Tudjunk meg többet a kommunizmus gyermekáldozatairól

Február 17-én, Budapesten rendezték meg az első olyan nyilvános konferenciát, amelynek fő témája annak a több millió gyermeknek a sorsa volt, akiket a kommunista rendszerek áldozataiként tartanak számon. A magyar kutatók és politikusok nem feledkeztek meg az 1932-33-as ukrajnai éhínség áldozatairól sem. Az Ukrán Kulturális, Oktatási és Dokumentációs Központ szervezőmunkával és információkkal járult hozzá a rendezvény lebonyolításához. Az előadók többek közt szomorúan állapították meg, hogy számos posztkommunista ország uralkodó elitje máig nem tudta, vagy nem is akarta megfelelően kárpótolni a túlélőket az elszenvedett anyagi és erkölcsi sérelmekért.
A konferencia 12 szervezője közül az elsők között kell említeni a XIV. kerületi Polgármesteri Hivatalt, a budapesti Kremlinológiai Intézetet, a Konrad Adenauer alapítványt, az Ukrán Országos Önkormányzatot, stb. A rendezvény kezdeményezőinek céljáról Kalmár Ferenc, a KDNP országgyűlési képviselője beszélt: „Papcsák Ferenc, Zugló polgármestere, parlamenti képviselő kollégám Zugló a nemzetért címmel civil rendezvények sorozatát kezdeményezte. Kun Miklós történész szerint eddig nagyon kevés szó esett a kommunizmus gyermekáldozatairól, jobbára hallgatás övezte a témát… Ezt a konferenciát az is indokolja, hogy ne csak a magyarországi fiatal áldozatokról beszéljünk, hanem arról is, mi történt a megtorlások fiatal áldozataival Ukrajnában, Romániában és az egykori Szovjetunióban.
Az Ukrán Kulturális Központ által végzett munkáról Hartyányi Jaroszláva, az UOÖ elnöke számolt be: „A mi feladatunk volt az Ukrajnára vonatkozó dokumentumok és más tényanyagok összegyűjtése és rendszerezése. A kiállítási anyagon kívül a szervezők rendelkezésére bocsátottuk a The Soviet Story (Szovjet történet) című dokumentumfilmet. A kísérőszöveg jelentős része magyar nyelven is elhangzik. A rendezvény tekintélyét olyan jeles magyar személyiségek növelték, mint Szűrös Mátyás volt köztársasági elnök, Schmittné Makrai Katalin, a hivatalban lévő államfő neje, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes felesége, Lázár János, a FIDESZ parlamenti frakcióvezetője”.   
Kun Miklós professzor megköszönte az ukránok közreműködését, emlékeztetve a részvevőket, hogy Magyarország 2003-ban az ukrán nemzet ellen elkövetett népirtásnak ismerte el az 1932-33-as ukrajnai éhínséget. A professzor elmondta, hogy amikor 2008-ban Hartyányi Jaroszlávával együtt részt vett Kijevben a Holodomor évfordulós megemlékezésein, az elnök-asszony nem felejtett el Viktor Juscsenko akkori ukrán államfő jelenlétében elismeréssel szólni Magyarország szerepéről, köszönetet mondva a magyar nemzetnek és parlamentjének. A Stefánia palota közönsége figyelmesen hallgatta, majd megtapsolta a professzor előadását. Az eseményről beszámolt a magyar közszolgálati televízió is.

Miért kell megismerni az elrejtett igazságot?

A közelmúltban alakult meg Budapesten a Kremlinológiai Intézet, amely legújabbkori történelmünk „fehér foltjait” kutatja. Vezetője, Kun Miklós professzor az ukrajnai éhínségről tartott előadást. „A Szovjetunióban bevezették a halálbüntetés új formáját. Ez lehetővé tette, hogy 12 éven aluli gyerekeket is megfosszanak az élettől” – emlékeztetett a professzor az akkori szovjet büntető törvénykönyv „sajátosságaira”, majd beszélt az 1932-es, úgy nevezett „három kalász” törvényről, amelynek értelmében teljes vagyonelkobzás és főbelövés, vagy 10 év láger járt a közös földekről felszedett néhány gabonaszemért.
Kun Miklós, akinek felmenőit a Gulágon végezték ki, az ukrán nemzet egyik legnagyobb tragédiájának nevezte az éhínséget. Az ukrán történészek adataira hivatkozva elmondta, hogy az ukrajnai éhínségnek közel 3 millió gyermekáldozata volt. A világ kommunista rendszereinek áldozatául esett gyerekek számát még nem ismerjük – mondta Kun Miklós, a budapesti Kremlinológiai Intézet vezetője.

A kommunizmus áldozatai magukra maradtak

„Nemcsak a kommunista terror áldozatául esett gyerekekről kell beszélni, hanem azokról is, akik éhen haltak Ukrajnában, hiszen őket tulajdonképpen a sztálini rendszer gyilkolta meg – folytatta a témát Lázár János, a FIDESZ frakcióvezetője. – Nem feledkezhetünk meg azokról sem, akiknek meg sem születhettek a gyermekei, mert a rendszer romba döntötte a családi életüket, megölte a szerelmet”. A politikus felszólította a nemzetközi közvéleményt, hogy hagyjanak fel a genocídium fogalmával való spekulációkkal, és ne tegyenek különbséget a barna és a vörös terror gyermekáldozatai között.
A budapesti konferencia részvevői egy másik etikai-jogi problémára is felhívták a figyelmet. Arról van szó, hogy a posztkommunista társadalmakban, így Magyarországon sem – 20 évvel a rendszerváltás után – voltak képesek az azóta hivatalban lévő kormányok egyértelműen fel- és elismerni a kommunista börtönök és táborok túlélőinek sérelmeit. Az éhínséget túlélő ukránokhoz hasonlóan a magyar áldozatok többsége is elmúlt 80 éves, és még ma sem nagyon mernek beszélni ifjúkori szenvedéseikről, és a „fejlett szocializmusban” leélt életük nehézségeiről. Vajon a mai magyar kormány tisztában van ezzel?
„Természetesen foglalkoztat bennünket az áldozatok igazságos kárpótlásának kérdése, sajnálatos módon azonban mindmáig nem jutottunk tovább a puszta gondolatokon és elképzeléseken – mondta Kalmár Ferenc kereszténydemokrata politikus. – Tekintettel a konferencián elhangzottakra, többek közt végighallgatva a szemtanúk és túlélők szívszorító visszaemlékezéseit, mi, politikusok megértettük, hogy még nagyon sok a tennivalónk”.

Ploszkina Vaszil