№2(100)
március - április
2009 év

Ukrán komédia a Tháliában

foto

A magyarországi ukrán színház immár ötödik alkalommal vett rész a nemzeti kisebbségek ARCUFEST fesztiválján, amelyet február 26. és március 6. között rendeztek a budapesti Thália Színházban és a Bábszínházban. A közönség 11 kisebbség 18 előadását láthatta. A zsűri értékelése szerint az idei, hetedik seregszemle volt a legizgalmasabb a színjátszó csoportok szakmai felkészültsége és a szervezőmunka szempontjából.
Az ukrán színjátszó csoport Kropivnickij: Leltár szerint című egyfelvonásosát mutatta be. A darab 1882-ben született, s már a következő esztendőben felkerült a korabeli színházak műsorára. Első ránézésre egy könnyed, az egyszerű emberek életéről szóló komédiát láthattunk, amely vérbő tükörképe a vidéki életnek, de ha jobban elmerülünk a tartalmában, kiderül, hogy a mának is van mondanivalója, ezért is népszerű.
Kropivnickij az ukrán színházi élet meghatározó személyisége, kitűnő drámaíró, rendező, színész és zeneszerző volt, aki nagyon jól ismerte a színházi világ természetrajzát, eleven, vérbő alakjai szarkasztikusan mutatják be az ivászatot és a felelőtlenséget, az úgynevezett életművészeket. A fesztiválon bemutatott komédiájának főszereplője is egy ellentmondásos személyiség, akiben végül is győzedelmeskedik veleszületett jóindulata. Őt nézve, egyszerre sírunk és nevetünk.
Nagy örömmel töltött el bennünket, hogy az együttes munkájának általános elismerése mellett Mihajlo Fiscsenko megkapta a legjobb férfi alakításért járó díjat. A Kárpátaljai Zenés Színház tagjaként Fiscsenko a magyarországi ukrán színháznak is vezető művésze. Tehetséges játékával kétségkívül hozzájárul az együttes fejlődéséhez, a határon túli ukrán színjátszás szakmai színvonalának és népszerűségének növekedéséhez.
A zsűri nagy elismeréssel szólt Natalia Zaszuhina és Sztaniszláv Ovgyejenko ukrajnai vendégművészek teljesítményéről is, akik szintén állandó tagjai a színjátszó csoportnak. Dicsérte az ukránok munkáját Frigyesi András, a magyarországi Német Színház igazgatója is, aki szerint a magyarországi ukrán színjátszás az iskolapéldája az amatőr színházak fejlődésének és stabilizálódásának.
Az együttes 2008-ban ünnepelte fennállásának 5. évfordulóját. A magunk mögött hagyott évek alatt hat színdarabot és hét zenés irodalmi összeállítást mutattunk be, közelebb hozva a magyar közönséghez a neves ukrán írókat és zeneszerzőket.
A színház egy közösség életének tükre, amelyben megjelenik az anyanyelve, művészete, kultúrája, történelme, hétköznapjai, hagyományai és gondjai – mindaz, ami egy népet nemzetté tesz. Egy színház nélküli etnikum kulturális szempontból halott nemzet. Most, amikor színházunk már biztosan áll a lábán, és akár szélesebb közönség előtt is bemutatkozhat, továbbra is számítunk az Ukrán Országos Önkormányzat, a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület, az Ukrán Nagykövetség és a helyi ukrán önkormányzatok támogatására. Szeretnénk felkelteni az Ukránok Világkongresszusának figyelmét is, hogy lehetőség szerint támogassák a határon túli ukrán színjátszókat.
Jó hír, hogy 2008-ban a magyar Országgyűlés elfogadta a színházak támogatásáról szóló színháztörvényt. A nemzetiségi színházak soros tanácskozásán is téma volt a törvény, és megalakult a nemzetiségi színházak tagjainak tanácsa.
Végül szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik részt vettek a fesztiválon, akik nagyra becsülik nemzeti kultúránkat, aki szurkolt nekünk, aki erkölcsileg, anyagilag és a szervezésben támogatott bennünket. Személy szerint kijár a köszönet Hartyányi Jaroszlavának, az UOÖ elnökének, az Ukránok Világkongresszusa elnökhelyettesének, Dmitro Tkacs nagykövet úrnak, a helyi ukrán önkormányzatok vezetőinek, és természetesen a kedves nézőknek.

Kormányos Olekszandra