№4(114)
július - augusztus
2011 év

Közös ünneplés Komáromban

foto

Augusztus 12-én, Komáromban közös ünnep keretében emlékeztek meg Ukrajna függetlenségének 20. évfordulójáról és a magyar államiság napjáról.
A rendezvényen részt vett Hartyányi Jaroszlava, az Ukránok Európai Kongresszusának és a magyarországi Ukrán Önkormányzat elnöke, Molnár Attila, Komárom város polgármestere, a városi képviselőtestület tagjai, a budapesti II., IV., IX. és XX. kerület, valamint Szeged, Vác, Várpalota, Székesfehérvár, Miskolc és Komárom ukrán önkormányzatainak küldöttségei.
Az egybegyűlteket Kravcsenko György, a Komáromi Ukrán Önkormányzat elnöke köszöntötte. Beszédében rámutatott arra, milyen nagy jelentősége van annak, hogy a két szomszéd állam közösen emlékezik meg az államalapításról. Az ehhez hasonló rendezvények szép példái a két nemzet közötti gyümölcsöző kulturális kapcsolatoknak, a barátságnak és a kölcsönös tiszteletnek. Ezekkel a szavakkal mutatta be az ungvári filharmónia Magyar melódiák kamaraegyüttesét is, amely harmonikusan ötvözi repertoárjában a magyar és az ukrán zenei kultúrát.
Meleg szavakkal üdvözölte a vendégeket Molnár Attila polgármester, aki emlékeztetett arra, milyen fontos megemlékezni a fontos történelmi eseményekről, őrizni és tisztelni az elődök hagyatékát.
Hartyányi Jaroszlava köszöntőjében kiemelte, hogy az egyes nemzetek közötti jó viszony mindig is egy-egy ország államiságának megszilárdulását segítette. Reményét fejezte ki, hogy a két nemzeti kultúra kölcsönösen gazdagítja egymást, és arra kérte a jelenlévőket, hogy adják át magukat a színvonalas műsor élvezetének.
Itt jegyezném meg, hogy a Komáromban élő ukránok minden alkalmat megragadnak arra, hogy kivegyék részüket a város kulturális életéből. Nemcsak őrzik anyanyelvüket, nemzeti hagyományaikat, elsősorban dalaikat és táncaikat, hanem szíves-örömest osztják meg környezetükkel a különböző kulturális rendezvények és ünnepségek keretében. 1998-tól, a Komáromi Ukrán Önkormányzat megalakulása óta nagy figyelem kíséri az önkormányzat rendezvényeit mind a lakosság, mind pedig a város vezetése részéről. Az emberek már tudják, hogy az ukránok rendezvénye biztosan érdekes és értékes lesz.
A mostani alkalomra a komáromi ukránok az ungvári filharmónia Magyar melódiák kamaraegyüttest hívták meg. Stefkó Antal együttese több mint 20 számból álló ünnepi műsort készített: részleteket adtak elő Kálmán Imre és Lehár Ferenc operettjeiből, ukrán és magyar népdalokkal szórakoztatták a közönséget.
A műsor végeztével a vendégek átmentek a közeli étterembe, ahol a finom vacsora mellett tovább élvezhették a magyar és ukrán dallamokat, táncokat.

Stefkó Antal, a Magyar melódiák kamaraegyüttes vezetője:

Együttesünk rendkívül hálás a Magyarországon élő ukránok közösségének, elsősorban Hartyányi Jaroszlavának és Kravcsenko Györgynek, hogy lehetővé tették számunkra a bemutatkozást Komárom városában. A Magyar melódiák nagy múltra tekint vissza. Közben változott az összetétele és a vezetői. Egykor régen az együttes tagja volt Halina Cipola Érdemes Művész, Mihajlo Medvigy, a mexikói szimfonikus zenekar szólistája is. Büszkék vagyunk rájuk. Azt kell mondjam, hogy a magyar zene nem igazán ismert Ukrajnában, ezért lehetőségeinkhez mértem igyekszünk népszerűsíteni, odafigyelve az előadásmód ősi magyar hagyományaira. A magyar mellett ukrán zenét is játszunk, így bővítve repertoárunkat.

Volodimir Ihnatyo, az együttes tagja, több nemzetközi zenei verseny győztese, a lvovi zeneakadémia hallgatója:

12 éve zenélek, és négy éve vagyok tagja az együttesnek. A zenének szeretném szentelni az életemet. Ukrán vagyok, de Kárpátalján élek, ahol sok kultúra – többek közt a magyar – találkozik. Elhatároztam, hogy megtanulok magyarul. Tetszik a nyelv, és ha szeretném alaposabban megismerni és előadni a magyar zeneszerzők műveit, meg kell ismerni ennek a zenének minden sajátosságát, apró részletét. Érezni kell a zenét, mert csak így válhatsz igazi muzsikussá, hangszered igazi mesterévé. Ezt a tudást segítenek megszerezni tanáraim, Korolenko Olena és Stefkó Antal.

Sikk Krisztina, a váci ukrán önkormányzat elnöke:

Remek este volt, felejthetetlen élményekkel lettünk gazdagabbak. Nagyon jó ötlet volt a közös ünneplés, hiszen a két ország számára egyaránt fontos ez az ünnep, és még a naptárban is közel állnak egymáshoz. Végignéztük a színvonalas műsort, jót beszélgettünk, és új barátságok is születtek. Remélem, hogy ebből a jó kezdeményezésből egyszer hagyomány lesz.
A rendezvényt támogatta a Komáromi Ukrán Önkormányzat, a város polgármestere és önkormányzata, valamint az Ukrán Országos Önkormányzat.

Muzicsuk Nagyija