№5(103)
szeptember-október
2009 év

A világnak meg kell ismernie Ukrajna igaz történetét

…Ki mit szeretne, de mi függetlenséget.
Ezért is van ilyen nehéz dolgunk.

2007. december 19-én, az ukrán népfelkelő egységek és a nemzeti ellenállási mozgalom tevékenységével foglalkozó kerekasztal rézvevői elhatározták, hogy az ukrán belügyi levéltárban és másutt őrzött dokumentumok alapján történészek egy csoportja hozzálát a két szervezet igaz történetének feltárásához. A munkacsoport tagjai a legrangosabb ukrajnai történettudományi intézmények és levéltárak munkatársai, akik Volodimir Vjatrovics irányításával láttak munkához. A munkacsoport fő kutatási időszaka az 1920 és 1991 közötti idő. Ugyancsak a kutatás részét képezik az 1960-as, 70-es évek ellenzéki mozgalmai és a 80-as, 90-es esztendők nemzeti demokratikus mozgalmai. Eldőlt, hogy legelőször is számba veszik az országos és megyei belügyi levéltárak dokumentumait. Athénban, az UPA: a hajthatatlanok története című kiállítás megnyitójának előestéjén nyilatkozott lapunknak Volodimir Vjatrovics, az ukrajnai állami belügyi levéltár igazgatója.

  • Tab 1
  • Tab 2
  • Tab 3
  • Tab 4
Ukrajna szovjet korszakában egyértelműen negatív volt az UPA értékelése. Mivel magyarázható ez a következetes előítélet?
- A szovjethatalom totális állam, totális rendszer volt, amely igyekezett mindent az ellenőrzése alatt tartani. Nyilvánvaló, hogy az eltérő vélemények, különösen, ami a történelmet illeti, nem mindig estek egybe a központi akarat által megfogalmazottakkal. Különösen érvényes ez azokra a személyekre, aki szembeszegültek a szovjethatalommal. Ezeket az embereket részben fizikailag, részben pedig mentálisan semmisítették meg. Emlékezni sem szabadott rájuk. Ami az UPA-t illeti, vagy meg sem említették, vagy hazug mítoszt gyártottak a kollaboránsokról, akik együttműködtek Adolf Hitlerrel. A 60 esztendeig tartó hamis propaganda dominanciájának hatása máig érzékelhető. Az ukrán lakosság – különösen azokon a vidékeken, ahol az UPA nem ténykedett – a szovjet propaganda prizmáján át látja őket, és szovjet közhelyeket használ vele kapcsolatban.
- Elmondhatjuk, hogy ma már minden, az UPA tevékenységére vonatkozó levéltári anyag titkosságát feloldották?
- Nyilvánvaló, hogy nem! Ez a munka még most is tart. Azt is mondhatnánk, hogy éppen csak elkezdődött. Hatalmas az anyag, létezik egy meghatározott bürokratikus út, amelyet minden anyagnak végig kell járnia, működik egy illetékes szakértői bizottság, amely rendelkezhet a titkosítás feloldásáról. Csak a belbiztonsági rendszerben 800 ezer ügyről beszélhetünk, ami több millió, vagy több tízmillió oldal, több millió dokumentum. Arról se feledkezzünk meg, hogy rengeteg irat van a belügyminisztérium és belső elhárítás levéltárában is. Valójában az igazi munka csak most kezdődik.
- Vajon a németországi levéltárakban fellelhető dokumentumok igazolják az ukrajnai népfelkelők kollaboráns tevékenységét?
