№5(103)
szeptember-október
2009 év

Ukrán konyhaművészet

Hattyú

Hozzávalók a tésztához: 1,5 dl víz, 12,5 dkg vaj vagy margarin, 15 dkg liszt, 4 tojás.
A krémhez: 0,5 l tej, 2 tojás, 2 evőkanál liszt, 15 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor.

A vizet forraljuk fel a vajjal v. margarinnal, szórjuk bele a lisztet, és keverjük csomómentesre. Hűtsük le, majd egyenként adjuk hozzá a tojást, és készítsünk egy sűrű tésztát. Vékonyan olajozzunk meg egy sütőlapot, és teáskanállal rakjunk kis halmokat a lapra – ez lesz a hattyú törzse -, a vékonyra sodort pálcikákat alakítsuk kettesformájúra – ebből lesz a madár nyaka. 200°C sütőben 25-30 percig sütjük. Sütés közben a sütő ajtaját nem szabad kinyitni.
Krém: Keverjük össze a tejet a liszttel, adjuk hozzá a 2 tojás sárgáját, a cukor felét, a vaníliás cukrot és főzzük fel. A maradék cukorral verjük kemény habbá a tojások fehérjét, és a habot keverjük a forró krémbe.
A kisült gombócokat vízszintesen vágjuk ketté, és a felső részét felezzük el. Ebből lesznek a szárnyak. A tészta alsó felét töltsük meg krémmel, az egyik végére tűzzük be a madár nyakát, a tetejére pedig a szárnyakat. Ezt a süteményt elkészíthetjük friss sajtkrémmel töltve is.
Tálaláskor szórjuk meg porcukorral.

Kukoricalepény

Hozzávalók: 10 dkg kukoricadarához 2 dl tejjel, 2 dl tejszínnel, vagy 4 dl tejjel számoljunk. 2 közepes vöröshagyma, 1 doboz konzerv kukorica (40 dkg), 15-20 dkg kemény sajt, 1 sárgarépa, zöld petrezselyem, köménymag, bors, illetve ízlés szerint bármilyen más fűszer, és olaj.

A kukoricadarát öntsük le meleg tejjel, és hagyjuk duzzadni 1 órát. Közben az apróra vágott hagymát az olajban pirítsuk meg. A sárgarépát vágjuk apró kockákra. Adhatunk hozzá zöldborsót is. A megduzzadt kukoricadarába keverjük a 4 tojás sárgáját, és jól dolgozzuk össze a reszelt sajttal és a zöldségekkel. A végén adjuk hozzá a tojások kemény habbá vert fehérjéjét és a fűszereket. Piskótaszerű tésztát kapunk, amelyet sütőpapírral bélelt tepsibe öntünk és 200°C sütőben 35-40 percig sütjük. A kész lepényt nagyobb kockákra vágjuk, és kínálhatjuk knédli helyett, köretként is.

Meggyes rétes

Tészta: 35 dkg liszt, 2 tojás, 5 dkg vaj, 0,8 dl víz, 2 evőkanál cukor, egy csipet só.
Töltelék: 30 dkg meggydzsem, 20 dkg magozott konzerv meggy, 2 evőkanál cukor, 4 evőkanál zsemlemorzsa, 8-10 dkg mandula, 2 tojás sárgája.

A tojást, a cukrot és a sót addig keverjük a vízzel, amíg az utóbbiak feloldódnak. Öntsük a lisztet a gyúródeszkára, készítsünk mélyedést a közepére, morzsoljuk bele a vajat, és a cukros-tojásos oldattal rugalmas tésztát készítünk, amelyet 40 percig pihentetünk, majd egy tiszta abroszon 1mm vastagságúra nyújtjuk. A tésztalapot kenjük be olvasztott vajjal, és halmozzuk rá a tölteléket. A meggyes töltelékre rászórjuk a felaprított mandulát, a zsemlemorzsát, a cukrot és a főtt tojás elmorzsolt sárgáját. Ezután a tésztát az abrosz segítségével feltekerjük, kiolajozott sütőlapra tesszük, és bekenjük felvert tojással, a tetejét néhány helyen villával megszurkáljuk, és 200-210°C sütőben 20-30 percig sütjük. A kész rétest még melegen szeleteljük fel és szórjuk le porcukorral.
Süthetünk rétest másféle gyümölcsökből készített töltelékkel, sőt sósan is: hússal, káposztával, sajttal, stb.

Ropogós keksz

Hozzávalók: 0,5 kg liszt, 25 dkg porcukor, 1 tojás, 0,5 teáskanál szódabikarbóna, 5 dkg vaj, 20 dkg tejföl.

Gyúrjuk össze a felsorolt alapanyagokat, pihentessük a tésztát 30 percig, majd vékonyra nyújtsuk ki, vágjuk mértani formákra, és kiolajozott sütőlapon 200-210°C sütőben süssük készre.

Jó étvágyat!
Nagyija Muzicsuk