A Szűzanya palástja alatt

Lapunk előző számában, a Mise Ukrajnáért című cikkünkben írtunk az egyik legkülönlegesebb ukrán templomról, amely 1945-ben, a második világháború után létesült Nyugat-Európában. A németországi Ingolstadtban álló, görög katolikus Mária Oltalma templomról van szó. Ebben a lapszámunkban a templom ünnepének bemutatásával folytatjuk a témát, és beszámolunk arról is, hogyan őrzi a bajorországi ukrán közösség a kozákok és az ukrán szabadságharcosok emlékét.
Az ukránok mindig nagy tiszteletben tartották ezt az ünnepet, amely Bizáncból indult, de a legnagyobb népszerűségre Ukrajnában tett szert. Miután Volodimir kijevi nagyfejedelem 988-ban felvette a kereszténységet, az első, általa építtetett templomot a Szűzanyának szentelték. Ez a templom lett a keresztény hit megerősödésének és az ukrán államiságnak a jelképe. A Szűzanya nagy tiszteletnek örvendett a kozákság és az UPA katonáinak körében. A második világháború alatt az UPA a saját ünnepei sorába emelte Mária napját, amelyet október 14-én ünnepelnek. Ez a nap volt a fegyveres erők napja is.
A népi mondás szerint: „Mária palástja az egész földet beborítja levelekkel vagy hóval”. Az idei rendkívül enyhe és kellemes őszben ezen a napon még élénkzöld színben pompázott a természet. Zöldellt egész Bajorország: az utakat szegélyező dombokon zöldelltek az erdők, a végeláthatatlan szántókon az őszi vetés smaragdja pompázott, és aranylottak a repceföldek. Ezt a harmóniát csak a karókra felfuttatott komló mértani pontossággal kialakított parcellái törték meg.
A Szűzanya ünnepe azzal kezdődött, hogy az egybegyűltek megemlékeztek Sztepan Banderáról, a kiemelkedő ukrán államférfiről, akinek sírja a legnagyobb müncheni temetőben, a Waldfriedhofban van, a Furstenreder utcai főbejárattól jobbra, a 43. parcellában. A méltóságot sugárzó fehér keresztet erre az alkalomra vörös-fekete és kék-sárga zászlódíszbe öltöztették. Az ukrán függetlenségi harc jelképénél állandóan lobognak a gyertyák, a világ minden tájáról érkező hálás utódok pedig virágaikkal róják le kegyeletüket. Sztepan Bandera meggyilkolása 52. évfordulójának (1959. október 15.) előestéjén mi is elhelyeztük rózsáinkat és gyertyát gyújtottunk, majd elmondtunk egy imát a nagy ember lelki üdvéért és egy szerethetőbb Ukrajnáért. Itt csend és nyugalom honol, és talán még a madarak is halkabban énekelnek. A hatalmas parkerdő, fenyőfáival, tölgyeivel, egzotikus virágaival és növényeivel a hűvös örökkévalóságot sugározza. Az apa sírjának közelében nyugszik leánya, Natalka Kucan-Bandera.
A fasoron balra haladva elérkezünk a temető ukrán parcellájához (421-II), ahol az ukrán nemzeti felszabadító mozgalom kiemelkedő személyiségei, katonák, a kultúra és a művészet kiválóságai alusszák örök álmukat. Több száz ukrán sír van ebben a parcellában, a fasorhoz közel pedig egy oszlop áll, „Életüket adták Ukrajnáért” felirattal, amelyet ukrán veterán katonák állítottak.
Münchenből a Duna-menti Ingolstadtba, a Mária Oltalma ukrán pravoszláv templomhoz megyünk, ahol gyertyákat és mécseseket gyújtunk. Oleg Kratt, a templom elöljárója bemutatja a templomot, az ikonosztáz ukrán címert formázó cári kapuját, és a hímzett kendőkkel keretezett ikonokat. Már minden majdnem készen áll a templom október 16-i ünnepére. Mint tudjuk, ez a templom egy műemlék épületben van, amely annak idején a városvédelmi rendszer részét képezte: lőportár volt, és az idén lesz 163 esztendős. A vastag, vakolt falak megőrizték a háborús évekre emlékeztető ágyúlövések nyomait. Emellett a templomnak is megvan az 1945-ben kezdődő történelme: a katonai célokat szolgáló épületet ekkor adták át templom céljára az internáltakból álló népes ukrán közösségnek. Ezzel maga az épület is a háború és a béke közötti ellentét feloldásának jelképévé vált. Jurij Jarmilko főkonzul az ingolstadti ukrán templom fennállásának 66. évfordulóján elmondott köszöntőjében kiemelte, hogy napjainkban ez a templom nem csupán vallási központ, hanem része a bajor város civil és kulturális életének. Ez alkalommal találkoztunk a város vezetőivel, akiknek Oleg Kratt megköszönte az ukrán közösség és a templom támogatását. Christian Liosel polgármester biztosította az ukránokat, hogy a jövőben is odafigyel a közös történelmi emlékhely megőrzésére.
A templom valóban értékes abból a szempontból is, hogy az ukrán közösség képes volt megőrizni és rendben tartani a drága kincset a történelmi múltba merülő tábori korszaktól napjainkig. Ez elsősorban az ikonosztázra vonatkozik, amely klasszikus pasztell technikával készült 1946-ban, és Jézus Krisztust, a Szűzanyát, Szent Volodimirt és Szent Olgát, Cirillt és Metódot, Mária Oltalmát és Mihály arkangyalt ábrázolja. Az alakok finom, szórt fényt sugároznak, és a megvilágítás változásakor más-más hatást keltenek. Ebből arra következtethetünk, hogy az ingolstadti ukrán táborlakók között voltak tehetséges festőművészek. A templomban vannak régi, fára festett, illetve díszes vagy szerény keretbe foglalt ikonok is. Érdekességnek tekinthető, hogy az ikonok között találhatók olyan régi, háború előtt készült reprodukciók, amelyeknek eredetijeit olyan kiváló ukrán ikonfestők festették, mint Oszip Kurilasz, Edvard Kozak, Andrij Nakonecsnij és mások. Ezeknek az ikonoknak az a különlegessége, hogy Jézus és Mária ukrán népviseletben van. A templomban őrzik Andrij Nakonecsnij egyik eredeti, Szent Volodimirt és Szent Olgát ábrázoló ikonját is. Minden ikon egyforma keretben van, ami azt jelentheti, hogy a keretek a templom alapításakor készültek. A templom őriz még egy 1942-es kiadású Evangéliumot, továbbá papi viseleteket és kultikus tárgyakat, amelyek ma már az egyházi múzeum kiállítási tárgyai.
Hagyományosan a szomszédos Duna-menti város, Regensburg temetőjében, a Bergfriedhofban is megemlékeznek azokról, akik életüket adták Ukrajna szabadságáért. A háborút követő zűrzavarban létesült a városban egy tábor a kitelepítetteknek, akik között több ezer ukrán volt. Emberi és nemzeti méltóságukat megőrizve, még a nehéz életkörülmények között is kivették a részüket Ukrajna függetlenségi harcából.
A bajorországi megemlékezések záróakkordja egy közös ünnepi ebéd volt az egyik városi étteremben. Erre az alkalomra az ukrán asszonyok is kitettek magukért: mákos és túrós buktát, csokis tekercset és tortát sütöttek. A kellemes, oldott légkörben jó volt beszélgetni, felemlegetni az otthoniakat és elénekelni egy-egy ukrán népdalt.

Muzicsuk Nagyija