- Egyetlen olyan iratról sem tudunk, amely az ukrajnai népfelkelők és a megszállók közötti együttműködést igazolná. Számtalan dokumentum erősíti meg viszont, hogy az ukránok harcoltak a németek ellen. Egy részüket annak idején Volodimir Szerhijcsuk, a Sorbonne professzora publikálta is Ukrajna a második világháborúban című négykötetes művében. A professzor idézi a Gestapo, a katonai rendőrség és az SA dokumentumait, amelyek utalnak az ukrán felkelők küzdelmére a Harmadik Birodalom ellen, és a német megszállók harcára az ukrán földalatti mozgalmak ellen. Többek közt nagyon érdekes az az 1941. november 25-i keltezésű dokumentum, amelyből kiderül, hogy a Gestapo információi szerint a banderisták – Bandera hívei – lázadást készítenek elő a Harmadik Birodalom ellen, következésképpen a banderistákat meg kell semmisíteni, mert veszélyt jelentenek az ukrajnai német hatalomra. 1941 végén a németek a hatalmukat megkérdőjelező komoly ellenfélnek tekintették a banderistákat. 1942 végén, amikor egész Ukrajna német megszállás alá került, megjelent az UPA, és kezdetét vette a német megszállók elleni harc. A németek elleni harc kitűnően nyomon követhető a német dokumentumok, az ukrán alakulatok iratai, és végül a szovjet partizánok feljegyzései révén, akik a valóságnak megfelelően számoltak be az eseményekről, és arról, hogy „az ukrán nacionalisták verik a fasisztákat”. Utasítást kértek arra vonatkozóan, mit kezdjenek az ukrán nacionalistákkal?! Tárgyaljanak velük, hiszen közös az ellenség, jussanak velük valamilyen egyezségre? Nyilvánvaló, hogy az utasítások elvetettek mindenféle megegyezést, hiszen az ukrán nacionalisták, az ukrán felszabadító mozgalom a szovjet rendszer egyik legnagyobb ellensége volt. Tisztában voltak azzal, hogy a németek visszavonulnak, nekik pedig meggyűlik a bajuk az ukrán felszabadító mozgalommal.
- Csodálkozásra ad okot, hogy még a mostani orosz vezetés is fenntartja az OUN-UPA-ra vonatkozó mítoszt. Az a tény, hogy Oroszország a Szovjetunió utódállama, még nem jelentheti azt, hogy el kell kendőzni a közös történelmünket illető igazságot, hiszen sok orosz is megszenvedte a rendszert. Vagy talán az oroszországi levéltárakban vannak olyan dokumentumok, amelyek igazolják a szovjet propaganda által gyártott mítoszt?
- Ha lennének ilyen dokumentumok, már rég megjelentek volna minden internetes fórumon és tévéműsorban. Már rég találkoztunk volna milliós példányszámban kiadott könyvekkel, amelyek közreadták volna ezeket a dokumentumokat. Amit látunk, az teljesen megegyezik a múltból származó, régi szovjet mítoszokkal, nincs egyetlen új dokumentum, egyetlen új interpretáció sem. Amit ma látunk, nem egyéb, mint az ukrán népfelkelő seregre vonatkozó szovjet mítosz felmelegítése. Tavaly, amikor elkezdtük a dokumentumok titkosításának feloldását, az orosz külügyminisztérium – már maga ez a tény is elég érdekes – honlapján megjelentek olyan dokumentumok, amelyek „leleplezik az ukrán nacionalisták kollaboráns mivoltát”, és sajtóbeszélgetést tartottak arról, hogy ezek a dokumentumok olyan információkat tartalmaznak, amelyek szerint az UPA együttműködött a nácikkal. Nagyon sok, több tucatnyi dokumentumról volt szó. Direkt letöltöttem (nagyon nehezen töltődtek le) a dokumentumokat, tekintet nélkül a minőségükre, mindegyiket elolvastam, de egyetlen olyan utalással sem találkoztam, hogy az UPA együttműködött volna a nácikkal. Néhány helyen megemlítik, hogy a nácik harcoltak az ukrán nacionalisták ellen, gyilkolták őket. Némely dokumentum megemlíti az ukrán rendőrség és más kollaboránsok tevékenységét, amelyeknek semmi közük nem volt sem az ukrán felszabadító mozgalomhoz, sem pedig az UPA-hoz. Tehát Oroszország egyáltalán nem rendelkezik olyan dokumentumokkal, amilyeneket olyan nagy hangon harangozott be. Ez egy bejáratott módszer, amit rendszeresen alkalmaznak az UPA-val kapcsolatban. Az UPA kollaboráns tevékenységét bizonyítandó eltérő fogalmakat és eltérő ügyeket csúsztatnak össze. Mire gondolok? Arra, hogy nem tesznek különbséget az UPA és a galíciai SS között, pedig ezek teljesen különböző szervezetek. A Galícia hadosztály, bár ukránok alkották, a német hadsereg része és együttműködő szervezete volt, az UPA pedig részét képezte az ukrán nemzeti felszabadító mozgalomnak. A Galícia hadosztály még nem vált az UPA részévé azzal, hogy egyes hadosztályai és katonái csatlakoztak a népfelkelőkhöz, hiszen ez utóbbiak soraiban a Vörös Hadsereg egykori katonái is harcoltak. Ettől még a Vörös Hadsereget sem tekinthetjük népfelkelő seregnek. A szovjet típusú propaganda folyvást azt a trükköt alkalmazza, hogy egy kalap alá veszi az UPA-t és a Galícia hadosztályt, és megpróbálja olyan szervezetként feltüntetni, amely együttműködött a nácikkal.
