№1(121)
jánuar - március
2013 év

Sevcsenko tér Budapesten

foto

Budapesten teret neveztek el Tarasz Sevcsenkóról. Az ünnepi eseményre március 23-án került sor a magyar főváros egyik elit kerületében – a II.- ban –, a Külügyminisztérium közelében. A Tarasz Sevcsenko tér a Duna jobb partján, egy hangulatos kis budai parkban, turisták által látogatott útvonalak mentén található. Néhány évvel korábban – 2007. július 11. – Viktor Juscsenko, Ukrajna és Sólyom László, Magyarország akkori államfője leplezte le a Szent Flórián görögkatolikus templom szomszédságában felállított szobrot.
2013. március 23-án, a téravatáson részt vett Hartyányi Jaroszláva, az Ukrán Országos Önkormányzat és a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület elnöke, Jurij Muska, Ukrajna magyarországi nagykövete, Kormányos Olexandra, a II. kerületi ukrán önkormányzat elnöke és Sanda Tamás, a kerületi polgármesteri hivatal oktatási, kulturális, sport és informatikai bizottságának elnöke. Hartyányi Jaroszláva köszönetet mondott a II. kerület vezetésének, személy szerint dr. Láng Zsolt polgármesternek és a kerületi közgyűlésnek a szükséges hivatalos iratok gyors előkészítéséért és az ukránok kezdeményezésének felkarolásáért. Hartyányi Jaroszláva abbéli reményének adott hangot, hogy a költő Ukrajna és Magyarország barátságának jelképévé válhat.
Jurij Muska nagykövet a II. kerületieknek címzett köszönet mellett hangsúlyozta, hogy a mai napon egy kicsi, de nagy hangulatos terecske viseli Tarasz Sevcsenko nevét. Jurij Muska nagy jelentőséget tulajdonít a nagy ukrán költő budapesti szobrának, mert felkelti a magyarok figyelmét Ukrajna és szellemi vátesze, Tarasz Sevcsenko iránt.

Ez egy névtelen terecske volt – mondta Kormányos Olexandra. – Amikor felvetődött, hogy a kerületben működő nemzetiségi önkormányzatok javasoljanak méltó nevet a térnek, rögtön eszembe jutott: hiszen ebben a parkban áll Tarasz Sevcsenko szobra, miért is ne lehetne róla elnevezni a teret? Voltak más ötletek is, de végül sikerült meggyőznünk a hivatalt.

Az ötletet támogatta az Ukrán Országos Önkormányzat is, és a javaslatot 2012. október 3-án elfogadta a Fővárosi Közgyűlés.
A hétezres magyarországi ukrán közösség és a nagykövetség immár 6 esztendeje tart különféle rendezvényeket a költő szobránál. Az állami protokoll részeként megkoszorúzzák az emlékművet a Magyarországra látogató ukrán állami és kormányküldöttségek is.