit akarnak. Aláírtunk pl. egy szerződést Oroszországgal arra vonatkozóan, hogy 268,5 dollárért adják nekünk a gázt ezer köbméterenként. Aláírtuk. Ők viszont azt mondják, hogy a megállapodás érvénytelen. Ukrajna először választott bírósághoz fordult, bizonyítandó, hogy felveszi a kesztyűt. Ha megadjuk magunkat, mint tettük azt a civilizáció hajnalán, 1654-ben – akkor a rossz oldalnak hódoltunk be –, ott folytatjuk, ahol akkor elkezdtük. Több mint 350 esztendeje már más civilizációs környezetben élünk, ideje kitörni abból az embertelen civilizációból, de tisztában kell lennünk azzal is, hogy ez nem lesz könnyű, lesznek áldozatok, nagy áldozatok, anyagiak és emberiek is. Ez elkerülhetetlen. Nem fognak elengedni bennünket már csak azért sem, mert az Európai Unió is sajátos álláspontot képvisel. Nem azt akarom mondani, hogy nem támogat bennünket, de vannak az uniónak olyan tagországai, melyek számára fontosabb a haszon, mint az emberek élete. Hasonlóképpen gondolkodtak a haszonról a hitleri időkben is, a végelszámolásnál azonban kiderült, hogy igen nagy árat fizettek a haszonért.
 Kérdés: Elég, ha a mi milliós veszteségeinkre emlékezünk.
Válasz: Megközelítően 40 millióan veszítették életüket a tőkések hasznáért. A kapitalistát egyébként a haszon élteti, képtelen másképpen gondolkodni.
Kérdés: Az orosz csatornákat nézve megdöbbentő, hogy tudnak hazudni. Először is úgy tálalják, hogy geopolitikai küzdelem zajlik: Amerika harcol Ukrajnáért, Amerika le akarja gyűrni Európát, ezért van szüksége Ukrajnára, és egyébként is polgárháború zajlik. Vajon miért állunk vesztésre Oroszországgal szemben a kommunikációs térben?
Válasz: Ezzel senki sem foglalkozott, hiszen a sajtó, az elektronikus és a nyomtatott egyaránt olyan körök kezében van, amelyek nem úgy gondolkodnak, mint az ukránok többsége. Azon törik magukat, hogy a lehető legjobban alkalmazkodjanak. Lehetőség szerint a szolgálatunkba kellene állítani a diaszpórát, létre hozni olyan információs csatornákat és nyomtatott sajtótermékeket, amelyekben dominálna az ukrán nyelv. Nem győzhetünk rossz adásokkal pusztán azzal, hogy ukránok, ugyanis az emberek a szépre, az igazra és a valóra vágynak…
Kérdés: Minőségre és időszerűségre…
Válasz: Igen, időszerűnek kell lenni, mert ellenkező esetben hiába fogadkozunk és verjük a mellünket, semmi sem fog változni. Ideje lépni, mert megismétlem: nem tilthatjuk meg Oroszországnak, hogy azt mondjon, amit akar, de…
Kérdés: Szerintük minden sarokban fasiszták és banderisták bujkálnak…
Válasz: Először is nem tilthatjuk meg nekik, hogy ezt hajtogassák, hiszen nem most kezdték. Másodsorban ma már azt az egész európai közösség felismerte, hogy Oroszország hazudik, tömegtájékoztatási eszközei hazudnak, s ami ebből kifolyólag a legfontosabb: már nem veszik figyelembe a göbbels-i magasságokon is túlnőtt hazugságáradatot.