- Ön szerint mivel magyarázható az ukrán függetlenségi mozgalom folyamatos befeketítése? Hiszen népek szabadságvágya a demokratikus világ alapértéke és tiszteletet érdemel még a világ legeldugottabb sarkában is. Mint tudjuk, Lord Byron azért ment Görögországba, hogy harcoljon az ország függetlenségéért. És még számos, hasonló példát hozhatnánk fel.
- Az oroszországi hatalom egyes képviselői, de beszélhetünk akár az egész kormányról, a múlt erőteljes rehabilitálásába kezdett. Oroszország miniszterelnöke, Vlagyimir Putyin egykori államfő néhány évvel ezelőtt kijelentette, hogy a XX. század végének legnagyobb geopolitikai katasztrófája a Szovjetunió széthullása volt. Ha innen nézzük a Szovjetuniót, amellyel annak idején „mindenki számolt”, nyilvánvaló, hogy az ukránok szabadságharcai csak negatívan értékelhetők. Szerintem az oroszoknak meg kellene érteniük, hogy a szovjethatalom totális, bűnös rendszer volt, amely bűncselekményeket követett el mind Ukrajna, mind pedig Oroszország ellen. Egyértelmű, hogy az oroszoknak is el kellene határolódniuk a szovjethatalomtól, és el kellene ítélniük, nem pedig mentségeket keresve azonosulni vele. Ez mentesíthetné Oroszországot a szovjethatalom által elkövetett bűncselekményekért viselt felelőssége alól. Ha Oroszország elhatárolódna a szovjet korszak örökségétől, semmi gond sem lenne az UPA elfogadásával, hiszen Oroszországot soha, senki sem hibáztatta a szovjethatalom által elkövetett bűnökért.
- Mennyire egyedi ez a kiállítás? Milyen dokumentumokat mutatnak be? Miben nyilvánul meg a bemutató érdekessége és jelentősége?
- Abban, hogy közérthetően tárja a látogatók elé az ukrán történelemnek ezt az egyáltalán nem egyszerű, világosan nem áttekinthető lapját, a népfelkelő sereg történetét egészen a kezdetektől, a múlt század 20-as, 30-as éveitől kezdve. Igyekeztünk közérthetően és meggyőzően tálalni az anyagot. A cél érdekében minél több dokumentumot és fotót mutatunk be, ugyanakkor a minimumra korlátozzuk saját kommentárjainkat és magyarázatainkat. Az volt a feladatunk, hogy a tárlatot megtekintő látogatók, végignézve a fotókat, kialakítsák a saját véleményüket, és eldöntsék, mi is volt az UPA és mekkora megbecsülést érdemel. A kiállításon 500 fényképfelvétel és több tucatnyi, a felszabadító harcok által érintett területekről származó dokumentum szerepel. Hadd említsek néhány érdekes statisztikai adatot: a fotókon több ezer ember szerepel, de közülük ma csak ketten vannak életben. Egy részük harc közben veszítette életét, mások a táborokban vagy a megszállt Ukrajnában haltak meg, nem várva be tetteikért az elismerést.
