№3(101)
május - junius
2009 év

Az ukrán elnök hivatalos látogatása Magyarországon

Hírösszefoglaló

Ünnepélyes külsőségek közt fogadta ukrán elnököt a magyar államfő

A budai Sándor palota előtti téren ünnepélyes külsőségek közt fogadta Viktor Juscsenko ukrán elnököt Sólyom László magyar államfő. A hivatalos ceremóniát követően nyomban elkezdődtek a két ország vezetőjének tárgyalásai, amelyen mindkét fél részéről kibővített tárgyalóküldöttség vett részt.
Sólyom László magyar köztársasági elnök bevezetőjében kiemelte az államfői szintű, kétoldalú kapcsolatok aktivitását, ami kétségbevonhatatlan bizonyítéka a két ország jószomszédi viszonyának, és alátámasztja azt is, hogy Magyarország a továbbiakban is támogatja Ukrajna euroatlanti integrációs törekvéseit.
Az ukrán és a magyar tárgyalóküldöttség a megbeszélések során érintette a politikai párbeszéd elmélyítésének témakörét, szóba került a kereskedelmi együttműködés bővítése és a már említett integrációs politika, valamint humanitárius és ökológiai kérdések is.

Közös sajtótájékoztató

A két államfő közös sajtóértekezletén Viktor Juscsenko nagyra értékelte a találkozót, amelynek keretében számos kétoldalú és szélesebb értelemben vett nemzetközi vonatkozású kérdés került terítékre, és abbéli reményének adott hangot, hogy a mostani tárgyalás egy újabb, fontos lépés a két állam kapcsolatainak kölcsönös előnyökre alapozott fejlődése irányában.
A tárgyalások során Viktor Juscsenko utalt a rendkívül aktív diplomáciai és kulturális kapcsolatokra, valamint a  jelenlegi világgazdasági válság ellenére is dinamikusan fejlődő kereskedelmi-gazdasági együttműködésre.
Szóba kerültek még egyéb gazdasági kérdések is, így például Magyarország energiaellátása. Viktor Juscsenko elmondta, hogy Ukrajna tranzit országként az európai gázfogyasztók zökkenőmentes ellátásában érdekelt, és utalt arra, hogy az utóbbi időben megtapasztalt jelenségek azt is megmutatták, hogy elodázhatatlan az egységes európai energiapolitika kidolgozása.
A magyar fél a maga részéről megerősítette, hogy a jövőben is következetesen támogatni fogja Ukrajna európai és euroatlanti integrációját. Magyarország továbbra is az EU bővítésének híve, és ennek fényében ragaszkodik ahhoz, hogy az Unió kapui maradjanak nyitva Ukrajna teljes jogú tagsága előtt. Ugyanez vonatkozik a NATO tagságra is – mondta Sólyom László magyar köztársasági elnök.
A találkozón elemezték a Magyarország és Ukrajna közötti kishatárforgalmi megállapodás érvényesülését is. „Egy ehhez hasonló vízumrendszer példaként szolgálhat Ukrajna többi európai szomszédja számára is” – jelentette ki Viktor Juscsenko.
A tárgyalófelek érintették a Kárpátok regionális ökológiai rendszerének megóvását szolgáló közös cselekvési programot is. Az ukrán elnök meghívta magyar kollégáját a témában ez év szeptemberében, Ungváron megrendezésre kerülő nemzetközi tudományos tanácskozásra.
Az ukrán fél kezdeményezte az 1992-es környezetvédelmi megállapodás felülvizsgálatát, és javasolta: még ebben az esztendőben üljön össze a környezetvédelmi és területfejlesztési kormányközi bizottság.
Az elnöki találkozón terítékre került a kárpátaljai magyarokat a leginkább foglalkoztató kérdés, az anyanyelvi oktatás is. „A jövőben is gondoskodni kívánunk a magyar kisebbség helyzetének optimalizálásáról” – jelentette ki Viktor Juscsenko az anyanyelvi oktatást – a felsőoktatásig bezárólag – érintő felvetésre. Viktor Juscsenko köszönetet mondott Sólyom Lászlónak és a magyar kormánynak a 2007 óta Budapesten álló Sevcsenko szoborért, valamint azért, hogy az idén, április 29-én, a budapesti Duna-parton felavathatták az 1932-33-as ukrajnai éhínség áldozatainak emlékművét.