Kérdés: Valóban túltettek a göbbels-i propagandán…
Válasz: Hadd igyekezzenek csak ártani önmaguknak, nekünk pedig nyugodtan végig kell gondolni, hogyan szervezzük meg az ukrán tájékoztatást. Ez a legfontosabb. Nem nagyon szeretnék olyan élményekről beszámolni, mint például az, hogy ülök a hotelben, ahol három orosz tv-csatorna sugároz, ukrán egyetlen egy sem… Tájékozódásképpen hallgatom, amit mondanak, de az emberek előbb-utóbb hinni kezdenek nekik, ha nincs más forrásuk. Mindenen változtatni kell, óriási összegekre van szükség, s ezt már akkor meg kellett volna tennünk, amikor a saját lábunkra álltunk. Amikor én voltam az elnök, három tv-csatornánk volt, két ukrán, egy pedig jobbára oroszul szólt. Bizonyos túlsúllyal rendelkeztünk az újságok és folyóiratok tekintetében is, aztán zuhanórepülés kezdődött: győzött a pénz. Akinek pénze volt, az felülkerekedett, mostanra odáig jutottunk, hogy csak állami segítséggel teremthető meg az egyensúly.
Kérdés: Nemcsak állami alapokra kell helyezni a tömegtájékoztatást, hanem Oroszország ukrajnai gaztetteit is le kell leplezni…
Válasz: Úgy értettem az állami alapokat, hogy lennie kell egy állami eszmerendszernek, bár a magam részérők ellenzem az ideológia előtérbe helyezését. Az általunk vallott politikai irányvonal megfogalmazása azonban nem lehet alku tárgya.
Kérdés: Vegyünk egy olyan kis országot, mint Magyarország, amely létrehozott két csatornát, a Dunát és a Duna World-öt. Ezeken a csatornákon naponta beszámolnak a határon túli magyarok életéről, a nemzet történelméről, kultúrájáról. Önök pedig még arra is képtelenek voltak, hogy elmondják az ukránoknak, hogyan barátkozik Oroszország az európai fasisztabarát pártokkal. Miért?
Válasz: És Európa miért nem beszél erről?
Kérdés: Mondjuk meg Európának, hogy öntse ki a saját éjjeliedényét? Bizonyítékokat is találhatnánk, ha az unió egyáltalán akarna ezzel foglalkozni. Mi a véleménye Ukrajna NATO tagságáról? Szerintem biztosítaná Ukrajna területi egységét és függetlenségét.
Válasz: Ha már szóba került a NATO, erről országos népszavazásnak kell dönteni. Nem igazán tudok állást foglalni ebben a kérdésben, mert nem tudom, hogyan viszonyulnak ehhez a kérdéshez a vezető európai hatalmak, például Franciaország, Németország és a többiek, mert amikor először vetettük fel ezt a témát, Németország ellene volt, s Angela Merkel azóta is többször kijelentette, hogy Ukrajna még nem készült fel a NATO tagságra. Tehát mi megfogalmaztuk a szándékainkat, és azt a választ kaptuk, hogy még nem vagyunk készen, úgy, hogy ezt a kérdést még komolyan tanulmányozni kell. Ami viszont az uniós tagságot illeti, ha minden jól alakul, és a jelenlegi várakozások szerint alakul a helyzet, akkor engedékenyebbek lesznek irányunkban. Úgy vélem, hogy ezután már rátérhetünk a biztonsági kérdésekre, amelyek Európa biztonságát is érinthetik. Szerintem most szükségünk lenne a NATO katonai-műszaki segítségére, hogy megvédhessük a határainkat, a határ menti ukrán érdekeket, és igénybe vehessük az emberek segítségét ahhoz, hogy megvédhessük Ukrajnát. Az ország védelmi rendszere nagyon lepusztult állapotban van, nincsenek katonáink, sem pedig fegyvereink, sem filléres célzó készülékeink, mert minden megsemmisült. Neki kell látni a fegyverkezésnek, jelen helyzetben nincs más választásunk. Ami a NATO-t illeti, az egyszerre katonai és politikai kérdés is. Ebben a leosztásban az ukrán függetlenség kérdése attól függ, képesek leszünk-e tevékenyen bekapcsolódni a NATO rendszerébe. Ezt ma még nem tudnám megmondani, de két lehetőség között választhatunk: vagy belépünk a NATO-ba, vagy pedig elsajátítjuk a semleges, tömbön kívüli politika eszköztárát, azaz a finn útra lépünk.