- Ők ketten hogyan értékelik a változásokat?
- Egyikükkel egy érdekes esetnek voltunk tanúi. Ezt a kiállítást bemutattuk az Egyesült Államokban is, New Jersey államban. Többnyire fiatalok látogatták a kiállítást, de volt néhány idősebb látogatónk is. Egyikük odament az egyik tárlóhoz, ahol a következő felirat szerepelt az egyik fénykép alatt: „Ismeretlen felkelő. Brodics századából. 1946”. A látogató egyszer csak megszólalt: „Fiúk, ez én vagyok”. Fogta a mobilját, felhívta a lányát, aki elhozta a felvétel eredetijét, mert a kiállított másolat volt.
- Kiegészítették a kiállítást e két személy kommentárjaival?
- Még nem. Minden városban, ahol bemutattuk az anyagot, összegyűjtöttük a látogatók véleményét – egy egész könyvre való gyűlt össze, – az események résztvevőitől, a felkelőktől származó pontosításokat.
- Hogyan fogadták a kiállítást a felkelők?
- Sokan azok közül, akik tagjai voltak a népfelkelők seregének és megtekintették a kiállításunkat, nagyon elérzékenyültek még akkor is, ha nem a saját, hanem egykori harcostársaik fényképével találták szemben magukat. A tárlatot egyébként Kijevben is bemutattuk, és elvittük Ukrajna más városaiba is. Találkoztunk egykori népfelkelőkkel Harkovban, Donyeckben és Luhanszkban is. Az itt élő, egykori szabadságharcosok elmondták, hogy sohasem gondolták volna, hogy egy ilyen kiállítás egyáltalán létrejöhet, méghozzá belügyi közreműködéssel, és azt be is mutatják Donyeckben vagy Harkovban. Megtapasztalhatták, hogy a mai Ukrajna egészen másképpen viszonyul ehhez a témához. Szerintem ez nagyon fontos, a mi erkölcsi kötelességünk, hogy ezek az emberek megérezzék: Ukrajna ugyanolyan országban gondolkodik, amilyenért ők harcoltak annak idején.
- Hogyan tovább? Mennyire egyedi a projekttel azonos című könyv?
- Arról van szó, hogy a könyvben publikált dokumentumok nincsenek rendszerezve, elmaradt az átfogó kutatás, és nem történt kísérlet arra vonatkozóan, hogy az UPA története népszerű formában kerüljön az olvasóközönség kezébe. Egyes, konkrét személyek, térségek, események történetei szerepelnek a könyvben. Az átfogó munkákat illetően meg kell említeni, hogy születtek tanulmányok már az 50-es években emigráns szerzők tollából, Ukrajnában azonban egyáltalán nem jelentek meg a korszakot tárgyaló, népszerű művek. A mi kiadványunk az elsők egyike ebben a témában, éppen ezért érthető, hogy a sok pozitívum mellett számos hiányosság is fellelhető benne. Úgy vélem, hogy ma már egy sokkal jobb kötetet sikerülne összeállítani.
- A kiállítás bejárta egész Ukrajnát. Milyen fogadtatásban részesültek az egyes régiókban?
- Számításaink szerint több mint 67 ezren látták a kiállítást. Egész Ukrajnában megfigyelhettük, hogy elsősorban a fiatalok, az iskolások és egyetemisták mutattak érdeklődést, érdekelte őket az UPA története. Sajnos, a keleti országrészben idős emberek vörös zászlós tiltakozó tüntetései fogadtak bennünket. Odesszában történt, hogy az idősebbek mellett megjelentek fiatal tüntetők is, kezükben „UPA = fasizmus!” feliratú plakátokkal. Érdekelt, kik is ezek a fiúk és lányok, és miből jutottak ilyen következtetésre? Odaléptem hozzájuk, és feltettem egy nagyon egyszerű kérdést: „Mit rejt az UPA rövidítés?” Nem tudták a választ, zavarba jöttek, elpirultak, majd így válaszoltak: „Jól van, álldogáltunk itt egy keveset, most már akár mehetünk is”. Egyértelmű, hogy akciójuknak nem volt ideológiai töltete, az emberek nem is értették, miért vannak itt, kivéve azokat az időseket, akik nem hajlandók változtatni korábbi meggyőződésükön. Nincs is értelme győzködni őket, sokkal inkább a fiatalok felé fordulunk, akik elég ambiciózusak és modern gondolkodásúak ahhoz, hogy kétségbe vonják az idősebbek által megfogalmazott egyes véleményeket, sokkal inkább hajlamosak az önálló véleményformálásra.