Viktor Juscsenko megkoszorúzta Tarasz Sevcsenko budapesti szobrát

A hivatalos látogatás keretében Viktor Juscsenko megkoszorúzta Tarasz Sevcsenko budapesti szobrát. A koszorúzási ünnepségen részt vett Jurij Kosztenko, az ukrán külügyminiszter első helyettese, Andrij Honcsaruk, az ukrán elnöki titkárság helyettes vezetője és a magyarországi ukrán közösség tagjai.
Az ukrán államfő elhelyezte a megemlékezés virágait az Ismeretlen katona emlékművén, a fővárosi Hősök terén.

Viktor Juscsenko részt vett az 1932-33-as ukrajnai éhínség áldozatai emlékművének avatásán
foto

Viktor Juscsenko ukrán államfő magyarországi látogatása során részt vett az 1932-33-as ukrajnai éhínség áldozatai emlékművének avatásán. „Ez az emlékmű számunkra szent. Hangsúlyozom: az ukránok és a magyarok együtt szállnak szembe mindenféle fenyegetéssel. Tisztelgünk a múlt emléke előtt, de gondolunk a jövőre is” – mondta Viktor Juscsenko.
Az államfő kiemelte, hogy a Holodomor a XX. századi történelem egyik legkegyetlenebb emberiség elleni bűntette, amelynek ukránok milliói estek áldozatul. „Meggyőződésem, hogy a szándékosan, előre kitervelt éhínségnek az volt a célja, hogy lerombolják az ukrán nemzet alapjait, hogy megtörjék az emberek ellenállását, hogy örök időkre bebetonozzák az emberekbe a rettegést, s ez által meggátolják Ukrajna újjászületését – mondta Viktor Juscsenko. – Nyilvánvaló népirtásról van szó. A rendszer cinizmusát, aljasságát és lelketlenségét csak súlyosbítja az a tény, hogy a Szovjetunió évtizedeken keresztül titkolta gaztettét a világ előtt. A Holodomor puszta említéséért szigorú megtorlás járt”.

Viktor Juscsenko találkozott Szili Katalinnal

Viktor Juscsenko ukrán köztársasági elnök találkozott Szili Katalinnal, a magyar Országgyűlés elnökével.
Megbeszélésükön megvitatták a két ország parlamentjei közötti együttműködést és a nemzeti kisebbségek érdekvédelmével kapcsolatos kérdéseket. Szóba került az ukrajnai törvényhozás összehangolása az európai normarendszerrel.
A találkozón részt vett Jurij Kosztenko, Andrij Honcsaruk, Mikola Malomuzs, az ukrajnai elhárítás vezetője, Anatolij Hricenko, a Krím Autonóm Köztársaság parlamentjének elnöke és Oleg Havasi, a Kárpátaljai Közigazgatási Hivatal elnöke.

Viktor Juscsenko megbeszéléseket folytatott Bajnai Gordonnal

Budapesti hivatalos látogatásán Viktor Juscsenko megbeszéléseket folytatott Bajnai Gordon magyar miniszterelnökkel. A felek eszmét cseréltek a válságkezelésről, valamint a kétoldalú és határ menti kereskedelmi-gazdasági együttműködés élénkítéséről. Külön kitértek az energetikai együttműködés kérdésére és a Kárpátok térségének környezetvédelmére.
Viktor Juscsenko többek közt kihangsúlyozta, hogy mindkét ország jelentős tartalékokkal rendelkezik a kereskedelmi-gazdasági együttműködés élénkítése terén.