Kérdés: Csak abban az esetben válhatunk semleges, tömbön kívüli országgá, ha Európától és Amerikától komoly gazdasági segítséget kapunk. A garanciák, mint azt Ön is mondta, nem jelentenek semmit. Oroszország sohasem fog lemondani Ukrajnáról.
Válasz: Nem tudom, mit mondjak erre. Ha esetleg az ENSZ Biztonsági Tanácsának szintjén döntenének Ukrajna státuszáról és nem csak egy, törvény- és jogi erővel nem rendelkező memorandumot vagy nyilatkozatot fogadnának el, hanem ENSZ-határozatban döntenének az ország státuszáról és biztonságáról, akkor sor kerülhetne konkrét lépésekre is, amelyek vita tárgyát képezhetnék.
Ha megszületne egy ilyen jellegű, a törvény erejével bíró határozat – ismétlen nem jogerővel nem rendelkező nyilatkozat –, akkor nyilván tekintettel kellene lenni arra, hogy az ENSZ a Biztonsági Tanács révén megvédi az illető államot.
Kérdés: És az utolsó kérdésem: létezik egy olyan politikai alakulat, mint a Visegrádi Négyek. Amióta megalakult, több alkalommal is kiállt Ukrajna mellett. Ön szerint milyenek az esélyei a Visegrádi Négyek és Ukrajna együttműködésének?
Válasz: Értem a kérdését, már sok mindent átéltem és realista vagyok. Értékelek mindenféle, akár magas szintű, akár kisebb támogatást. Jó, hogy a Visegrádi Négyek támogatnak bennünket, örülök, hogy jó szóval illetnek minket, jó, hogy ezek a szavak olykor konkrét, írásos formát is öltenek, és kézzelfogható erővé válnak. Emellett azonban továbbra is azt szeretném, ha bizonyos dokumentumok kötelező erejűvé válnának. Ez mindennél többet érne. A NATO tagság ilyen kötelezettség, egy ENSZ határozat úgyszintén, minden egyébért hálásak vagyunk ugyan, de nem látom a valós hasznosságukat. Meg kell köszönni a támogatásukat.
Kérdés: S végül, mit üzen ezekben a nehéz és tragikus napokban az ukrán diaszpórának?
Válasz: Mindaz, amit a diaszpórában élők tesznek, nagy segítség számunkra, igazi, kézzel fogható segítség.
Kérdés: Ukrajna tudatában van annak, mekkora kinccsel rendelkezik?
Válasz: Mi az, hogy Ukrajna? Az ukrán elit? Egy része tudatában van. Először is, olyan nincs, hogy mindenki tudatában legyen, másodsorban én magam azt szeretném, ha a diaszpórában élők megismernék egész Ukrajnát, nemcsak annak nyugati részét. Menjenek el Donyeckba, Szlovjanszkba, ismerjék meg az ottani jellegzetességeket, hogy reális feladatokat tűzhessenek maguk elé. Az összes nagy filozófus megírta, hogy az a párt erős, amely megvalósítható feladatokat tűz maga elé. A szertefoszló fogadkozások nem egyebek populizmusnál, puszta melldöngetésnél. Ukrajna annyira egyedi, annyira szétszaggatott, feldarabolt, porrá tört mind politikailag, mind pedig erkölcsileg, fizikailag és szellemileg, hogy nagyon nehéz lenne megmondani, hogy ha valamiben kedvére teszünk Lvivnek, akkor az egybeesik a donyeckiek óhajával is. Feltétlenül kompromisszumokra van szükség, e nélkül nem megyünk semmire sem.
Kérdés: A kompromisszumoknak azonban elvekre kell épülniük, mert az elvtelen kompromisszumok mit sem érnek.
Válasz: Nem elvtelen kompromisszumokról beszélek. Először is meg kell ismerni a felek álláspontját, amelyek talán nem azonosak, és ezt követően kell megkeresni a kiegyezés lehetőségét úgy, hogy a felek engedményeket tesznek egymásnak, méghozzá úgy, hogy nem mondanak le a legfontosabb célkitűzésről, ami nem más, mint a független Ukrajna.
Köszönöm a beszélgetést.