- A kiállítás Ukrajnai turnéja során előkerültek-e új, figyelemre méltó dokumentumok? Gondoltak az anyag frissítésére?
- A frissítés lehetetlen. Elképzelhető, hogy lesznek olyan kiállítások, amelyek egy bizonyos eseményt, vagy jellegzetességet mutatnak be. Egy nagyon érdekes projekten dolgozunk most. Szeretnénk az év végéig lezárni azt a tudományos igényességgel összeállított kötetet, amelyben az NKVD un. harcoló ügynökeiből szervezett csoportok tevékenységére vonatkozó dokumentumokat gyűjtöttük össze. Ezek az egységek beöltöztek az ukrán népfelkelők egyenruhájába, és különféle bűncselekményeket követtek el az ukrajnai polgári lakosság sérelmére, hogy ezzel is aláássák a felszabadító mozgalom tekintélyét. Nagyon sok dokumentumot gyűjtöttünk össze. Akadémiai igényességgel szeretnénk közreadni ezeket az iratokat, hogy komoly érvként szerepelhessenek azokban a vitákban, amelyekben mondvacsinált bűncselekményekkel vádolják a népfelkelőket. Folyamatosan kerülnek elő újabb dokumentumok, és nekünk az a feladatunk, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük azokat. Ezért szerveztük meg egész Ukrajnában – minden megyeszékhelyen, a megyei belügyi szervek égisze alatt – azokat az információs irodákat, amelyeket számítógépekkel szereltünk fel – a kijevi irodában nyolc számítógép áll az érdeklődők rendelkezésére, – memóriájukat pedig feltöltöttük archívumunk immár nem titkosított dokumentumaival. Az iratállomány meghaladja a 15 ezret, és olvasható, letölthető és kinyomtatható.
- Külföldön kik látogatták a kiállítást? Nagy valószínűséggel többnyire emigránsok…
- Valóban. Ám elhozták amerikai, brit vagy kanadai ismerőseiket is. Megtekintették a kiállítást egyetemi tanárok, az ukrán téma és a második világháború iránt érdeklődő történészek is.
- Viktor Juscsenko államfő, Valentin Nalivajcsenko, az ukrán nemzetbiztonsági szolgálat elnöke, az Ön által felügyelt levéltárak magas szakmai felkészültséggel rendelkező munkatársai, valamint az igazsághoz hű történészek – sajnos, még nincsenek sokan Ukrajnában – határozott nemzetpolitikájának köszönhetően a kiállítás átlépte az országhatárt, és megkezdte világ körüli útját. Milyen végkifejletre számít a projekt eredményeképpen? Melyek a legmerészebb álmai? Miért fontos, hogy a világ megismerje az igazságot az akkori esztendők ukrajnai eseményeit illetően?
- Ha a világ nem ismeri meg Ukrajna történetét, nem tudja meg, kik az ukránok, honnan került elő ez az állam, akkor esetleges, véletlenszerű képződménynek fogják tekinteni csupán. Ha bemutatjuk Ukrajna igaz történetét, hősies és drámai küzdelmét a függetlenségért, azt a hősies szellemiséget, amely az átélt katasztrófák ellenére is képes volt az igazi nagy győzelemre, akkor megmutatjuk, hogy ez egy olyan nemzet, amely képes küzdeni. Ha pedig képes küzdeni, akkor képes építkezni is, következésképpen jó partnere lesz a többi államnak.
- Köszönjük az érdekes és tartalmas beszélgetést.

Tetjana Kozirjeva, Marija Komiszarova